Még mielőtt beleállnánk térdig a témába, szeretném tisztázni, hogy Matyóval haveri és szinte partneri viszonyban vagyok, több környezetvédelmi projekt kapcsán egyeztettünk vagy terepeztünk együtt az elmúlt évek során. Értékeltem a munkásságát, és annak ellenére, hogy viselkedését sokszor viccesnek vagy fájdalmasnak tartottam, nagyon hasznosnak éreztem környezetvédelmi téren kifejtett tevékenységét. Sőt, Matyó rokonom is, nem is túl távoli, ezt édesanyám a halála előtti napon mondta el nekem. Ezért valószínűleg elfogult vagyok a témában, és ha az indokoltnál megértőbb lennék vele kapcsolatban, akkor ez ejsze emiatt lesz. S ha a szokásosnál durvább, akkor az is.
Matyó hetek és hónapok óta hívogat, hogy írjak a szejkei dolgokról. Főleg az zavarta, hogy a Borvízmúzeum lezárja a kapukat, és nem lehet átjárni a Mini-Erdély park felé az új, nagy parkolóból. Ami őket, az UTCA egyesületet is érinti, mert nem tudnak átjárni a telephelyükre ebből az irányból, csak addig, amíg a kapu nyitva van. Azaz napközben.
Folyamatosan balhézott emiatt a múzeumigazgatóval, és remélte, hogy én majd igazságot szerzek neki. Hiába mondtam neki, hogy szerintem ott az a gond, hogy az az út a Haáz Rezső múzeum által ügykezelt Borvízmúzeum kerítésén belül van, és az intézményből valaki felel azért, hogy ha a kapu nyitva tartása miatt valami anyagi kár keletkezik, ezért zárják éjszakára a helyet. Matyó nem akart megérteni, nagyon harcias volt, gyűlölete a múzeumigazgató irányába a csúcsokra hágott. Megígértem neki, hogy amikor időm lesz, arra megyek, s körüljárom a témát.
Könnyek és hűtőszekrény a tóban
Pár nappal később Matyó szomorúan hívott fel, hogy baj van, mert valaki rájuk küldte a környezetvédelmet, és tönkre akarják tenni az eddigi munkájukat. Mondtam neki, hogy másnap kimegyek körülnézni, erre ő később jelezte, hogy tartani fognak egy akciót 10.20-tól.
A helyszínen furcsa látvány fogad, egy fabudi, egy hűtőszekrény és pár kis szemeteszsák van belehányva egy nemrég kiásott tóba, melyből éppen kiszívatták a víz javát.
Meglepő a panoráma. Maga a halastó látványa is, mert mikor legutóbb itt jártam, még sűrű erdő volt ezen a helyen. Most két jókora tó van itt, egy láthatóan mesterséges környezetben. Aztán meg a tóba belehajigált dolgok is fura képet nyújtanak. Ki dob be és miért egy hűtőszekrényt vagy egy kinti budit egy tóba?
Matyó magyarázza, hogy a környezetvédelmi őrség az ellenőrzés után arra kötelezte őket, hogy állítsák vissza a helyet az eredeti állapotába. Az eredeti állapota pedig az volt, hogy szemétgödör volt itt. „Itt úgy be volt rakva szeméttel, a gumikeréktől az ellett gyermekig minden volt itt”. Ők szedték ki a szemetet, és így keletkezett a tó, a gödör feltelt vízzel. Most pedig őket kötelezik, hogy a szemetet rakják vissza a tóba.
Szeretett volna vásárolni egy autónyi szemetet az RDE-től, mondja Matyó, hogy beleöntse. De az RDE nem ad el szemetet.
Matyó belerúgott egy szemétbe, az kifordult, s lett helyette egy tó
Matyó éppen magyarázza, hogy a két tó úgy keletkezett, hogy kiszedték a rengeteg szemetet, és a helyén maradt gödör feltelt vízzel. Nem is tavak, hanem a szemétgyűjtés után maradt gödrök. Mondom neki, hogy most úgy érzem magam, mint amikor Pethő Jóska kint a Hargitán magyarázta, hogy az a nyílegyenes, méternyi mély függőleges falú sánc, amin látszott a gépi ásás, az egy természetes csermely, ami az ő panziójuk vízgyűjtőjéhez viszi a vizet a tőzeglápból. Nem ők ásták, hanem ott volt, ők csak kiszedtek egy-egy követ belőle, ami belehullott.
