Kalandjaim a szejkei rozsdafürdőben

A mi székely Félixünk. A mi székely rozsdánk. Hát, ecce annyira lepattant ez a szejkei kádas fürdő, he, hogy azt kimondani is nehéz. Inkább mutatom.

Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor a fiatalkori butaság miatt összeszedett ízületi, csont-, porc- és hasonló fájdalmakat megpróbálja félretenni. Megkísérel lerakni a hozott hátizsákból valamennyit. Családunknak ez a pillanat most jött el, elhatároztuk, hogy lenyomunk egy-egy kezelést a szejkei kádas fürdőben.

Nem vészes még a helyzet, nem fájnak rendkívüli módon a csontjaink, csak egy-egy nehezebb pillanat van, ritkán, de talán jobb nekiállni most javítani a helyzeten, mint 20 év múlva, mikor már túl késő lenne.

A szejkei kádas fürdőről mindenki dicshimnuszokat zeng. Udvarhelyi nagyapám, aki nagyon szeretett dicsekedni mindennel, ami a mienk, nagyon, de nagyon hitt ebben a vízben, minden nap elmondta legalább egyszer a történetet, hogy nemtudomki elment fürödni nemistudomhova a világba, talán Németország legnevesebb fürdőjére, s ott mondta neki az orvos, hogy „maga miért jön ide, mikor ott van maguknak a világ legjobb vize a Szejkén”.

Úgy tűnik, ennek a legendának, vagy valós történetnek sok változata él, különféle helyszínekkel, és minden bizonnyal a víz is isteni, ha úgy becézgetik a hámló vakolatú épületet, hogy „A mi székely Félixünk”. Bízom benne, hogy a kezelés végén mi is így fogjuk becézgetni a helyet, de addig is, hogy ne szálljunk el a saját kis nyomorunk dicséretével, eszembe jut egy saját történet.

Van itt kint a domboldalban az út szélén egy kövünk, pont úgy néz ki, mint a Matterhorn, csak kicsiben, nagyon kicsiben. Jöttek valami barátaink, s kirándultunk egyet az oldalban, mutatom nekik a követ, hogy ni, olyan mint a Matterhorn. Erre az egyik idősebb és bölcsebb barátom, Zoli bácsi azt mondja bajsza alatt mosolyogva, igen, ez pont olyan, mint a Matterhorn, csak a Matterhorn pont nem ilyen.

Szombaton vettünk egy-egy tíz alkalmas bérletet, s elkezdtük a kúrát. Azaz elkezdtük volna a kúrát, de előtte a sorbanállást kezdtük el. Eddig háromszor voltam, mindig két-három órás sor volt előttem. Szombaton azt mondták, azért vannak sokan, mert rövid a program aznap. Ok. Hétfőn azt mondták, azért vannak sokan, mert szombaton rövid nap volt. Ok. De hogy kedden miért voltak sokan? Egyik vicces öreg szerint azért, mert szombaton rövid nap lesz.

A várakozásban az a jó, hogy az ember elbeszélget néhány értelmes öregemberrel, tanul tőlük valamit. Kedden például egy nagyot tanultam. Az történt ugyanis, hogy nem kellett teljesen kivárnom a soromat, egy négyes csoport, két bácsi, két néni, maga elé engedett. Annyit beszélgettünk, hogy ismernek már, lassan a programomat is tudják, s hiába próbáltam ellenállni pár pillanatig, meggyőztek, ugorjak be eléjük, hogy haladjak, ha három gyerek vár otthon. Ó, add Istenem, hogy én is ilyen bölcs és laza legyek huszonharminc év múlva, ne az a görcsös vénember, aki mindenhez ragaszkodik, ami neki jár!

Azt mondják, azért megy olyan lassan a sor, mert a 9 kádból csak 5 működik, 4-nek el van dugulva a lefolyója. A fürdőt rendező néni arcára kiült szenvedés is ezt jelzi. Üzentek a városházára, mondja, de nem jött onnan senki. A nyitott ajtókon keresztül belátni egy-egy olyan fülkébe, ahol napokba telik, míg egy kád víz lefolyik, úszik az egész szoba a vízben, belépni sem lehet gumicsizma nélkül.

