Hanem ezerszer elismételte, hogy kérlek, add ide. A VitaMAG képzésközpont is ebben a módszerben hisz. Ezért is annyira izgalmasak a táboraik.
fotók: DÁVID Anna Júlia
A VitaMAG képzésközpont már öt éve tart Zeteváralján angol és román nyelvtáborokat egyrészt a képzésben részt vevő gyerek számára, másrészt a Cetate Production gyárban dolgozó szülők gyerekeinek.
Ilyés Krisztinát a VitaMAG részéről arról kérdeztük, hogy mennyire nehéz megfelelni a mai gyerekek mai igényeinek. Demeter Anna Mária, a Cetate Production igazgatója pedig arról beszélt, hogy miért érdemes szerinte ezeket a táborokat támogatni.
Hol vagyunk most, és miért vagyunk itt?
Ilyés Krisztina: Zeteváralján vagyunk a Zetevár panzióban, és épp egy román tábor zajlik, melyen összesen 38-an veszünk részt. A múlt héten ugyanitt egy angol tábor zajlott, azon 34-en voltunk. Gyorsan hozzátenném, hogy ezek nem csak nyelvtáborok, hanem kézműves táborok is, plusz rengeteg egyéb dolog, amitől a gyerekek úgy érzik, hogy ez egy játék, viszont a végeredmény az, hogy valamilyen kézzelfogható tudással távoznak, melyet igyekszünk élménybe csomagolni, mert úgy könnyebben emészthető és tovább megmarad.
Kik vesznek részt a táborban? Hogyan lehet ide bekerülni?
I.K.: A gyerekek egy része a Cetate Production cég munkaközösségének a gyerekei, a másik része a VitaMAG képzési központba járó gyerekek közül kerül ki. Ezt a tábort a VitaMAG-os képzés csomag magában foglalja.
Mennyire nehéz a különböző közösségekből érkező gyerekeket egy csapattá formálni?
I. K.: Igazából az Udvarhelyről érkező gyerekek sem mind ismerik egymást, mert például azok is jönnek angol táborba, akik évközben matek vagy román órára jártak. Persze láthatták egymást a folyosón, vagy részt vehettek közös VitaMAG karrier programban, de nincsenek annyira összenőve, mint mondjuk egy iskolai osztályközösség.
A Cetate Production részéről érkező gyerekek közt is van olyan, aki Udvarhelyre jár iskolába, sőt olyan is volt, hogy kiderült, hogy a helyi és az udvarhelyi gyerekek karatéra járnak együtt. Rájuk is bíztuk a reggeli torna vezetését.
Az érkezési napon délután többnyire ismerkedési játékokat játszunk, amibe belecsempészünk egy kevés angolt vagy románt, hogy lássuk hogyan osszuk szét a másnapi tevékenységre a csoportokat.
Általában mindenki lerajzolja a családját, a hobbiját, a kedvenc állatát, álmait és vágyait. Ameddig rajzol, addig kigondolja, hogy ő erről mit is fog mondani. Mert lehet, hogy ő csak egy békát rajzol, de elmond róla hat mondatot. És mivel mindenki mindenkit végighallgat, hamar kiderülnek a közös érdeklődési pontok. Rájönnek, hogy rajtuk kívül más is szeret festeni, vagy táncolni, vagy focizni. Este pedig az Egy perc és nyersz típusú játékokkal vesszük rá őket arra, hogy azok is kapcsolatba kerüljenek egymással, akik egyébként az érdeklődési köreik alapján nem barátkoznának másokkal, klikkesednének.
Majd egy közös beszélgetéssel lezárjuk a napot, felidézzük, hogy mi történt aznap, mi az, amit élményként elpakolhatnak maguknak és hazavihetnek. Ez lehet a foci, egy gyümölcs íze, vagy egy vicces mondat, de valamit mindenkinek meg kell nevezni.
A negatívumokról is beszélünk, mert úgy tudunk fejlődni, vagy úgy derülnek ki olyan dolgok, amik őket zavarják, de mi amúgy nem biztos, hogy észrevettük volna.
Miért annyira fontos ez a tábor, hogy megéri éveken át támogatni?
Demeter Anna Mária: A közösség számára fontos. A Cetate Production gyár sok mindent támogat, de talán ez az a támogatás, ami a munkaközösségünk számára legfontosabb.