Most kinek higgyek, Matyónak, vagy a szememnek? Ha megnézzük a tó falait, látszik, hogy szemét nem kandikál ki belőlük, egy természetes rétegződés van, ott érintetlen volt ez a föld, amióta világ a világ. Nem úgy tűnik, hogy itt szemétdomb lett volna, ahogy Matyóék állítják.
Matyó talál egy üveget, azzal bizonyítja, hogy itt még tör fel a szemét. Rendben, elhiszem neki, hogy volt itt valamennyi szemét a talaj tetején. De hogy itt nem volt szemétgödör két méter mélységig ekkora felületen, az holtbiztos.
Kellemetlen, mikor valaki szemedbe hazudik, s te próbálod jelezni neki, hogy ne tegye, de hiába. Minden logikus. Matyót és az UTCÁ-sok javát mindig is a horgászat és a halastavak izgatták. Matyó már évekkel ezelőtt, mikor végigmentünk ezen a patakon kettesben, mesélte, hogy itt volt egy betongát és egy tó, és hogy azt vissza kellene csinálni.
S akkor most higgyem el neki, hogy pont az UTCA által bérbe kapott házikó mellett elkezdték kiszedni a szemetet, és véletlenül annyi szemét volt, hogy lett a helyén két akkora halastó, ami kitölti a teljes helyet? És mindezt pont olyan alakban, ahogy jól állna két tónak? És hogy, ahol szigetet szeretnének, ott pontosan nem volt szemétdomb, de mindenütt máshol igen? És hogy a patak magától odébb ment, hogy ne zavarja a tavakat?
Sajnálom, hogy füllentésen kell fognom Matyót. A környezetvédelemnek Matyóék azt nyilatkozták, hogy ezeket a rehabilitációs tavakat ők ásták, hogy újratelepítsék a patakot halakkal. Nemes cél. Csakhogy időközben a környezetvédelem felszólította őket, hogy tüntessék el törvénytelen tavaikat, és akkor most hirtelen az lett a forgatókönyv, hogy szemetet szedtek és lett két nagy gödör, ami feltelt vízzel?
Matyó átküld pár képet, amivel bizonyítja, hogy szemét volt a tó helyén. Közülük ez a leglátványosabb. Egy gumiabroncsot ábrázol, ami előkerült a tóásáskor. De a gumaibroncs magányos, nagy agyagtenger veszi körül a szeméthalom helyett. A többi képen is, amit küld, ez látszik, egy-egy szemétdarab, földdel körülvéve. Összefüggő szemétdombnak semmi nyoma, teljesen kizárt, hogy a két tó szemétösszeszedés következtében kialakult gödrök felteléséből alakult volna ki. Az indítékot máshol kell keresnünk.
A Bázis
Messziről látszik, hogy az UTCÁsok egy tanyát alakítottak ki ide maguknak. Már-már épp leírnám, hogy egy fészket hoztak ide létre, mikor olvasom a környezetvédelem jegyzőkönyvében, hogy ők úgy nevezik, hogy a Bázis.
Ha ők így hívják, akkor hívjuk mi is így. Mi a gond a Bázissal? Gyakorlatilag közterületet foglaltak. Vették a város területét, s azt mondták, ide mi most kialakítunk egy valamit. Rezervátumot.
Alapvetően a történet aranyos. Ezt úgy kell elképzelni, mint mikor kimegyünk a gyerekekkel a patakpartra, ők nekiállnak gátat építeni, s onnantól az az ő gátjuk, vagy mikor a tengerparton ásnak egy gödröt, ami az ő tavuk, s raknak belé egy rákot meg egy halacskát, kinevezik nemzeti parknak, s építenek rá hordalékfából egy épületet, s milyen jó. Aztán egy hét múlva lejár a nyaralás, és hazamegyünk. Matyóéknak épp most szóltak, hogy lejárt a nyaralás.
