Balesetveszélyes és drága, ennek ellenére is imádja, aki csinálja. Nagy Norbert mondja el, hogy miért.
Fotó: GÁL ELŐD
Újabban körbeszimatolunk, hogy milyen sportokat tudnak űzni palántáink a városban, milyen edzési lehetőségeik vannak. Két héttel ezelőtt a teqballt a sportág udvarhelyi nagyágyúin keresztül mutattuk be, most kiszabadulunk a teremből, a tél közeledtével a hegyekbe és egy síoktatót faggatunk arról, milyen sízési lehetőségeik vannak a gyerekeknek.
Nagy Norbert
hároméves kora óta sízik, korábban ifjúsági országos bajnok volt műlesiklásban. Sportoló családból származik, édesapja egy olimpiát megjárt hokijátékos, de hozzá a sízés került közelebb, szerencséjére szabad döntést hagytak neki ebben szülei.
Miután abbahagyta az aktív sporttevékenységet, adódott egy lehetősége, hogy Bolzanóban elvégezzen egy olasz síiskolát. Ezzel a háta mögött érthető, hogy nem akarta a sílécet a szekrénybe dobni, a pályákon akart maradni, bár klubjának megalakításban a Kiss Annával, magyar és román országos bajnokkal való találkozása is szerepet játszott.
„2016-ban találkoztam Annával, síztem vele egy szezont, akkor tudatosult bennem, hogy van tehetség erre is az itteni gyerekekben. Láttam benne a szenvedélyt, a boldogságot, mert sízhet, akkor gondoltam először rá, hogy jó lenne összegyűjteni az ilyen gyerekeket” – meséli Norbert, aki már abban az évben négy gyereknek el is kezdte tartani az edzésket.
Klubját, a Nagy Norbert Ski Egyesületet 2017-ben alapította meg, hogy lehessenek bejegyezve a román síszövetségnél és lehessenek leigazolt sportolóik, akik így az országos versenyeken is részt tudnak venni.
„Szájról szájra terjedt a híre, nem reklámoztam, valószínűleg, jó a dolog, amit csinálunk, így nem is volt rá szükség” – mondja. Jelenleg egy hatfős csapatnak tartja az edzéseket, ők már három éve síznek, versenyekre járnak. Idén egy ugyanekkora középhaladó csoport indul nemtől függetlenül, az ide jelentkezőknél az lesz az elsődleges cél, hogy a gyerekek jól megtanuljanak sízni.
Norbert ugyan kezdőcsoportot is indítana, de egyelőre nincs rá kapacitása, bár az álmai között szerepel egy síiskola beindítása is, ahol a sízés több szakágát lehetne tanulni és szakképzett oktató taníthatna mindenkit.
Ami az edzéseket illeti,
száraz és havas edzések is vannak. A szárazak többnyire crossfitre épülnek, de biciklizés, úszás, lazító és izomépítő gyakorlatok is tartoznak hozzá.
Remélhetőleg december elején, vagy közepén, a Madarasi Hargitán elindulnak a rendszeres edzések, heti 3-4 alkalommal. Ezek mindig délután vannak, úgy időzítve, hogy kettőkor a pályán legyenek, s négyig, két órán keresztül síznek, amíg működnek a felvonók.
Ha technikai edzést tartanak, Norbert elmagyaráz egy gyakorlatsort, majd beszélgetnek róla, hogy ő is meggyőződjön, a gyerekek megértették. Ezután élesben meg is mutatja nekik, többször is, ha kell és akkor a gyerkőcök jönnek. Amit tanultak, „visszarajzolják a pályán”, fogalmaz Norbert, majd „orrvérzésig” ismételnek, amíg úgy megy a dolog, ahogy kell.
