Fotó: a Szintaxis Facebook-oldala.
Egyre közelebb az Erdély dala tehetségkutató élő műsoros döntője, a versenyzők jelenleg a felkészítő táborban vesznek részt. Már bemutattuk az oklándi Frunzea Dávidot, ezúttal a Szintaxis zenekart vesszük célkeresztbe.
A vásárhelyi fiatal srácokból álló zenekar tagjai már régi barátságra tekintenek vissza, amelynek időről időre része volt a zene. Első koncertjükre 2019 áprilisában került sor, nem sokkal később első daluk is napvilágot látott. Akkoriban még az együttes tagjai Székely Norbert mint billentyűs, Fábián Árpád Lehel basszusgitáros, Horváth Attila dobos, Biró Hunor énekes és gitáros, valamint Marton Zoltán gitáros voltak. Ekkor indult el a zenekar élete és egy kísérleti időszak, amit derékba tört a Covid-19 világjárvány. A Szintaxis azonban nem oszlott fel, kisebb változtatásokat és tagcserét követően újult erővel vágtak bele 2022 nyarába, amelyet az első zenekari nyarukként emlegetnek.
„Nagyon trendi, nagyon mai volt,
megpróbáltam a mai fiatalok agyával gondolkodni. Azt sem szeretem, hogyha valami nagyon pátoszos és nagyon odamondó, finoman kell bánni ezzel az erdélyiséggel, hogy ne essen át a ló másik oldalára ez a dolog. Az tetszett, hogy ezzel a fiatalsággal mennyire jól meg tudták fogalmazni. Például a szöveg elképesztően tetszett. Az énekes fiúnak ajánlanám, hogy még egy picit képezze a hangját, de egyébként így is tökéletes volt ahhoz a világhoz, amit ők láttatni vagy hallatni akartak” – jelentette be Keresztes Ildikó az Erdély dala első döntős együttesét, a Szintaxist.
A Szintaxis fellépett már számos hazai és magyarországi fesztiválon, előzenekarként állt színpadra többek közt a Blahalouisiana, a Bagossy Brothers Company vagy a Szabó Balázs Bandája előtt is. Jelenleg az első nagylemezük kiadására készülnek. Van köztük újságíró, egyetemista, az egyik tag utazási irodában, egy másik játékcégnél dolgozik, de a zene a fősodor.
Az együttes életéről, az újrakezdésről, az Erdély daláról és egyéb, a zene világába tartozó kérdésekről Marton Zoltánnal, a Szintaxis énekesével és gitárosával beszélgettem.
Mesélnél egy kicsit az újrakezdésről?
A koronavírus-járvány alatt tartottunk egy eléggé nagy szünetet, nem voltunk produktívak, nem írtunk dalokat, rengeteg kérdés vetődött fel. Hogyha lejár a járvány, hogyan tovább? Megéri-e? Hogyan érné meg? Egzisztenciális kérdései voltak mindenkinek a zenekaron belül. A kovid időszakban „mint zenekar nem voltunk”, de emberileg sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Mindennel foglalkoztunk, csak a zenével nem, pont azzal, ami egy zenekar legfőbb tevékenysége. Mi azzal törődtünk, hogy hogyan tudjuk egymást még jobban megismerni, kinek milyen elvárásai vannak hosszú távon. A zenekart nem egy pár évig akarjuk csinálni, hanem ha lehet, az életünk végéig. De ennek mik a feltételei? Hogyan lehet ezt úgy működtetni, hogy egyáltalán meg tudjunk maradni egymás mellett? Voltak veszekedések, viták, megkérdőjeleződött az is, hogy egyáltalán folytatjuk-e.
A Szintaxis elnevezés
idősebb, mint a zenekar. Hunor és Zoltán még gimnazista korukban egy titkos projektként készítettek dalokat Szintaxis felhasználó alatt. Később a zenekar is megkapta a nevet, ami egyébként mondattant, a szavak mondaton belüli kapcsolódását és a köztük lévő kapcsolatokat jelenti.
