Háromnapos húsvéti vásárra számíthatnak idén az az udvarhelyiek április 1. és 3. között. Virágvasárnap hétvégéjén és a nagyhét első napján telik meg a Városháza tér, minden nap 10 és 19 óra között. A márciusi Portékát is helyettesíti majd az ünnepi esemény, ezért a hagyományos hónap végi vásár áprilisban tér majd vissza.
A polgármesteri hivatal közleménye szerint, 60 árust fogadnak a vásárra, akik közül 48-nak tudnak asztalt biztosítani. A helyeket a jelentkezés sorrendjében osztják ki, a részvétel feltétele a rendezvény mindhárom napján való jelenlét. Az árusok a 0266.218.145-ös telefonszámon, az 1920-as mellékletet kérve jelentkezhetnek, március 13-ig – olvasható a hivatal honlapján.