A Margaret Island fellépése Zeteváralján. A szerzők felvételei
Ha egy napra belecsöppenhetnénk egy magyar zenekar életébe, mindenképp a Margaret Island-et választanánk.
Miért is őket? Tetszik, amit a zenekar képvisel: például a kezdő zenészek és női előadók felkarolása, a környezetvédelem iránti elköteleződésük, és ahogy a művészetet értelmezik. Tagjai aranyos, intelligens, „két lábbal a földön” élő emberek, akiknek a dalai is magukkal ragadtak.
Július 5. és 9. között került megrendezésre a Válts irányt! IKE Fesztivál, ahol csütörtökön, 7-én lépett színpadra a Margaret Island. A koncert előtt beszélgettünk a három alapító taggal: Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf 2014 óta van ebben a formációban a színpadon. A Margaret azóta is az egyik legsikeresebb magyarországi zenekar, palettájuk színes, megjelennek benne folkos és akusztikus elemek, poposabb és rockosabb stílusú dalok is.
Az együttes többféle díjat is bezsebelt az évek alatt, 2016-ban Fonogram-díjat nyertek az év felfedezettje kategóriában.
„2018-ban Lábas Vikit, Füstös Bálintot és Törőcsik Kristófot a Margaret Island szerzőközösségeként Junior Artisjus díjjal tüntették ki, mely a hazai zenei élet egyik legkomolyabb szakmai elismerése.”
Négy nagylemezük és egy koncert albumuk jelent meg, ezek közül az Egyszer Volt és a III is aranylemez lett – utóbbi 2019-ben Fonogram díjat is kapott. Külön is díjazták őket, 2017-ben Petőfi Zenei Díj legjobb női előadó kategóriájának nyertese Lábas Viki, 2019-ben az év gitárosa kategóriában a győztes Füstös Bálint lett.
És most, hogy felsoroltuk az érdemeiket, beavatunk abba, hogy mikről beszélgettünk, szerintük mi a generációnknak az élete kihívása, hogyan viszonyuljunk a social médiához, és mi alapján választ ruhát fellépésre egy zenekar.
Mit vártok ezen a nyáron a legjobban?
Viki: Húha, ez nehéz.
Bálint: Mindig a következő bulit.
Viki: Igazából csak örülünk neki, hogy végre élőben játszhatunk és azt csinálhatjuk, ami ezelőtt is az életünk volt, várjuk mindegyik bulit. Meg várjuk, hogy visszajöhessünk még ide.
Mivel másabbak az erdélyi hallgatók, rajongók, mint a magyarországiak?
Bálint: Én azt érzem, hogy mindig tök nyitottak vagytok, meg valahogy – ha lehet ilyet mondani – hálásak. Amikor idejövünk, jó érezni azt az összetartást, ami úgy látszik, köztetek is megvan, meg azt a fajta csillogószeműséget, amit mi érzünk a színpadon.
Viki: Meg ilyen tiszták vagytok. Nagyon tiszta lelkűek.
Kristóf: Úgy érzem, ha jobban meglenne az otthoni magyarokban ez a mentalitás, akkor nem ott tartana az ország, ahol van, (nevetnek mindhárman – szerk. ) jobb lenne nekünk is talán.
Viki: A reputációnk.
Kristóf: Arról nem is beszélve, hogy szerintem sokkal jobban beszéltek angolul, mint átlagban a magyarok, valahogy jobban megtanuljátok.
Mi teszi a Margaret Island-et Margaret Island-dé?
Viki: Hát, szerintem mi. (nevet)
Kristóf: A csapat.
Viki: Mi hárman, meg a csapat, meg az összes ember, aki körülöttünk van, mindenki nagyon hasonszőrű és ilyen szeretetgombóc emberek, úgyhogy miattuk szerintem a Margaret Island az, ami.
Honnan jött a papírhajó szimbólum?
Bálint: Még az akkori, első menedzserünkkel volt egy megbeszélésünk, amelyen kerestünk valami olyan motívumot, ami a közönség és köztünk lehetne egy kapocs, amit akár mi is tudunk adni nekik, és ők is nekünk, nem tudom már kié volt az ötlet.
Viki: Nem tudom már, igazából teljesen mindegy, közösen találtuk ki egyébként.
Bálint: Azóta is ez egy tök jó motívum, kapocs most is itt vannak az öltözőben, meg mindig kapunk tőletek is.
Mit tanácsoltok azoknak a fiataloknak, akik még nem tudják, hogy mit szeretnének kezdeni az élettel?
Kristóf: Ez nagyon nehéz dolog szerintem. Nagyon sok ember van így, hogy annyira bármit tehet az életével, hogy pont ez tántorítja el attól, hogy igazából válasszon, mert annyi opció van, amivel foglalkozhatna az ember, és szerintem valahogy szűrni kell ezt a rengeteg információt meg a rengeteg impulzust, ami ér minket.
Viki: Szerintem őszintének kell lenni magunkkal.