Nem akarom elítélni Matyóékat, mert sokan vagyunk olyanok, mint ők. Én is ilyen vagyok, s a barátaim is. Nagy gyerekek, akik valamit megálmodnak, és amolyan játékként megcsinálják. Volt időszak, hogy hagyományos népi feredők felújításába vagy építésébe szálltunk be, aztán iskolát építettünk és építünk most is, közben gyümölcsöst csináltam a bozótból, házat építettünk az asszonnyal ketten, nem is egyet stb. Sok ismerősöm van ilyen, aki kitalál és megálmodik egy paradicsomot magának, és játékként megteremti ezt a paradicsomot. Legyen ez egy eldugott tanya indián sátorral, egy ultramodern autószerelő műhely vagy egy űrállomás. Ezek nagyon komoly játékok, és ezek a világ mozgatórugói.
Ami megkülönböztet minket felnőtteket a gyerekektől, hogy ismerjük a világ szabályait. Tudjuk, hogy törvényesen kellene intéznünk a dolgokat, hogy előbb meg kellene szereznünk egy területet, mielőtt nekiállunk rajta álmainkat megvalósítani. Vagy kell kérnünk egy-két engedélyt. Vagy ki kell találnunk valamit, amivel kikerülünk egy törvényt, de mégsem leszünk támadhatók. Vagy ha időnként törvénytelenségben vagyunk, akkor tudjuk, hogy jobb kussolni, míg elvonulnak a felhők fölöttünk, és legalitásba kerülünk.
Matyóéknál az történt, hogy kicsit nagyot álmodtak hirtelen, de nem sikerült lefedniük magukat jól papírokkal. Hatalmas léptekkel haladtak a nagy álom felé, teljes erőbedobással építették a Bázist, és nem merte senki azt mondani nekik, hogy gyerekek, álljatok le, mert ez már több annál, ami belefér egy ilyen játékba.
Mindenki, akinek meg kellett volna ezt mondania, félt. Mert tudták, hogy ha ők mondják meg, hogy vége a játéknak és haza kell menni, akkor ők kell majd meghallgassák a nagy sírást, és nekik vágják oda ezek a nagy gyerekek, hogy „nem is szeretlek, mert elvetted a játékomat”, ami szavazatokban és hírnévben is fáj. Főleg itt Udvarhelyen, ahol ha elmondod az igazságot valamelyik góréról, akkor feláll tíz megmondóember, és hozzád vágja, hogy igen, mert irigy vagy, és támadod ezt a drága jó embert, aki valamit is csinál. Egy ilyen influenszernek, mint Matyó, nehéz nekimenni imidzs vesztés nélkül.
Most került valaki, aki nem nézhetett félre, és el kellett mondani Matyóéknak, hogy véget ért a vakáció, lejárt a rezervátumozás, el lehet bontani a gátat. Ez nagyon fájt. Matyó sírt a kamera előtt. És többször megkérdezte, még tőlem is, hogy akkor most ő mit mondjon az embereinek, a csapatának, akik dolgoztak ezen. Nem tudtam mást mondani neki: az igazat. De sajnos az érdekek túl nagyok ahhoz, hogy az igazságot ki lehessen mondani.
Túltoltuk, Béláim
Mondtam Matyónak, hogy ez az akció egy kicsit túl nagyra sikeredett, meglepően durva lett a beavatkozás. Ha kicsiben csinálták volna, senkit nem bántott volna. De túl sok fát vágtak ki, túl nagy területet rendeztek át, túl nagy tavakat ástak, a patakot túlságosan elterelték, túlságosan levájták az oldalt, túl nagy lendülettel álltak neki építkezni. Picit túltolták. Erre Matyó elkezdett nekem huncutkodni. Hogy ők ezt sem csinálták, azt sem csinálták. Pedig tudja, hogy tudom, hogy mi volt itt, mert két éve kettesben mentünk végig a patakon, pont ezen a részen, és kerestünk ezen az erdőrészen kanáliscsöveket. Több pontban is hantázik.
Vegyük pontonként! Nézzük a fákat!
Így nézett ki a hely beavatkozás előtt.