A néniből nem igazán tudjuk kiszedni, hogy miként épül fel a felelősségrendszer itt a fürdőnél, miért felel a városháza, s miért az üzemeltető. Mikor kérdem, őt ki fizeti, a városházától kapja-e a fizetését, akkor előbb azt mondja, hogy nem, aztán később azt, hogy igen, de ő nem jár be a hivatalba utána, mert küldik.

Kedden megjelenik egy pumpa. Kérdem a pumpát kezelő fiatalembert, mielőtt elmenne, hogy a városházáról küldték-e. Nem, azt mondja, a vendéglőtől. Kérdem tőle, mi köze a vendéglőnek a fürdő üzemeltetéséhez? Ne tőle kérdezzem, mondja, láthatóan elégedetlenül, ő is szeretné tudni. Érződik, hogy nem szívesen végezte ezt a plusz feladatot. Sikerült-e kidugaszolni a lefolyókat, kérdem. Sikerült, válaszolja.

Hát, csak elméletileg sikerült. A víz, amit leengedsz a kádból, alul jön fel, s jön fel vele Mr. Muscolo is, granulátum formában. Eszembe jut az a vicc, amikor két kannibál áll a dombtetőn, s egyik mondja a másiknak: – Te, jön fel anyád. – Hol? – Bööööáááá!

Szóval jön fel Mr. Muscolo, elönti az egész szobácskát, nem tudom, pont mi van benne, de reménykedem, hogy a cipőtalpat nem eszi, mert múlt héten vettem a cipőmet. Fürdőbérlet: 90 lej. Benzin: 100 lej. Új cipő: 300 lej. Mr. Muscolóval együtt fürödni: megfizethetetlen! Az asszony szerint az érelmeszesedést biztos, hogy kezeli.

Megpróbáltam felvenni a kapcsolatot a városháza azon emberével, aki a fürdőért felel, hogy megtudjam, hogyan működik jogilag a kádas fürdő, kinek a tulajdona, ki működteti, milyen típusú szerződéssel, ki fizeti az ott dolgozó nénit, kinek kötelessége karban tartani a fürdőt, kinek a költségén melegítik a vizet és vásárolják a mosószereket, kinek megy be a jegyek és bérletek bevétele, a fürdő működtetésében kinek milyen joga és kötelessége van.

A sajtóosztály nem adta meg az illető elérhetőségét, azt mondta, a kérdéseket küldjem el nekik. Tegnapelőtt este elküldtem nekik a fenti kérdéseket, de ma reggelig nem sikerült válaszolniuk rájuk. Pedig a képriport megjelenését is toltuk egy nappal.

Nem csak a lefolyásmentes kádakkal van gond a fürdőben, az egész úgy rohadt, ahogy van. Második nap a kilincs a kezemben marad. Nem kell aggódni, hogy bent ragadok, mert a zárnak a nyelve sem működik, csak meg kell nyomnom az ajtót, s nyílik. Nem úgy, mint az asszony második napi ajtaja, ami felmondja a szolgálatot, s nem akar nyílni sehogy, alig tud valahogy kiszabadulni a nőm. Harmadik nap, a Mr. Muscolo-s fülkében, ami pont ott van a váróterem mellett, magától kinyílik az ajtó.

Ülök nyugodtan a kádban, még nem telt le az időm. Eltelik egy fél perc, talán egy egész is, egyszer csak egy néni becsukja az ajtót, hallom, hogy poénkodnak, „nehogy a fiatalembert valaki ellopja”. Kiszólok, hogy köszönöm. Hiába, hogy a fürdő egy lerohadt szemétdomb, a fürdőző közönség első osztályú társaság.

