A székelyudvarhelyi Pethő Attila elítélése és elmenekülése kapcsán több kérdés felmerült, amelyre nem is volt olyan könnyű válaszokat szerezni. Habár azt gondolná az ember, hogy közérdeknek számít egy bűnöző előkerítése, egyes hatósági intézmények meglepő lazasággal és titkolózással állnak hozzá az ügyhöz. 

Kezdve azzal, hogy bíróság elé tudták állítani egy kihallgatásra, viszont elmulasztották kérni az őrizetbe vételét, így a letartóztatás elrendelése előtt kicsúszhatott a rendőrök kezei közül. Mire pedig kiadták volna az országos körözést, arra már a határon is túl lehetett, mert különben feltartóztatták volna a határőrök.

A csúcs az volt, hogy a „menekült” egyszer csak felbukkant, nem is akárhol, hanem egy nyilvános rendezvényen, az Erdélyben legismertebb magyar államtitkár mellett, Budapesten. Ilyet még az évekig bújtatott erdélyi magyar politikusok sem mertek csinálni. Azt még meg lehet érteni, hogy a szervező jóhiszemű volt, de egy államtitkár környezetében hol van, mit csinál a biztonsági szolgálat, a magyar rendőrség? Mert bizony náluk pattog a labda, a román rendőrség nem lépheti csak úgy át a határt.

Hogy ne legyünk rosszhiszeműek, feltettük, hogy talán nem tudtak róla, mert csak országosan körözte a román rendőrség. Ez a naiv feltételezés azonban nyomban megdőlt, amikor – harapófogóval, de – sikerült kihúzni a Hargita megyei rendőrszóvivőből, hogy igenis kiadták az európai elfogatóparancsot. Hogy mikor, azt már nem voltak hajlandóak közölni, mert szerintük nem közérdekű, de ügyészségi forrásból úgy tudjuk, hogy az országos körözéssel egyidőben történhetett.

Hiába kerestük azonban a Magyarországon körözött személyek listáján, nem találtuk, ezért rákérdeztünk a magyar rendőrségnél, hogy: miért nincs fent, van-e tudomásuk az elfogatóparancsról és milyen lépéseket tettek/fognak tenni, pláne most, hogy nyilvánosan mutatkozott magyar területen. Első körben annyival elintézték a választ, hogy adatvédelmi okokból nem áll módjukban tájékoztatni. Nem értettük, hogy milyen adatokat kellene védeniük egy elítélt személy esetében, akinek arcát, nevét, származási helyét már nyilvánosságra hozta a román rendőrség. Kértük, legalább azt mondják el, mi a standard eljárás ilyen esetben, mire azt a feleletet kaptuk, hogy előző válaszukat tekintsük irányadónak. Hasonlóan semmitmondó választ kaptunk a német rendőrségtől is.

Mivel a rend őreitől hiába vártuk, 

hogy tájékoztassák a közvéleményt, annak biztonsága érdekében és a jogállamiság jegyében, végül szakértőhöz, Dr. Fábián Gyula egyetemi docenshez, a kolozsvári ítélőtábla volt főügyész-helyetteséhez fordultunk kérdéseinkkel.

A büntetőjogász megerősítette azt a feltételezésünket, hogy a román rendőrség ennél többet nem tehet, ha tudni lehet, hogy külföldön tartózkodik a körözött személy. Ha pedig van arról információ, hogy Magyarországon tartózkodik, akkor egyedül a magyar rendőrség illetékes a felkutatásában és elfogásában, és hivatalból kell eljárnia az európai elfogatóparancs alapján.

Az európai parancsot pedig eleve akkor adják ki, ha nem tudják végrehajtani az országosat, vagyis miután felmerül a gyanú, hogy elhagyta az országot, és ezt le is tudják ellenőrizni, hiszen Románia nem tartozik a határmentes Schengen-övezethez. Azt azonban ő is furcsállta, hogy miért nem jelenik meg a Magyarországon körözött személyek listáján, úgy tudja, hogy 1-2 napos befutási idővel működik a nemzetközi riasztási rendszer, a Sirene.

Ha egy uniós tagállam területén sikerül elfogniuk, 

akkor a nemzetközi kiadatáshoz képest egyszerűsített eljárás alapján történik az átadása a román hatóságoknak.

Az európai elfogatóparancsra vonatkozó kerethatározatban csak néhány eset van, amikor vissza kell utasítania az átadást az elfogó államnak, de egyik sem merül fel Pethő esetében:

• ha valamely uniós ország már jogerős ítéletet hozott az adott személyre vonatkozóan ugyanazzal a bűncselekménnyel kapcsolatosan;
• ha a bűncselekmény amnesztia alá esik abban az uniós országban, amely kérte az elkövető kiadatását;
• ha a szóban forgó személy az életkorából fakadóan nem vonható büntetőjogi felelősség alá abban az uniós országban, amelynek a kérés szerint reagálnia kellene a parancsra.

A jogszabályok szerint az elfogott személynek jogában áll kérni az át nem adását, de kérése nem perdöntő, és a gyakorlat azt mutatja, hogy nem is nagyon adnak helyt ezeknek. Gyakori és ismert érv az, hogy rosszabbak a börtönkörülmények Romániában, de ez azóta nem állja meg a helyét, amióta egy vadonatúj aradi létesítményt fel tudnak mutatni. 

Másrészt pedig nem is érdeke az adott államnak, hogy saját költségén hajtsa végre a büntetést. Dr. Fábián Gyula szerint annak sincs jogi jelentősége, ha éppenséggel magyar állampolgár is az illető, hiszen a bűncselekményért román állampolgárként vonták felelősségre, román területen követte azt el, és „az Unióban a saját állampolgárt is kiadjuk”. A menekült státusz igénylése pedig fel sem merül, mert köztörvényes bűnözőről van szó.

A körözött személy letartóztatását követően 60 napon belül kötelesek határozatot hozni az átadásáról, nem kell ezt külön kérnie Romániának. Amennyiben a személy hozzájárul ehhez, az átadási határozatot 10 napon belül meg kell hozni. Magyarország és Románia között az átadás szárazföldön vagy légi úton is történhet, a keresett személyt az átadási határozattól tíz napon belül át kell adni annak a bírói testületnek, amely az elfogatóparancsot kiadta – vagyis a székelyudvarhelyi bíróságnak. Nem túl biztató viszont, hogy nem mindig tartják magukat a bírói testületek a határidőkhöz: Írország három és fél évig tartott egy IRA-terroristát, Spanyolország pedig egy olasz maffiózót 1 év 9 hónapig – hívta fel a figyelmet a jogász a „gumiparagrafusra”.

A Pethő Attilára kiszabott 2 éves letöltendő börtönbüntetés elévülési ideje 7 év, vagyis ennyi idő után mentesülhet a végrehajtás alól, ha nem kapják el. Cikkünk megjelenésekor még mindig nem szerepelt a Magyarországon körözött személyek listáján, és az Interpol keresőjében sem jelenik meg egyelőre. Az Europol oldalán csak a legkeresettebb személyek listáját találtuk meg, nincs köztük, választ még nem kaptunk megkeresésünkre.

Ilyen körülmények között még mindig kérdéses: hogy a román rendőrség valóban kiadta-e az európai elfogatóparancsot; ha igen, akkor ez miért nem jelenik meg nyilvánosan; miért titkolóznak más nemzeti rendőrségek. Ha meg is tudjuk érteni a nyomozás titkosságának elvét, azt már kevésbé, hogyan akarnak bárkit is elkapni külföldön, ha nem teszik nyilvánossá a körözését.