Itt, vidéken nem minden szülő, vagy nem minden család engedheti meg magának, hogy ilyen színvonalú nyelvtáborba küldje a gyerekeit. Az egy plusz motiváció, ha a szülők úgy érzik, hogy a munkájuk eredményeként a gyerekük nyáron nyelvet tanulva táborozhat. És ha a létszám megengedi, akkor nem csak egy, hanem két táborban is részt vehetnek a gyerekek.
Minden szülő várja ezt a tábort, mindenki pozitívan nyilatkozik róla. Ezért azt mondtuk, hogy addig támogatjuk, amíg ez a visszajelzés jön, hogy a gyerekemet ide elküldöm, mert ez egy jó hely. Mert így lesz ez a támogatás valódi ajándék mind a szülőknek mind a gyerekeknek, és igazából az egész közösség profitál belőle.
Az öt év alatt mi változott?
D.A.M.: Egyre profibb. És ennek nagyon örülök, mert azt jelenti, hogy a szervezők figyelnek arra, hogy fejlesszenek.
Én a tábor lebonyolításába egyáltalán nem szólok bele. Két kérésem volt. Az egyik, hogy a gyerekeink előszűrés nélkül vehessenek részt benne. Tehát, aki jelentkezik az bármilyen megkötés nélkül tudjon részt venni. A másik kérés az volt, hogy olyan élményt és olyan tudást nyújtson, amiért érdemes visszajönni.
De igazából minden a Krisztináék érdeme. Biztos vagyok benne, hogy jól csinálják, mert olyan gyerekek is voltak, akik három alkalommal is részt vettek egymást követő években. Ők jelezték vissza, hogy egyre pörgősebb, egyre izgalmasabb a tábor. Azt is figyelembe veszik, hogy nem minden gyerek szeret kézimunkázni, ezért egyre változatosabbak és egyre modernebbek a foglalkozások. Tartják a lépést a modern gyerekek modern elvárásaival.
Ez az egész hova tud még fejlődni?
I.K.: A gyerekek egy idő után cserélődnek. Van pár gyerek, aki volt háromszor, sőt négyszer is, de előbb-utóbb kinövik a tábort. De persze így is kell fejlődni, mert a generációk egyre inkább kütyüfüggők, amire még a home-school is rátett egy lapáttal, és a módszerek is egyre fejlődnek, egyre változatosabbak.
Ma már nem lehet néhány fénymásolt munkalappal elvarázsolni őket. Az angol táborba például öt laptoppal jöttünk, online játékokat játszottunk, kis oktató videókat néztünk. Az öt laptop mellé felpakoltuk a mozgó könyvtárat, ami Annamari jóvoltából évről-évre nő, hiszen mindig veszünk hozzá még új könyveket.
Román vagy angol könyv vásárlásakor mindig azt nézzük, hogy melyek azok a könyvek, amiket ők magyarul szerettek, mert egy hetedikes magyarul már nem olvassa Ropi naplóját, de mivel magyarul már ismeri, inkább kézbe veszi angolul vagy románul is.
Az angol tábor esetében önkéntesként bevontuk azokat a diákjainkat, akik most mennek 11-be, és C1-es nyelvvizsgájuk van. Ők szívesen jelentkeznek és nagyon motiváltak. Ez azért is jó, mert ha a gyerekeknek egy hozzá korban közel álló fiatal mondja, hogy este mi lesz, akkor az úgy is lesz. Míg, ha mi mondjuk, akkor azt még meggondolják. A fiatalok energiája és motiváltsága is sokat hozzátesz a táborhoz. Esti vetélkedőket szerveznek, színdarabot adnak elő, olyan show-t csinálnak, amin még mi is rendesen elcsodálkozunk.
A tábor úgy tud friss és izgalmas maradni, ha figyel a gyerekek igényeire. Mert nyelvet úgy tanulni, hogy a nyelvtant mondogatjuk és az irodalmat olvasgatjuk, nem igazán lehet.
Akkor hogy lehet?
I.K.: Hát ugyanúgy, ahogy a magyar nyelvet megtanultuk. Anyuka ezerszer megismételte, hogy kérlek, add ide. És addig mondogatta, míg egyszer a gyerek is azt mondta, hogy kérlek, add ide.
Ma reggel egy ötsoros szöveget a Ropi naplójából körülbelül tízszer olvastak el, úgy, hogy közben észre sem vették, hogy ők olvasnak. Mert a feladat az volt, hogy úgy olvassanak, mint egy robot, vagy mint egy hercegnő. És ők arra figyeltek, hogy megfeleljenek a szerepnek, így elfelejtettek izgulni azon, hogy mennyire jól olvasnak románul.