Bírom ezeket az öregeket, nincs veszítenivalójuk, abszolút lazák és őszinték.

A második és harmadik fürdésem ajtózárjáról már beszéltem, most megmutatom az első napit. Imádnivaló az a betömött kulcslyuk.

Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a fürdőt, az a szó a rozsda lenne. Minden rozsdás itt, a kádak, a csövek, de még a csempe is. Tudom, hogy a vízről és annak jótékony hatásáról is szót kellene ejtenem, elmondanom, hogy az öregek azt állítják, hogy aki egy évig kihagyja, az megérzi, mert egy évig jajgat. Tudom, hogy el kellene mondanom, hány ember előzött meg biztosnak látszó műtétet ezen víz segítségével, de nekem mocsok módon csak a rozsda jut eszembe, amint ülök a kádban és nézek ki a fejemből.

Minden tákolva van, de a lehető legordinárébb módon, nem a székelyekre jellemző alapossággal, hanem az essünk túl rajta technikával. Én úgy egyébként elég igénytelen vagyok az életkörülmények szempontjából, de ez azért picit sok, a sok rozsda, a sok tákolás, a penészes székek, az egyik szobában a villany hiánya és a megállíthatatlanul folyó hidegvizes csap, a lerohadt berendezés, ami ráadásul folyton nedves, nyálkás, a feljövő Mr. Muscolo, gamat az egész, na.

Gyógyulni jövünk ide, nem undorodni. Egyetlen vigasz, hogy a víz az jó, nagyon jó. Érzem én is, már három nap után is.

A városházától azt is megkérdeztem, tudnak-e arról, hogy el vannak dugulva a kádak odakint. És azt is, hogy mekkora bevételük van a fürdőből, illetve mekkora kiadásaik vannak vele. Erre sem sikerült válaszoljanak, de remélem, idővel fognak. Azért lenne jó megnézni ezt a pénzügyi mérleget, mert gyanús nekem a pénzügyi tisztasága ennek az üzletnek.

Ami feltűnt első ránézésre, fénymásolt bérletet kaptunk, az asszony bérletének sorszáma egyezett az enyémmel.

Körbenéztünk a sorszámok között, mindenki szívesen megmutatta. Tucatnyi embernek a sorszáma egyezett a mienkkel, de a többieké is rendszeresen ismétlődött.

Sőt, ilyen bérlet is volt, bizonyára aznap elfogyott a papír a xeroxmasinából. Nagy kérdés, ilyen körülmények között hogyan tudnak nyilvántartást vezetni, hogyan tudják megoldani, hogy a pénzt szedő strandos lány, annak főnöke, vagy a városházi alkalmazott, akinek átadja, ne vágja zsebre egy részét, majd panaszkodjon, hogy nem jövedelmező a fürdő. Félre ne értsenek, nem az adócsalás miatt aggódom itt most, csak a fürdő miatt.

Ha a fürdő rendben lenne, fel sem merülne bennem a kérdés, hogy hová tűnik a pénz, mert látnám, de így nem látom. Azt azért elég furcsának találom, hogy akkora az érdeklődés a fürdő iránt, hogy órákig sorban állnak az emberek, de az általunk itt hagyott pénznek egytizedét sem fekteti vissza a városháza a fürdő karbantartásába.

Tudom, hogy rajtunk kívül csak a nyugdíjasok járnak ide fürödni, akik úgyis elmennek szavazni, ha rájuk omlik egy szép napon a fürdő, de talán pont ezért érdemelnék meg, hogy ne csak a bejáratnál az „A mi székely Félixünk” bőcselkedőtábla legyen jó állapotban, hanem maga a székelyfélix is. Még egy hétig fogunk járni fürdeni, abban nem reménykedem, hogy azalatt a rozsdás kádakat és csempét lecserélik, de abban azért bízom, hogy a végén legalább azt megírhatom, hogy a kádak lefolyóit kidugaszolták becsületesen.

Kattints a hozzászólások megjelenítéséhez

Korábbi képriportok