A válasz az volt, hogy folytatjuk, de történtek változások. Lehel, aki addig basszusgitáros volt gitározni kezdett, Huni lett a basszusgitáros és én elkezdtem énekelni. Ezek nagy változások, mi úgy számoljuk, mintha innentől kezdve egy új zenekarról beszélnénk, csak ugyanúgy a Szintaxis név alatt. Egymás között cseréltünk hangszert, de az mégis egy más attitűdöt ad. Más dalokat kezdtünk írni. Itt jön még képbe az, hogy Norbi, a billentyűs kilépett a zenekarból és belépett Kusztos Dávid, aki nekünk gyerekkori haverunk, sokat zenéltünk vele mindenféle zenekarban Vásárhelyen, tehát tagcsere is lett.
Amikor megalakultunk, alig volt pár dalunk, játszottunk a Double Rise fesztiválon, meg még egy borudvaron, de az nem volt egy zenekari nyár. Utána meg nem lehetett a vírus miatt. 2022 nyara volt nekünk az első igazi zenekaros, fesztiválos, turnézós, nyári koncertszezonunk, ami nagyon jól sikerült. Az új dalokat nagyon sokan kezdik ismerni, ez is meglepő volt. Az erdélyi fesztiválok mindegyikén ott voltunk, játszhattunk a Művészetek Völgyében is, aminek nagyon örülünk. Ahogy a nyár lejárt, képbe jött az Erdély dala.
Mi jellemez titeket mint zenekart?
Kettősség, de nem pejoratív értelemben. Tudunk hülyéskedni, bolondozni, ez az egyik véglet, nagyon szeretünk játszani. Néha meg nagyon „lemegyünk” és gyakran ez egyszerre történik meg mindenkivel. Érdekesek azok a próbák, amikor mindenki introvertáltabb. Aztán kisüt a nap, mindenki helyrepattan és megy a móka. Ez eléggé jellemző a munkára is. Még nem beszéltük a fiúkkal, de én azt látom, hogy szeretjük kimaxolni a dolgokat. Nekünk jobban megy, ha három nap folyamatosan dolgozunk, mint hogyha csöpögtetnénk, apránként dolgoznánk. Szeretjük tömbösíteni a tevékenységeket, és akkor igazán ott lenni. Ez lehet pont azért is, mert kiszűri ezeket a kilengéseket.
Zeneileg hogyan írnád körül magatokat?
A zenénkben van egy alapvető hit, amit nem szeretnék meghatározni, hogy Istenbe, természetbe, sorsba vetett hit-e, lekorlátozná más hitét. Alapjáraton törekszünk a fejlődésre, ha nehézséget élünk meg, akkor azt is tapasztalatként hasznosítani, hogy újra ne essünk vissza ugyanabba a szakadékba, hanem menjünk tovább. Erre bizonyíték szerintem, hogy a tagcserével és egyéb változtatásokkal együtt a zenekar még mindig itt van, sőt a lehető legjobb formájában van. Úgy gondolom, hogy lépésről lépésre tanuljuk egymást és azt, hogy hogyan lehetünk elfogadóbbak. Ez utóbbi szintén jellemző a zenénkre, hogy nem teszünk túl radikális kijelentéseket.
A lemezen lesznek már kicsit merészebb dalok, de szeretjük azt az attitűdöt, amiben hosszan el lehet lenni. Legalábbis, amikor dalt írok, nem szeretem megjátszani magam, ahogy beszélek, azt próbálom valahogy a zenében is visszaadni. Ne az legyen, hogy vagyok én, és van a zene. Ilyen szempontból nem szerepjáték ez az egész zenekarosdi, viszont attól még enyhe színházi elemeket, hangulatokat, bele lehet vinni.
Hogyan definiálnád a kapcsolatotokat a zenével?
A zenekaron kívül is mindenki életében jelen van és mindenki életében másképp van jelen a zene. Én azt látom hogy másképp hallgatunk zenét, még a formátum is más. Például én nagyon szeretek lemezeket hallgatni az elejétől a végéig. De a dobosunk, Ati inkább koncerteket néz, mi történt, mekkora volt a buli, milyen volt a hangulat. Zenei stílusokat tekintve is sokfélék vagyunk, sokfélét hallgatunk. Sok jazzt, funkot, bluest, olykor metált, a legritkábban popot, annak ellenére, hogy a dalaink talán ahhoz a stílushoz állnak a legközelebb.
