Simon Károly matematikatanártól búcsúzik egykori diákja, kollégája és az iskola vezetése Kolumbán Sándor gyűjtése nyomán. Mint írja, egy várost, annak közösségét a benne lakó emberek határozzák meg. Ezeket az embereket pedig a neveltetésük, amiben jelentős részt jelent az általános iskolai oktatásuk.
A 2024. november 4-én elhunyt Simon Károly, városunk – és karrierje utolsó 35 évében a Móra Ferenc Általános Iskola – matematikatanára hosszan tartó hatást gyakorolt a városra.
Munkássága a matematika oktatásán kívül kiterjedt az iskolafejlesztésre, a szó legnemesebb értelmében vett pedagógusi nevelői tevékenységre. Kirándulások szervezésével a természet szeretetét is átadta diákjainak, amik között a „Duna-túrák” diákok generációinak jelentenek kiemelt, korszakos élményt.
Bár a teljes számvetés nem lehetséges, Simon Károly munkásságáról egy áttekintést adnak, és kifejezik a város tiszteletét azok a személyes búcsúztatók, amiket régi diákok, kollégák és a Móra Ferenc Általános Iskola fogalmazott meg.
Búcsúzik a diák
Dr. Nagy Kinga Krisztina – volt diák, a Székelyudvarhelyi Városi Kórház infektológus főorvosa:
Egy kíváncsi, mozgékony, cserfes leányka voltam, akit nem volt könnyű kordában tartani. Pedig nem kellett sok hozzám, csak odafigyelés, türelem, nyitottság, kis humorérzék és jó adag szeretet, mert én arra nagyon fogékony voltam.
Itt most nem rólam van szó, hanem a tanárról és osztályfőnökről, az emberről, aki mindezt nagyon jól tudta alkalmazni az én esetemben, aki tudott bánni velem, és ezt én hálás szívvel örökre megjegyeztem magamnak.
A tanár úr meghatározó jelenlét volt az akkori életemben, és úgy éreztem, bármit megtehetnék, mégsem fogok kiesni a tanár úr kegyeiből, ugyanakkor mindent megtennék, hogy nehogy kiessek onnan. Úgy volt kedves és elnéző, hogy közben meg együttműködésre késztetett, úgy volt szigorú, hogy az nem félelmet, hanem tiszteletet ébresztett bennünk.
A matematika vele egy jó muri volt, szívesen tanultam, mindenre volt logikus válasz és mutatkozó kreatív megoldás. Köszönöm neki, hogy meglátta és művelte bennem az egyéniségemet, hogy nem akart betuszkolni a sorba, inkább megértéssel és türelemmel kísért, mert tudta, hogy be fogok állni magamtól is az ő kedvéért. Mindig mosolygott a tanár úr, még most is, az utolsó időkben is, amikor már igazán nehéz lehetett az élet.
Én így fogom őrizni az emlékét, mint gyermek, akivel jól bántak: a kedves, huncutkás mosolyának emlékét lelkem egy szép helyen tárolja, az élményekkel együtt, amelyekkel a tanórákon, szüneteken és emlékezetes kirándulásokon megajándékozott, és a tanítással, hogy hogyan bánjon a felnőtt a rábízott gyermekkel. Búcsúzom, szeretettel, kedves Tanár úr! Pihenése legyen csendes, emléke áldott! Őszinte részvétem kedves családjának!
Deák (Szabó) Zsuzsi – volt diák, a Tamási Áron Gimnázium tanítónője:
A nyolcvanas évek elején a 6-os számú Általános Iskola igazi lakótelepi iskola volt, csupa fiatal, nagyon felkészült tanárral. Simon Károly lett az osztályfőnökünk, miután matematika-tanárnőnk családostól disszidálni kényszerült. Nehezen irányítható kulcsos tinik voltunk. Vadak. Jók.
Az osztályfőnökünk több volt, mint matektanárunk: megsegítőket tartott, és néhányunkat versenyre készített, matektábort szervezett. Sokszor túráztunk a városunk körül. Úgy emlékszem, hogy a köreinkben népszerű tájékozódási verseny szervezésében is részt vett.
A nyolcadik osztály utáni vizsga a mi gimnazista korunkban is kihívás volt. 1985-ben rendszerszíntűvé vált a magyar tanítóképzés ellehetetlenítése, a kevés magyar helyre nagyon sok jelentkező közül válogattak a felvételin. Ha nincsenek önzetlen és lelkes szaktanáraim, ezen a rostán kihulltam volna. Simon Karcsi valami olyasmit tudott rólunk, amire nem tartottuk képesnek magunkat: ránk bízta az általánosok kiszámítását, szemléltető eszközöket terveztetett matematika órára, kikérte a véleményünket morális kérdésekben és rávett arra, hogy példatárnyi matekfeladatot oldjunk meg, csak úgy. A bizalom és rácsodálkozó elismerés légköre lengi be az emlékeimet.
