Pipeúsztató Székelyudvarhely egyik utcájában

fotó: EGYED UFÓ ZOLTÁN | archív

Egy híres francia pénzügyminiszter, Colbert mondta, hogy az adózás olyan, mint a libatépés, vagyis annak a tudománya, hogy hogyan lehet a legtöbb tollat a legkevesebb gágogás árán megszerezni.

Az adózást soha nem szabad csak önmagában vizsgálni. Ezt a kérdéskört az államháztartás szintjéről a maga teljességében kell nézni, összevetve a költségvetési bevételeket a kiadási oldallal. Ha látjuk, hogy mire költődnek el a befizetett adólejek, ha látszik az adónak a közösségi haszna is, úgy jobban meg lehet érteni az adókivetés mögötti érveket, és könnyebben el lehet fogadtatni akár egy magasabb adózási szintet is a tisztes adófizető polgárral.

Szavazás előtt az adóemelés. Ki mit gondol róla?

Az ellenzék és a vállalkozók egy része radikálisan ellenzi az adóemelést, a polgármester kivár, a többiek és a szakértő feltételekkel, de el tudják fogadni a POL javaslatát. Az érintettek álláspontjainak összefoglalását itt olvashatja.

Az adópolitika több adózási alapelvet ismer. Ezen elvek közül párat kiemelve, a székelyudvarhelyi önkormányzat többségi frakciója által javasolt adóemelés körül kialakult társadalmi vitával kapcsolatosan a következő szakmai megállapítások fogalmazhatóak meg:

1. Az igazságosság elve

Az adózásban fontos alapelv az igazságosság elve, ami az egyenlő feltételek szerinti adózást, a privilégiumok, a diszkrimináció tilalmát jelenti. Amennyiben megvizsgáljuk szűk környezetünket, azt látjuk, hogy a földrajzi dimenzió szerinti egyenlő adózás elve sérül, hiszen több székelyföldi városban magasabb adókulcsot használnak, mint Székelyudvarhelyen. Igaz, hogy az alacsony szinten tartott vállalati adó vállalkozóbarát, hiszen pénzt hagy a vállalkozók zsebében, de ugyanakkor az adott település önkormányzatainak a bevételeit is csökkenti. Azonban, ha az adózást a költségvetés részeként vizsgáljuk, akkor nem várható el egy alacsony adószintet alkalmazó önkormányzattól ugyanaz a fejlesztési eredmény, mint egy olyan önkormányzattól, ahol magasak az adókulcsok. Ha jó utakat, modern iskolákat, profi színházat stb. szeretnénk, ahhoz pénzre van szükség, amit elsősorban a befolyt adókból lehet megvalósítani. Pályázati úton, vagy politikai lobbival is lehet forrásokat bevonni a települések költségvetésébe, de az már nem tartozik az adózás kérdésköréhez, az már egy önkormányzat működési hatékonyságának a fokmérője.

2. A haszonelv

A haszonelv szerint az adókivetésénél figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az adófizető milyen mértékben élvezi az adóbevételekből finanszírozott közkiadások hasznát.

Székelyudvarhely költségvetésében az egyik legnagyobb költségtétel a közlekedési infrastruktúra fenntartása és modernizálása, amely infrastruktúrát a legnagyobb mértékben az autósok használják.

A költségvetés bevételi oldalán az egy év alatt befizetett járműadó hozzávetőlegesen 4 millió lejt tesz ki (magán- és jogi személyek összesen), ezzel szemben az utak karbantartására fordított összeg ennek több mint duplája, hisz 2020-ban erre a tételre több mint 9 millió lejt tervezett fordítani az önkormányzat.

Amennyiben egyetértünk az adózásban a haszonelvvel, az esetben az autósok által használt infrastruktúrát a legnagyobb arányban az autótulajdonosok kellene, hogy finanszírozzák, így az járműadó emelése egy racionális döntés.

3. Arányos közterherviselés

Egy másik fontos adózási alapelv az arányos közteherviselés, ami azt jelenti, hogy az adózás igazodjék az adófizetők jövedelméhez és vagyoni helyzetéhez. Ennek megfelelően a nagyobb vagyonnal rendelkező adófizetők (fizikai és jogi személyek) egyértelműen nagyobb mértékben kell hozzájáruljanak a közkiadások finanszírozásához.

Ez az elv azt feltételezi, hogy a nagyobb vagyon (ingatlanvagyon) nagyobb jövedelmet biztosít a tulajdonosaiknak, mint az a jövedelem, amelyhez azok jutnak, akik nem rendelkeznek vagyonnal.

Ennek az elvnek megfelelően jogos az adóelvonás magasabb mértéke a nagyobb vagyonnal rendelkezőktől. Azonban, ha a 2020-as évet vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy például a nagy ingatlanvagyonnal rendelkező vendéglátóegységek ebből a vagyonból ebben az évben csekély jövedelmet tudtak megvalósítani (sőt, elég sok esetben veszteségeik voltak). Innen vizsgálva már nem is annyira jogos a magasabb adó. Az önkormányzat nem tudja megállapítani minden vállalkozás esetében, hogy az ingatlanvagyonból ki mekkora jövedelmet tudott megvalósítani. Azt azonban tudja, hogy mely gazdasági ágazatokat sújtotta a legnagyobb mértékben a járvány.