Kristóf: Mi az, ami a legjobban érdekel.
Viki: Próbálj ki minél több dolgot, próbálj meg minél többet tanulni, és válaszd azt, ami tényleg nagyon tetszik, vagyis azt érzed, hogy hú, ettől izgalomba jövök, vagy hogy ebben fel tudok szabadulni. Akármennyire is nehéz, az be fog jönni.
Bálint: Az egy tök más dolog, hogy valaki mennyire teljes életet él, mint hogy mondjuk mennyi pénzt keres, vagy milyen helyen dolgozik, és lehet, hogy leginkább arra kell törekedni, hogy az az egyensúly meglegyen.
Kristóf: Szerintem onnan tudod, hogy jól választottál, hogy nem érzed annyira munkának, amit csinálsz.
Mit üzennétek a 18 éves, vagy fiatalabb énjeiteknek?
Kristóf: Többet kellett volna gyakorolni.
Viki: Szerintem 18 évesen mindenki depressziós, vagy így aggódik az élete miatt, úgyhogy inkább azt üzenném magamnak, hogy ne legyek depis, mert majd minden jó lesz.
Mit gondoltok, milyen mértékben, folyásolják be a zeneipart a közösségi média felületek?
Viki: Teljes mértékben. Ma már majdnem mindenki csak a TikTokon hallgat zenét. A digitális világban – Spotify, Apple Music, YouTube –, minden felületen jelen kell lenni.
Bálint: Szerintem mindenkit óhatatlanul befolyásol. Valahogy ez ennek a generációnak a feladata, hogy megtanulja helyén kezelni azt, hogy van a social media, ami tök fontos, de amit ott látsz, az mindenkinek a legjobb arca, és nem azt jelenti, hogy ő mindig olyan.
Viki: … hogy az a valóság.
Ha valamit változtathatnátok a zeneiparban, mi lenne az?
Kristóf: Kevesebb felületesség.
Viki: Igen, kevesebb felületesség, szerintem még mindig felületesen beszélgetnek az emberek egymással. Persze, nem lehet mindig ilyen mélyre menő speecheket tartani. Szerintem Magyarországon, vagy legalábbis a mi köreinkben, azért az összefogás megvan, egymásnak a tiszteletet megadjuk, szeretjük, amit más csinál, nem irigykedünk egymásra. Szerintem az tök jó, hogy össze tudunk tartani, és figyelünk erre, meg arra, hogy ne féljünk az újabbtól, az új zenekarokra is fel kell figyelni.
Bálint: Nagyon szeretném, hogyha a különleges vagy a bátrabb zenék is figyelmet tudnának kapni. Tudom, hogy ez a közönségtől is függ, de én szeretem azokat a kezdeményezéseket, amik az ilyen feltörekvő, kísérletező zenekarokat tudják kicsit push-olni.
Mi alapján döntitek el, hogy mit viseltek egy koncerten?
Viki: Hát egyrészt, ami tiszta, nincs a mosásban.
Bálint: Van, amikor valaki beírja a csoportba, hogy „Viki, miben leszel?”, és akkor megpróbáljuk az ahhoz legközelebbi színű ruhát kiválasztani, de hát legtöbbször benyúlok a szekrénybe, és ami jön.
Viki: Néha utánanézünk, hogy hol játszunk, ahhoz mi megy a legjobban, de egyébként tényleg az, hogy mi van elöl meg mi tiszta.
Ha bárkivel kollaborálhatnátok ki, kik lennének azok?
Viki: Kollabot? Figyi, a Krúbival nagyon szívesen kollaboznék. Külföldiek közül, hát nyilván Billie Eilish nagyon jó lenne, Taylor Swift is, meg a Harry Styles is. Az itthoniak közül még az LGT-vel
Kristóf: … Presserrel
Viki: Presserrel jó lenne együtt dolgozni.
Jellemezzétek egymást három-három szóval!
Viki: Kristóf egy művészlélek, elrugaszkodott, kreatív, Bálint pedig két lábbal a földön, főnök, zseni gitáros, és magamat meg hogy jellemezzem?
Bálint: Viki az energiabomba, mindig tele ötletekkel.
Kristóf: Én mindig azt szoktam mondani, hogy a Bálint a fa, amiből így kinő az egész, Viki a madárka rajta, én meg az eső vagyok.
Viki: Aminek semmi köze nincs egyébként a fához. (nevet)
Bálint: Öntözi, élteti.
Kristóf: Valahogy így.
Ha lehetne szupererőtök, mit választanátok?
Viki: Teleport, egyértelmű.
Bálint: De az csak úgy, hogy mi tudunk és a közönség nem, mert az az elméletem, hogy ha lenne teleport, akkor megszűnne a turnézás, minden zenekarnak egy évben egy koncertje lenne, az pedig nagyon rossz lenne.
Viki: Meg hogy okos legyek, hogy ne hülyén haljak meg, hanem úgy, hogy tényleg mindent tudok a világról.