Így néz ki beavatkozás után. Látható ugye, hogy mennyivel kevesebb a fa. Mikor mondom Matyónak, hogy túl sok fát vágtak ki, akkor azt mondja, hogy ők nem vágtak ki. A fák közül sok eldőlt, lefeküdt. Mert öregek, rothadtak voltak. Aha.
De tudhatták, hogy ez kényes téma lesz, mert még a csutakokat is kiszedték, nem lehet látni otthagyott csutakokat.
Azt meg sem merem kérdezni, hogy hova lett a kivágott faanyag, mert nem vágtak ki fákat, azok maguktól lefeküdtek és eltűntek.
A területrendezés erősre sikeredett. Amit tudtak, kiegyenesítettek. Széles utat építettek a domb alatt hosszan. Az oldalból helyenként levájtak.
Matyó panaszkodik nekem, hogy ha leállítják most a munkákat, akkor azzal ártanak, mert nézzem meg, hogy suvad le az oldal. Mondom neki, hogy nem kellett volna hozzányúlni, s akkor nem suvadna most.
Egyértelmű, hogy ide valamit építeni akartak, látszik, hogy egy kb. 6×4 méteres épület számára vannak kiásva a gödrök pontalapnak. Matyó mondja, hogy valami nagy kövek voltak ott, azokat szedték ki, úgy maradtak a gödrök. Na nehogy! Megint hülyének néz ez az ember. Ugye pontosan 2×2 méterenként voltak nagy kövek, 12 darab, tökéletes négyzetrácsos elhelyezésben, s mindenik négyzetes alakú volt és fél méternél mélyebbre hatolt a földbe. És hogy a köveknek a 6×4 méteres nyoma elférjen, még az oldal is beomlott magától, tökéletesen egyenesen.
Matyó enged. Szerettek volna oda egy madárlest, mondja. De ekkorát? Matyó ismét irányt vált. Jaj nem, ott csak kövek voltak, és azokat szedték ki, azoknak a nyoma látszik.
Mondja Matyó, hogy ők a patakmederbe nem nyúltak bele, az ott folyt, ahol most folyik. Pedig én másképp emlékszem. Elő is kaparom a rendezési tervet, aminek a térképén pontosan látszik, hogy folyt a patak. Ráfektetem a mostani drónfotót, egybeigazítom, hogy az épületek az épületekkel találjanak, és íme:
A vastag kék vonal a patak régi medre a térképről, a vékony kék vonal az új meder. Levágták a patak egy kanyarját, és oda építették a tavakat.
A román vízügynek, amelynek a vízvédelem kimerül abban, hogy kiegyenesítik a medret és kivágják a vízparti fákat, kapóra jöttek Matyóék, akik elvégezték ezt a munkát helyettük egy szóbeli hallgatólagos beleegyezés után.
Van ez a borvízkút a kép jobb felső felében, az valamikor a patak mellett volt. Most már sokkal távolabb van, átalakult a hely. Jónéhány évvel ezelőtt egy barátom kitakarította. Megkóstoltam én is a vizét, és egyből szerelmes lettem belé. Mi 15 éve, amióta itt lakunk, csak Szejke-vizet iszunk. De ez a kút mindenben veri az út melletti forrást. Erősebb is, finomabb is, nem is annyira büdös, és van egy pici sóssága, amit imádok. Elkezdtünk álmodozni, pumpákat néztem az interneten, hogy mit szereljünk fel a kútra, hogy ne is lopják el, de jó is legyen, és rendszeresen lehessen cserélni a vizet a forrásból, mert kifolyása nem nagyon volt. Végül nem találtunk ideális megoldást, barátom elkezdett intenzíven dolgozni, a projekt abbamaradt.
Matyóék gondjukba vették a forrást is a Bázissal együtt. Lefödték, szereltek rá pumpát, megoldották a problémát. Mikor hallottam ezt a hírt, kb. egy hónappal ezelőtt, nagyon megörültem. Azóta háromszor jártam ott, és kóstoltam a vizet. Minden alkalommal ihatatlan volt, híg, ízetlen, rossz. Matyó is belekóstolt, szemem előtt, majd egy korty után kilöttyintette a csuporból, hogy nem jó, valami talajvíz belefakadt.