Ha kapus edzést tartanak, akkor a kitűzik a versenypályán a kapukat (a pályát ezek között, vagy ezeket megkerülve kell teljesíteni szakágtól függően) és indul az edzés, ilyenkor hosszabb ereszkedések vannak. Norbert szerint a következő fázis lenne vásárolni egy időmérőt, ami elég drága, de az lenne az igazi, ha a gyerekek tudnák minden futamuk idejét. Ezzel egymás között kialakul a verseny, hozzászoknak a teljesítményhez, versenyen sem lesz akkora a stressz. Nem csak egymást, ilyenkor a versenyző a saját idejét is túl akarja szárnyalni, ami szintén motiváló.
„Amikor egy évben egyszer lát időmérőt, akkor normális, hogy izgul a gyerek. Ha nem lenne olyan gyomoridege versenyen, tudatosan végiggondolná, hogyan javíthat másodperceket az idején, ha nem csúszik ott ki, ahol edzésen. Ez egy olyan sport, amelyben nagyon nagy a hibalehetőség. Van negyven kanyarod, egy kicsúszás és már a mezőny végén vagy” – magyarázza az időmérő fontosságát.
Szülők figyelem!
A rossz teljesítmény szerinte nagyon traumatikus élmény lehet egy gyerekben, főként, ha a körülötte lévők ezt rosszul kezelik, például, ha egy szülő fennakad azon, hogy a gyermeke rosszul teljesít. Ez azoknál a szülőknél jellemző, akik nem sportoltak, mert ők fel sem tudják fogni, hogy milyen könnyű hibázni. Edzőnk ezt próbálja is a szülők eszében tartani.
Hogy egy kicsit bátorítsa a lurkókat, Norbert néha velük tartatja meg az edzést. Ilyenkor ők szabják meg a gyakorlatokat, szerinte így javítja az önbizalmukat, mert úgy érezhetik, eljutottak egy olyan szintre, hogy bemutathassanak egy gyakorlatot az egész csapat előtt, ami nagyon fontos.
„Ha valaki akar versenyezni, az mindig egy szülői-edzői közös döntés marad. Én úgy vagyok a versenyeztetéssel, hogy nem kötelezném soha. Ez egy következő fázis, amire a gyerek lelkileg is, mentálisan, fizikailag is fel kell készülnie. Van, aki elsieti ezt a lépést, emiatt traumák alakulnak ki a gyerekben, hogy nem tudja elérni a céljait, pedig csak nincsen felkészülve” – mesél tovább arról, hogy a szülőkkel közösen, mire kell odafigyelniük.
Norbertben többször felmerült a kérdés, hogy a táboroztatásra vagy a versenyeztetésre fektesse a hangsúlyt. Az élsport, a versenyeztetés nagyon leköti, ugyanakkor vonzó is, mert amikor eredmény van, mindenki boldog. Idén például a gyerekek kérték, hogy mehessenek versenyre, ő meg úgy látja, hogy fel vannak készülve rá.
Ha már a versenyeknél járunk,
a csapat egyre eredményesebb. Ifjúsági világkupákról, Ausztriából top20-as eredményeik is vannak, olyan versenyekről, amelyeken többszáz versenyző elindul. Országos ifjúsági versenyen tavaly volt már második helyük, az edző reméli, hogy idén megint pódiumra állnak. Păltinișen, a nagyszebeni Reménységek Kupája nevű versenyen első évben, amikor elmentek, egy pár pódiumos helyezést szereztek, tavaly minden kategóriát végignyertek.
Idén is az említett versenyekre fogják időzíteni a csúcsformát, ezért korábban el kell kezdeniük sízni. Mivel ezt itthon nem tehetik, ők mennek a hegyhez. Bekerültek a külföldi síszövetség által támogatott gyerekprogramba, így novemberben Ausztriában kezdhették az edzéseket.
„A program ugyan pénzbe kerül, de szerencsére kaptunk támogatásokat. Ezt a hetet úgy kell elképzelni, hogy a federáció küld edzőt, aki segít felkészíteni a gyerekeket. Az oktatót, jelen esetben engem is képeznek, kijavítják az edzésprogram hibáit, beszélnek a sízés új technikáiról, amelyhez egyébként nehéz hozzájutni, mert elég távol vagyunk a nemzetközi színvonaltól” – ecseteli.