A rémületesen leépülő szocialista iskolarendszerben egy demokratikus nevelési elveket valló matematikatanár matekórára ment a VIII. B-be. Becsukta maga mögött az osztályajtót és odabent teremtett lakótelepi diákjaival egy új világot.
Búcsúzik a kolléga
Kocs Ilona – matematika szakos kolléga, a romániai Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) Hargita megyei elnöke:
A székelyudvarhelyi 6-os, ma Bethlen Gábor Általános Iskola 1978-ban létesült. Első matematikatanára – és takarítónője is – én voltam.
A 2-esből kapott tanulókkal kezdtük a tanévet, takarítással és bútorozással. Világos, hogy a tanulókat, osztályokat tetszésük szerint adták át, lehetőleg, akiktől valami miatt szabadulni akartak és a bethlenfalvi lakhelyűeket. Három-négy párhuzamos osztályból összejött egy nekünk. Keményen dolgoztunk, hogy némi eredményt elérjünk tantárgyanként iskolánkban.
Kevés osztályunk lévén, más iskolában is kellett tanítanunk, szünetekben szaladva egyikből a másikba.
Idővel a tanuló létszám nőtt, lett teljes normánk, sőt több is. Így 1983-ban többen, Simon Károly is kapott katedrát.
Nem sok gyereknek kedvence a matematika, így valamivel rá kellett venni őket a tanulásra. Én kirándulásokkal ösztökéltem, hogyha nem tanulod meg ezt a két képletet, három szabályt, nem jöhetsz a Hargitára, a Duna-deltába, a Dunára evezni stb.
1990-ben a Deltában megismerkedtünk Varga Jánossal, az Újpesti Hajósklub vezérével, kölcsönös segítségadás útján. Ez után évente vittük a gyerekeket evezni velük Dunára, Tiszára, Balatonra, Sióra, Rábára, Marosra, mindenfele.
Simon Karcsi csatlakozott első perctől a kirándulásokhoz a saját tanítványaival, így a hajós klubosokhoz is. Később már egyedül is vitte őket, szervezkedett, megszerettette a kirándulást, evezést. Volt tanítványai tudnának többet mondani.
Kivételesen jó tanár és szervező volt. Általa is az iskola lassan felemelkedett, nem kis munkával, amihez minden pedagógus hozzájárult. Amikor már szívesen adták a gyerekeket a 6-osba, igen sok osztály lett, már nem fértünk az épületben három váltásban sem, osztályok kerültek a Haberstumpf-villába.
Lassan felépült a 7-es, a mai Móra Ferenc Általános Iskola, és oda költöztették a villából az osztályokat. Amikor váltak a 6-ostól, kijelentettem, hogy amit velünk tett a 2-es, nem tehetjük az új iskolával. Inkább vállalom a leggyengébb osztályt. Úgy nem lehet útnak indítani egy iskolát.
Karcsi ott is folytatta ezt a tevékenységet, sőt néha külön is megszervezte busznyi gyerekkel. Ezzel Ő is hozzájárult az új iskola renoméja növeléséhez, amiért az hálás és büszke lehet.
Búcsúzik az iskola
A Móra Ferenc Általános Iskola vezetősége:
Simon Károly, matematika szakos kolléga 35 évet tanított iskolánkban.
Sok-sok szép eredményt elért mórás diák büszkélkedhet, hogy tőle tanulta a matematikát.
Osztályfőnökként jó pedagógiai érzékkel terelgette a nebulókat a helyes útra, tarisznyálta fel útravalóval.
Komolyság, jókedv, humor szőtte át a munkáját, a mindennapjait. Pedagógusi tevékenységét mindvégig a kollégák, a szülők, a gyermekek szeretete, elismerése kísérte.
Lelkesen vett részt közösségünk programjain, alakított főszerepeket farsangi báljainkon, rótta a kilométereket a csúcs fele vezető utakon, a Madarasi Hargita felé vezető ösvényeken, csapásokon iskolai kirándulásaink alkalmával.
Iskolánkban a kiegyensúlyozott munkahelyi légkör és a jó, kollegiális emberi kapcsolatok kialakítására törekedett.
Több éven át iskolánk alapítványának, a Sikerkulcs Alapítványnak volt elnöke, lelkiismeretesen végezte ebbéli teendőit is.
Búcsúzik iskolánk vezetősége, tantestülete és minden alkalmazottja!
Isten veled, Simon Károly!