Ha ránézek a fentebbi képre, látom, hogy építettek egy gátat, amitől lett egy tavacska a patakon, képünk bal oldalán látható. A tavacska vize jóval magasabban van, mint a kútban a borvíz szintje, amire emlékszem. Ha a fizikaórákra visszaemlékszem, felmerül bennem a kérdés: vajon nem onnan folyik át a víz? Vagy a másik tóból, amit Matyóék ástak? És úgy érzem, túl sok volt a beavatkozás a borvízforrás közelében. Régen a patak szinte egy méterrel mélyebben folyt el a kút mellett, ennek a tónak a szintjéhez képest.
Lehet, hogy picit túltolták a környezetvédelmet?
Rezervátumosdi
A Bázis területén sok helyen ki van téve a Rezervátum tábla. Az UTCA kitalálta, hogy ez rezervátum lesz. Látogatókat is fogadnak, nemrég érték el az 5.000 látogatót, mondják. Annak az érzésnek párja nincs, amikor jöttek a gyerekek, nézték a halakat és lelkendeztek. A vadkacsák ott költöttek a tó szigetén, gyönyörű volt.
Aranyos ez a rezervátumos játék. Kérdem Matyótól, hogy milyen rezervátum van itt. Hát a tőzegláp. De hát a tőzegláp a patak túloldalán van. S ott semmiféle tábla nincs. Persze, ha alaposabban átgondolom, a tavak helyén is tőzegláp volt, míg ki nem ásták, mert azok is a patak túloldalán voltak. Most már ezen az oldalán vannak. De természetvédelmi terület túl sincs, a tőzeglápnál. Ezt szintén Matyótól tudom, aki kritizálja kollégám egyik írását, amiben az szerepel, hogy ez természetvédelmi terület. Hát nem tudja? Hát honnan tudná? Jó ez a játék, hogy kiírod minden sarokra, hogy rezervátum, s utána röhögsz másokon, akik nem tudják, hogy ez nem rezervátum.
Matyó átlép a patakon, s élelmet rak a madáretetőbe. 50 madárfaj tért vissza ide, miután a helyet kipucolták, és elkezdték etetni őket, mondja lelkesen, hogy mennyire rehabilitálta a természetet a munkájuk. A halvilág gazdagságán is nagyot lendítettek. Fokozottan védett halfajok vannak most jelen: a fürge cselle (székely nevén az egri), a kövi csík (székelyül pinarágó), a fejes domolykó és a balind. Ezeket ők telepítették. Raktak még paduc ivadékot, kétféle márnát, kárászt, pontyot. Megjelent a vidra is, annyira ette a halakat a tóból, hogy villanypásztort állítottak fel a tó köré.
A halakat hiszem. Azt, hogy itt ki volt halva a madárvilág, mert túl sűrű volt az erdő, és most, hogy kipucolták, visszatért ide az élet, és boldogan visszaköltözött 50 madárfaj, már nehezebben hiszem. Ez egy kicsit olyan, mint az a román ének, amit fiatalkoromban a vonaton hallottam rendszeresen egy koldusgyerek előadásában: „vai ce tristă-i căprioara, rătăcită printre munţi”. Hogy milyen szomorú az erdőben eltévedt őzike. Miért gondolja azt a városi ember, hogy a vadvilágnak rendezett környezetre és erdőmentességre van igénye, mert ha nem, szomorú és elköltözik?
Kétségtelen, hogy Matyót és az UTCA embereit jószándék vezeti. Ők jót akarnak, ebben a legtöbb környezetvédő ismerősöm egyetért, akikkel erről beszélgettem.
Sőt, biztos, hogy egy szempontból jót is tettek: a vizes élőhelyek létrehozása általában jót tesz a természetnek. Élőhelyet biztosít rengeteg állatnak, és javítja a helyi mikroklímát.