Az együttest műfajilag
nehéz behatárolni, hiszen zenéjükben keverednek különböző zenei elemek. Karcosabb hangzásvilágukat alternatív rockbandaként határozzák meg, amelyet könnyűzenei elemek tarkítanak.
Miért jelentkeztetek az Erdély dala tehetségkutatóra?
Elsősorban játékként fogjuk fel az egészet. Játék abból a szempontból, hogy konkrétan erre írtam a dalt, de egy olyan dalt, amit ugyanúgy játszunk majd a koncertjeinken, mint az összes többit. Fontos volt, hogy önazonos legyen, találjon abba a világba, amit mi képviselünk. Az Erdély dala pályázatra lett beküldve, tehát figyelembe vettem, hogy ez mit is jelenthet. Nekem hangsúlyos volt az a kiírásban, hogy valami, ami az erdélyi magyar fiatalokhoz szól. Azt érzem, hogy mi ezt a feladatot, amennyire tudtuk, teljesítettük. Próbáltunk modern elemeket betenni a dalba, a refréneknél törekedtem a közérthetőségre, letisztultságra. De a szakaszokban már eléggé sűrű a szöveg.
Fotó: BEC NORBERT
Ez lehet, hogy nem mindenkinek lesz annyira rokonszenves, de arra próbáltunk koncentrálni, hogy mi az a dal, amit a fiatalok egy fesztiválon szívesen meghallgatnak. Ezek mellett lehetőleg kerültük a giccset, meg a túl nagyot mondást. A refrén úgy kezdődik, hogy szeretném érezni, hogy itt van a helyem – nem azt mondtam, hogy itt van a helyem. Gyakran vagyunk így Erdélyben, hogy nem is tudjuk, hová is tartozunk. Rengeteg haver elmegy Magyarországra, ahol románok vagyunk. Romániában meg magyarok. Fontos, hogy az Erdély dala arról is szóljon, hogy fasza itt lenni, de azért vannak nehezebb pillanatok, amiket mi, erdélyi fiatalok megtapasztalunk, megélünk.
Mit kell tudni, nálatok hogyan zajlik a dalszerzés?
A 2022-es változások óta átalakult minden. Én éneklek főként, így a dalokat én írom nagyjából, a hangszerelésben részt vesz a zenekar is. Általában az van, hogy megírom a dalt szöveggel és itthon feldemózom, amire már rájátszok több hangszert. Ezt elviszem a próbaterembe és mindenki a saját tudását hozzáteszi, ott már elkezdünk ütközni, hogy inkább ez legyen, vagy inkább az a téma. A végső hangszerelésben az egész zenekar részt vesz, majd elmegyünk a stúdióba felvenni, oda is egy viszonylag kész demóval. A hangmérnökünk, Kovács Norbert még utólag is producerel rajta egy kicsikét. Ez a fő rendszer.
Mire számítotok a versennyel kapcsolatban?
Mi megírtuk a dalt, próbáljuk a lehető legjobbra formálni és várjuk hogy eljusson mindenkihez. Inkább arra vagyunk kíváncsiak, hogy hogyan tetszik a publikumnak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fontos nekünk az, hogy turnébuszt lehet nyerni. Mi egy épülő zenekar vagyunk, jelenleg kocsit kell bérelnünk. Úgy néz ki, hogy nemsokára már saját stábbal megyünk. Ha megkapjuk a buszt azért, mert írtunk egy dalt, amit szeretünk és nagyon „odatettünk”, akkor az szuper.
Ha megnyernétek a versenyt, szerinted miben változtatná meg a zenekar karrierjét?
Szerintem adna egy lendületet, nagyon sok feedback jött, lehet azért is, mert az első bejelentettek voltunk. Sokan gratuláltak nekünk a Facebookon meg mindenhol, a távolabbi ismerősök, a közeli barátok és azok, akik követnek. Jó kezdeményezés az Erdély dala, sokan felfigyeltek rá, azok is, akik nem zenészek. Úgy érzem, hogy ha ez összejön, akkor ez a verseny sokat tud nekünk segíteni.