Szerinte a világklasszis edző mellett és amellett, hogy itt nem ötszáz métert, hanem két kilométert ereszkedhetnek, azért is fontos egy ilyen esemény, hogy a gyerekek még inkább kedvet kapjanak. Nagyobb az egész tér, körülöttük nyüzsögnek az emberek, akár a nagy sízők is. Látják, hogy mindenki ezt csinálja és jól.
A csapat itthoni edzései egyébként a Madarsai Hargita Kis Mihály pályáján zajlanak. Az edző szerint a fejlődés érdekében jobb lenne egy nagyobb pálya, mondjuk a Nagy Mihály, vagy a Súgó, de azokat a pályákat nem tudják lezárni maguknak, hogy ne sízzen ott senki, hiszen folyamatosan turisták vannak a hegyen. Velük meg nehéz. Néha egy-egy ambíciósabbat beengednek maguk közé, de hogy ők sízzenek turisták között, azt már nem engedi Norbert.
„Nem arról van szó, hogy kinek van joga ott sízni, fel sem fogják, hogy a gyerek jön nagy sebességgel s mekkora baleset történhet. Ha szólnánk, hogy ne jöjjenek, akkor meg lennének sértődve” – sorolja az okokat és még egyszer sóhajtva elmondja, a Kis Mihályt már kinőtték.
Hogy miért jó a sízés?
Arról is rengeteget mesél az edző. Amellett, hogy az egyik legjobb izomfejlesztő sportág, Norbert szerint az alpesi sízés a sebesség és az ereszkedés miatt nagy bátorságot ad a sportolóknak. A gyerek nagyon jó levegőn szellőztetheti ki a fejét, vezetheti le az iskolában felgyűlt feszültéseget.
A koncentrációt és a reflexeket is nagy mértékben fejleszti a sportág: „azt a fajta mély koncentrációt, hogy a reflexben kijavítsd a hibáidat, és akár stressz helyzetben is jól tudj teljesíteni. Ha a reflexben hiba van, akkor lehet, ha én edzésen elmondom a gyereknek, hogy mi az, és ki tudja javítani higgadtan, de stresszhelyzetben már nem fog tudni erre koncentrálni és akkor a saját szintjét, amit edzésen mindig teljesít, nem fogja tudni hozni”.
A reflexek javítása érdekében videózni is szoktak, Norbert néha mögöttük ereszkedik, tartva a sebességüket és GoPróval videózza a futamokat, amiket majd egy képernyőn kielemeznek. „Én elmondhatom neki, hogy nem volt jó a pozíció, nem tudja, hogy pontosan melyik pozíciója. Ha képen meg tudom mutatni neki, az segít. Megbeszéljük, hogy kellene csinálnia, és általában utólag is gondolkodnak rajta, szabadidejükben képzelődnek, ez úgymond egy virtuális edzés” – mesél a különböző technikákról.
Beszélgetésünk végén Norbertet az árakról kérdezem és igazolja is sejtéseimet, hogy szép a sízés de ennek meg is van az ára. „Egy osztrák tábor 800 és 1000 euró között van, egy gyereknek a felszerelése minimum 1000-1500 euró, amibe mindent beleszámoltam: sisak, szemüveg, nadrág, kabát, bakancs, kötés, lécek” – mondja az anyagiakról.
Arról, hogy milyen lehetőségei vannak egy síelni tanuló gyereknek, azt vallja, ha valakinek szenvedélyévé válik, akkor a csillagos ég a határ. Elmondja, itt nehéz megmaradni a sízés mellett hosszútávon, viszont felhozza Miklós Edit példáját és kihangsúlyozza, itt éppen annyira meg lehet szeretni a sízést, hogy az ember aztán odamenjen, ahol teljesen ki tudja élni ezzel kapcsolatos vágyait, és kiaknázni képességeit.