De van pár dolog, amiben elég nagy a tévedési lehetőségük. A hely most rendezettebben néz ki, emberi aggyal nézve, de a természetnek nem volt feltétlenül szüksége erre. Az „erdőben eltévedt őzikét” nem biztos, hogy ki kell kísérni a faluba. Ez egy elég sikeresen visszavadult része volt a városnak, és egy ilyen részen a természet jól működik magától, nem könyörög, hogy avatkozz be és szelídítsd meg, vélik környezetvédő szakember ismerőseim.
A fák ilyenfokú kivágása nem volt indokolt, ez a nagy területrendezés sem. Az, hogy Matyóék lekaszálták a tőzeglápon a nádast, amire nagyon büszkék, nem volt a legjobb lépés, mondja egy szakember. És főleg az nem, hogy a madarak költési időszakában kaszálták le. Mikor mondom neki a Matyó elméletét arról, hogy 50 madárfaj költözött vissza, miután kipucolták a helyet, a szakember nevet.
Habár sokan látták, hogy Matyóék ott butaságot csinálnak és eljátsszák a természetalakító félistent, senki nem kötekedett velük. Mindenki hitt az UTCÁ-sok jóhiszeműségében, vagy csak nem akart szembemenni velük, ezért tudták ezt ennyire sokáig játszani.
Ki támadta Matyót?
Senki. De ez hamarosan kiderül.
Mégis, Matyó kiállt, s különböző videókban ellentámadott mindenkit. Nekem is több ízben előadta, hogy kik támadják őt.
Előbb szidta nekem a környezetvédelmiseket, akik szerinte vissza akarják hordatni vele a szemetet a tóba. Arra kötelezik, hogy visszaállítsák az eredeti állapotokat. „Beállítanak bűnözőnek? Hogy gondolták?” – kérdi felháborodottan. Pedig rájuk tényleg nincs miért haragudjon, ők végezték a munkájukat, és jogosan rendelték el, amit elrendeltek, még akkor is, ha Matyó nem tudja, hogyan magyarázza ezt el embereinek. Sőt, hálás lehet nekik, hogy csak egy figyelmeztetéssel büntették, nem adtak pénzbírságot.
Aztán támadja a polgármesteri hivatalt. Amelyik hibás, de leginkább abban, hogy hagyta idáig az UTCÁ-sokat Bázist építeni közterületen.
Hogy a kép teljesebb legyen, el kell mondanunk, hogy Matyóék többször is próbálták legalitásba helyezni magukat. De elég fura módon. Láttam két levelet, amit a polgármesteri hivatalnak írtak, ők tényleg megpróbálták
Nagyon bírom az utolsó bekezdést: „nyitottak vagyunk elfogadni ezen területek koncesszionálási lehetőségét is hosszútávon”.
Aztán kamerák kihelyezésére kértek engedélyt, meg más munkálatokra, kerítés építésére például a parkoló mellett.
Nem kaptak engedélyt semmire. Az urbanisztikások sok oldalon keresztül magyarázták, hogy mit szabad tenniük, mit nem szabad tenniük, és mit szabad engedélyek birtokában tenniük.
Nem zavarta ez nagyon őket, kamerákat úgyis raktak a Bázis védelmében a ház sarkára, és a parkoló melletti kerítést is megépítették.
Ez egy nagyon gyönge kerítés, ami combközépig érő vékony dróthálóból van, s arra szolgál Matyó szerint, hogy a szemetet a parkolóból a szél ne hordja szét, illetve hogy az autók ne parkoljanak rá a tőzeglápra.
A hivatal kikezdte őket ezért a kerítésért, és kérték, hogy távolítsák el, mondja Matyó a hivatalra panaszkodva. Nem elég, hogy nem csinál semmit a hivatal, még azokat is akadályozza, akik tesznek valamit. Azt a lovat ütik, amelyik húz, ezen a gondolaton szeret lovagolni Matyó, aki úgy tűnik, haragszik a polgármesterre és a hivatalára.
Mondom neki, én úgy tudtam, hogy jóban van Gálfival. Igen, jóban volt, válaszolja. Eddig.
