„És mégis elsősorban lelkésznek kell lennie, mert ezt választottuk életünk hivatásának és ezt várja tőlünk a nép".
Mentősor a kórház előtt, naponta beutalt és elhalálozott betegek.
Igazán megörvendtem, azonnal el is mondtam a szomszédasszonyoknak, hogy idén nem marad el a kirándulás.
Kicsi, szúrós és ki kell kaparni, de a miénk: ilyen volt a szelídgesztenye fesztivál.
Milliószor veszélyesebb a koronavírusnál, mindenki tudja, mégis hallgatnak róla.
Két községben meghaladja a 6 ezreléket a fertőzöttségi arány, négy településen pedig a 3-at.
Lesz, ahol lubickolnia a tulipános kacsaládnak.
Elveszik az eszed, az érzékeidre hatnak a szétszedett és újraalkotott haramiák.