A nyelvnél az a lényeg, hogy lássad, lássad, lássad meg halljad, halljad, halljad. És egyszer csak jön.
A gyerekekre is nagyon kell figyelni, mert hiába tervezünk előre, amíg nem ismerjük őket. Ilyenkor az oktatónak elég nagy tapasztalattal kell rendelkeznie ahhoz, hogy merjen improvizálni, hogy merjen valami mást kipróbálni, mint amivel készült, de ami jobban megfelel a gyerekek aktuális felkészültségi szintjének, vagy érdeklődési körének.
A különböző környezetből érkező gyerekek hogyan hatnak egymásra?
I.K.: Én úgy látom, hogy a városi gyerekekre nagy hatással vannak a helyiek. Sokat tanulnak tőlük. Amikor a helyi gyerekek elmondják, hogy ők igazából nyaralni is jönnek, mert egyébként a vakációban a családnak segítenek a mezei munkában, akkor az Udvarhelyről érkezettek mindig nagy szemekkel néznek. A helyi gyerekeknek van egy olyan természetes értékrendjük, amin a városi gyerekek sokszor ledöbbennek, és akkor tudatosítják, hogy lehet, nem az a legnagyobb probléma az életben, hogy el tudunk-e menni a strandra, vagy otthon kell ülni, mert esik az eső.
Még azt is érdemes megemlíteni, hogy az itteni gyerekek mennyire büszkék a szüleik munkájára. Csillogó szemekkel mesélték az udvarhelyieknek, hogy azt a sátrat, amiben a foglalkozások zajlanak, a szüleik készítették.
D.A.M.: Szerintem tényleg büszkék lehetnek, mert majdnem kétszáz ember nap mint nap bejön reggel dolgozni, és a rábízott munkát becsülettel elvégzi. És olyan kollégánk is van, aki lassan húsz esztendeje, azaz a gyár indulása óta csinálja ezt.
A gyár mivel is foglalkozik pontosan? Mert azok, akik nem ismerik a nevéből nem valószínű, hogy rájönnek.
D.A.M.: A Cetate Production jövőre lesz húsz éves. Egy dél-tiroli családi vállalkozás leányvállalata vagyunk, és elsősorban rendezvénysátrakat, sörsátrakat készítünk. Ezek gyorsan összecsukható és kinyitható, könnyen használható sátrak. Négy iparágban dolgozunk, a faiparban, a textiliparban, a nyomdaiparban és az alumínium iparban. A termékeinket belföldön is értékesítjük.
Volt már olyan, hogy a helyi gyerekek a tábor után beiratkoztak a VitaMAGhoz képzésre?
D.A.M.: Volt rá példa, de nem jellemző a távolság miatt. Az autóbuszjáratok hiánya nem igazán kedvez ennek. És az nem túl komfortos egy gyereknek, hogy oktatás után még két órát utazgasson és egy órát képzésen legyen. Ez azt jelenti, hogy az egész délutánja ráment egy óra képzésre. Ezért inkább azon gondolkozunk, hogy a VitaMAG-ot valamilyen formában kihozzuk Zeteváraljára.
I.K.: Inkább azok a gyerekek iratkoznak be, akiknek a szülei itt dolgoznak, egyébként Udvarhelyen laknak. De amint már Annamari is említette, elkezdtünk gondolkozni azon, hogy valamilyen formában „házhoz szállítsuk” a képézéseket.
D.A.M.: Egyszerűbb lenne két pedagógust kihozni, és termet biztosítani az oktatáshoz, mint 15-20 gyermeket rendszeresen Udvarhelyre szállítani. Ha sikerül kihozni a képzést, akkor nem csak a mi cégünk munkatársai, hanem a többi szülő gyereke is részesülhetne benne, és nagyobb közösség számára tudnánk hasznos lehetőséget létrehozni.
Ha az anyacég német nyelvű, akkor miért csak román és angol nyelvű tábort szerveznek?
D.A.M.: Felnőtteknek volt német nyelvű képzés is. A gyerekeknek azért nincs, mert nincs rá igény.
S milyen egy német mentalitású cégnek dolgozni, milyen egy ilyen cég leányvállalatát vezetni?
D.A.M.: Azt szokták mondani, hogy a zavarosban lehet a legjobban halászni, viszont a rendben lehet előrehaladni. Én úgy gondolom, annak, aki haladni akar, megéri egy precíz, kiszámítható, német mentalitású cégnél dolgozni. Mert az erről szól.