Ennek megfelelően az lenne a helyes eljárás, hogy úgy történjen meg az adóemelés, hogy ezzel párhuzamosan ki legyen már dolgozva az a mechanizmus, amely a járványsújtotta vállalkozókat segíteni fogja a jövő éveben (adókedvezmények, de minimis támogatások stb.). Hisz ezeket a vállalkozókat hatásági oldalról támogatni kell a nehéz időkben, ha azt várjuk el tőlük, hogy pár év múlva újból nagyobb értékben finanszírozzák a városunk közkiadásait.

4. Az igazságos és méltányos közteherviselés

Az igazságos és méltányos közteherviselés elvéhez az is hozzátartozik, hogy a társadalom különböző szegmensei egyformán vegyék ki részüket a közösségi ügyek finanszírozásából. Esetünkben ez azért fontos elv, mert az egyik legvitatottabb téma, hogy a döntéshozók az adónövelést össze szeretnék kapcsolni a polgármesteri hivatal működési költségeinek a csökkentésével. Romániai sajátosságként az állami szféra bérezése EU-s viszonylatban is óriásit emelkedett az elmúlt években, amely fizetésemelés nem mindig járt együtt a hatékonyság növekedésével.

Az ügyes városvezetők úgy növelték a közalkalmazottak fizetéseit, hogy közben nem növelték az apparátus létszámát, sőt, a nyugdíjazásokkal lassan csökkentették is azt, a magasabb fizetésekhez pedig teljesítménymutatókat rendeltek. Így vannak olyan önkormányzatok, ahol a magas fizetések magas teljesítménnyel járnak együtt, azonban a létszámstop miatt a fizetésalap nem szállt el. Ez azért is fontos, mert abból a pénzből tud fejlődni egy település, amit az önkormányzat nem fizetésekre és dologi kiadásokra költ, hanem beruházásokra fordít.

A több évtizeden keresztül szégyenteljesen alacsony szinten tartott közalkalmazotti bér után jogos elvárás a hivatal alkalmazottai részéről a magasabb fizetés, az azonban vezetői kompetencia kérdése, hogy hogyan lehet összeállítani egy olyan bérezési rendszert, amelyben az alkalmazottak tisztességes fizetést kapnak, de ezzel együtt a munka hatékonysága is növekszik, ugyanakkor a befizetett adók döntő többsége mégis ne fizetésekre menjen el, hanem a beruházásokra, fejlesztésekre is maradjon! Ezt az elvet feszegetve azonban nagyon kell ügyelni arra is, hogy ne állítsuk egymással szembe a magánszféra és a közszféra dolgozóit. Ők nem hibásak a kialakult helyzetért. Itt egy több éves kormányzati és vezetői hibát kell orvosolni, amely következtében sok esetben nem megalapozottan emelkedtek egy-egy közintézmény fenntartási költségei.

Nehéz időszakban, ha meg kell szorítani a nadrágszíjat, úgy korrekt, ha azt mindenki egyformán szorítja. Ennek megfelelően, ha az igazságos és méltányos közteherviselést együtt kezeljük az adózással, arra a következtetésre juthatunk, hogy az adóemelés, vagyis a lakosság és a vállalkozások közteherviselésének emelése csak az esetben jogos, ha ezzel az adófizető nem a polgármesteri hivatal fenntartási költségeinek a növekedését finanszírozza, hanem a város számára oly szükséges fejlesztéseket támogatja. Amennyiben az adónövekményből befolyt összegeket az önkormányzat például fejlesztési pályázatok önrészére használja fel, akkor itt egy multiplikáló hatásról beszélünk, ilyenkor a befizetett adólejek közösségi hasznosulása értékben többszöröse lesz a befizetett adókénak. Ez esetben már jogosnak tekinthető egy időszakos, ennek a célnak a finanszírozására eszközölt adóemelés.

Ha az adófizető polgár érzi, hogy egy nemes közfeladat ellátásához járul hozzá, akkor hajlandó akár a saját költségeinek a visszaszorítására is az adónövelés érdekében. De ha a pótlólagos adóbefizetésnek nem lesz kézzelfogható eredménye a közszolgáltatások oldalán, akkor ez az adófizetői oldalon valós felháborodást fog generálni. A lakosság és hatóság közti együttműködés modellje egyszerű: a közalkalmazottak közszolgálatiságra jelentkeztek, a lakosság pedig az adóival finanszírozza ezt a munkát. A közösségi vezető számára pedig az az egyik legnagyobb kihívás, hogy megteremtse az összhangot a közszolga és az adózó között, hiszen a kettejük harmonikus együttműködésétől fejlődik egy közösség, fejlődik a város.

5. És hol van itt maga a lakos, a tisztes adófizető állampolgár?

Mert az ostor mindig az egyszerű emberen csattan, ő az, aki végső soron viseli az adóterheket. Az önkormányzatnak, aki a befolyt adók felhasználója, úgy kell sáfárkodnia a rendelkezésére álló pénzzel, hogy azt a lehető legnagyobb mértékben a lakosság javára fordítsa vissza. Hisz azt a pénzt a lakosok fizették be. Egy adóemelés esetén jogos lakossági elvárásként jelenik meg az önkormányzattal szemben, hogy az önkormányzati munka minősége minimum az adóemelés arányával növekedjen. Ha ezt a lakosság nem fogja érezni, akkor jogos lesz az elégedetlenség.

Összességében, az adózás kérdését együtt kezelve a költségvetéssel: ha a megújult városvezetés be tudja bizonyítani, hogy a többletadókkal érezhetően javulni fog az udvarhelyiek életminősége, akkor el tudják fogadtatni az adóemelést a lakosokkal, vállalkozókkal. Ha ezt nem tudják bebizonyítani, akkor egy komoly társadalmi ellenállásba fognak ütközni.