Fotó: DÁNÉ TIBOR NORBERT
Gothárd Ferenc-Alpár a „Nagyküküllő” Vadász és Sporthorgász Egyesület halőre, ennek köszönhetően sokat van a természetben, de ez már korábban is így volt. Gyerekkora nagyrészét az erdőn töltötte, édesapja hegyimentő volt a Hargitán, így nyarakat, teleket töltött odafent. „Nem tudtam otthon ülni, apám is kirándulós típus volt, arra késztetett, hogy sokat mozogjak, nagyon szerettem az állatokat, ha hazamentem, mindig meséltem, hogy éppen milyen állatot láttam. Elképzeltem, milyen lenne, ha ezeket le is fotóznám” – mesél.
A fotózást édesapja analóg fényképezőgépével, egy Zenittel kezdte, ami arra volt jó, hogy megismerje a fényképezőgépet. Autódidakta módon fejlesztette magát. Vitte a gépet, fotózott, olvasgatott, mit, miért, és hogyan kell. Soha nem végzett fotós tanfolyamot, úgy gondolja, ezek egyébként is a megélhetési fotózásra vannak kihegyezve: portré, esküvő, rendezvényfotózás.
Ez számára egy hobbi, ebből még egy „banit nem szedett össze”. „Ezért a róka nekem nem fog fizetni”, pedig nagy összegre van szükség egy olyan felszerelés megvásárlására, ami alkalmas természetfotózáshoz. Már régóta fényképez, főleg horgásztémájú cikkekbe kerültek már képei, viszont áttörés volt számára, hogy vásárolt egy 70-300-as objektívet körülbelül 3-4 éve. „Akkor kezdtem foglalkozni újra ezzel, és most egy 150-600 objektívvel, egy fix 35-össel dolgozom” – avat be a technikai részletekbe. Az új objektív új terveket hozott, elhatározta lefilmezni azokat a dolgokat, amiket eddig lefotózott.
A kapcsolata a filmekkel olyannyira jól alakult, hogy a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon Élet az erdélyi vadonban című filmjével a rövidfilmek kategóriában harmadik díjat kapott, és az adott egy lökést neki, hogy folytassa, amit csinál, és megvalósítsa a célját: megmutatni, hogy milyen szépségek rejlenek környékünkön.
A siketfajd története
Gothárd Ferenc-Alpárnak ez a negyedik tavasza, hogy jár a siketfajdok után. „Van ez az áprilisi-május eleji időszak, amikor van náluk a párzás, a dürgés, csupán ebben az időszakban viselkednek így” – magyarázza miért nehéz és érdekes a siketfajd dürgését videóra venni. A madaraknak erre van egy területük, az úgynevezett dürgő terület, oda járnak vissza a kakasok évről évre, a tyúkokat elcsábítani.
Alpár a kollégáit kérdezte a dürgőhelyek hollétéről, első évben ki is vitte őt egy kolléga egy ilyen területre, de elmondása szerint hó volt és hideg, s noha kint aludtak, egy kakast sem sikerült látnia, csak néhány tyúkot. „Második évben láttam már, de semmi különöst nem tudtam összehozni, sötét volt az erdő, nem lettek jók a felvételek” – mesél a viszontagságokról.
A tavaly tizenegy hajnalt áldozott rá arra, hogy jó felvételeket tudjon készíteni. Mivel a sötétben már kint kellett lennie, tehát hajnali öt körül, három körül indult ki a Hargitára, hogy legyen ideje még lerakni az autót. „Lettek eredmények, de nem az, amit szerettem volna, nagy havazások voltak, letörtek a fenyőcsúcsok, én mentem a dürgés után és, noha be voltam öltözve, észrevettek” – mondja.
Idén változtatott a technikán, kiment első nap, és terepszemlét tartott két dürgőhelyen, amelyek közül kiválasztotta a jobbikat. Már délben felment, felvitte a lessátrat, és ott is aludt a hegyen. Most nem ő ment a dürgés után, hanem már „előzetesen odaköltözött”, és három hajnal alatt sikerült is elegendő, jó felvételt készítenie.
„Még két napot előzőleg rászántam, nagyon sok volt a lelógó, száraz ág a fenyőkről, amik csak arra jók, hogy bezavarjanak, ezeket levagdostam, az utolsó kép jött így össze kakasokkal, tyúkokkal. Nagyon ritka, hogy én, mint fotós csak látom, és lekattintom a megfelelő képet. Most nem azt mondom, hogy fát vágok ki, hogy jobb legyen a kép, de kiválasztom az időszakot, a hátteret lecsekkolom, keresem a szöget” – mesél.
A gödöllői fesztiválra a dürgésről készült kisfilmmel is szeretett volna nevezni, de már csak jövőre tudna, és elmondása szerint az elmúlt év kudarcai miatt annyira „felgyűlt benne ez az egész, hogy muszáj volt kiadnia”, így összevágta.
Az utómunka
másfél héten keresztül tartott. Mivel erre szabadidejéből áldoz Alpár, éjszakánkét dolgozott vele, amikor a gyerekek aludtak. Azért sem volt könnyű dolga, mert közben államvizsgára készül gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki szakon. A tíz perces videót két és fél óra nyersanyagból válogatta össze.
A természetfilmes arra is gondolt, hogy narrálja a filmet, de mivel ez egy hobbi számára és teljesen egyedül csinálja, erre még nincs kapacitás. Lehet idővel majd az ehhez kellő felszerelést is beszerzi, például egy jó mikrofont, de hozzáteszi, „nem lesz egy David Attenborough”.
Még néhány kulisszatitokba beavat, például, hogy mivel fényképezőgéppel filmez, és egyelőre nincs mikrofonja, „lényegében szinkronizálja a filmet”. Az eredeti hangokat csak támpontnak használja, letölt jó minőségű madárhangokat, de még a szél hangját is képkockánként illeszti rá ezeket a filmre, így például az is hallható, melyik irányból dürög az állat, sztereóminőségű hangot lehet létrehozni. „Valószínűleg ezt a néző nem veszi észre” – jegyzi meg. A filmek alá vágott zenék megtalálása és kiválasztása sem kis idő számára, nagyon nehéz olyan zenéket találni, amik passzolnak és jogi következmények nélkül használhatóak, így többezer zenét átbújt már.
Tervekből is van bőven
Alpár szeretne vásárolni egy drónt, tájakat filmezni, készíteni egy filmet az őszi szarvasbőgésről, de addig sem tétlenkedik. A napokban kölyökrókákat próbál lencsevégre kapni, „kérdés, hogy szándékukban áll-e kamera elé állni, vagy nem”. Többnyire a Hargitán, a Libánon és Homoródmentén készít felvételeket, halőrként amúgy is sokat járja ezeket a területeket. Ilyenkor is nála van a gép, és az állvány, de inkább mielőtt elkezdi a munkát, vagy utána szán rá pár órát.
„Gyűl-gyűl a felvétel, több órányi nyersanyag van, amit lehet használni különböző fajokról, főleg madarakról, csak még nem állt össze. Ezek is felhasználásra kerülnek majd, vagy lebontom fajokra, vagy valahogyan” – mondja. Ami biztos, hogy további videókra számíthatunk, ha követjük a Lutra-films oldalt, Alpár természetfilmes Facebook-oldalát.