Az ellenőrzés után különféle reakcióiban Matyó támadta a polgármestert és a hivatalt. Követelte tőlük írásban, hogy mondják meg egyenesen, ki volt a feljelentő. Ez azért vicces, mert honnan tudhatja a polgármesteri hivatal, hogy ki tett feljelentést a környezetőrségnél? Az Őrségnek tilos kiadni ezt az információt. A polgármesteri hivatal csak annyit tudott, hogy kaptak egy adatigénylést egy román újságtól, de ezt már pár nappal azelőtt elmondták Matyónak, és tudott róla.
Paródia volt Matyóék egész kommunikációja, annak, aki belátott picit a téma mögé. De a legviccesebb része még most jön.
Matyó szidta a feljelentőt. Ami annyiban érdekes, hogy Matyó életében rengeteg feljelentést tett a környezetőrségnél, sokszor ennél jóval kisebb problémák ügyében. Ha ezeket a tavakat nem Matyó építi, hanem más, akkor azt Matyó egészen biztosan feljelentette volna.
A „feljelentő”, mint kiderült, nem is feljelentést tett, hanem kérdéseket intézett a hatósághoz, 544-es adatigénylések formájában. Egy online román újságról van szó, a ziarharghita.ro lapról. A lap időközben lehozta a cikket, és közzétette a polgármesteri hivatal válaszait is, amiből tisztán látszottak a kérdések.
A kérdésekből egyértelművé válik, hogy a lap célpontja a Mini Erdély Parkot működtető Visus Egyesület volt. Matyóról és az UTCÁ-ról nem is tudtak ezek, nevük sehol nem szerepel, az újságíróknak látszólag gőzük nem volt arról, hogy ők léteznek. A tavakra azért kérdeztek rá, mert azt hitték, hogy a Mini Erdély Parkhoz tartoznak.
Tehát Matyóékat senki nem támadta. De ő kiszaladt az igazi áldozat mellől, verve a véres mellét, hogy támadják és ki akarják csinálni őket, hogy valaki megszerezze magának ezeket a területeket.
Vannak, akik a viharfelhők érkeztekor meghúzzák magukat, és akkor bújnak elő, ha elment a vihar. Matyó nem ilyen. Ő olyan, mint Chuck Norris, kiállt, és szembetámadta a vihart, ami nem is az ő irányába fújt. Megtámadott mindent és mindenkit.
Az új jelölt és a kampányfőnök
A nagy kirohanásból kampányesemény lett, Matyó bejelentette, hogy lemond az UTCA elnöki tisztségéről és jövőre indul a választásokon. „Hogy egy gec* ingyenélővel kevesebb legyen a tanácsban. A Szejkét nem hagyom!”
Szép és elegáns gesztus, egyetértünk ezzel a nemes céllal.
Ami picit aggasztó, hogy ennek a bejelentésén egy másik UTCA-tag és egy videós mellett egy ismert arc volt jelen: Ember Attila.
Ember Attila próbált engem ott meggyőzni, hogy nem volt szép Gálfi részéről, ahogyan viselkedett, és ahelyett, hogy kiállt volna az Matyóék mellett, felelősségre vonta őket. Mind próbálkozott, hogy Gálfi ilyen meg olyan, míg a szemébe nem mondtam, hogy Gálfi attól olyan, hogy hat évig ő volt a tanácsadója és a kampányfőnöke. Hat éven át irányította, teljesen átalakította. A mai Gálfi az Ember Attila által átalakított Gálfi. Minek szidja, ha ő kreálta? Visszatetsző.
Ember Attiláról mostanság azt hallottam, hogy Szász Jenőnek dolgozik. Vagy próbál dolgozni. Érdekes év lesz a következő, nagyon kíváncsi vagyok, hogy melyik párt plakátján fogjuk viszontlátni Matyó nevét és katonaruhás fotóját.
Azt tudjuk, hogy Matyó időközben találkozott az RMDSZ vezéreivel egy megbeszélésre. A közzétett fotó érdekes: míg a résztvevők java elegánsan öltözött, Matyó katonai ruhában és csizmában van, mint mindig.
Zelenszkij jut eszembe róla. Mindig egy szál zöld pólóban van, Matyó pedig mindig katonai ruhában és csizmában. Ha NATO-csúcsra kell menni, ha operába.
Jövő a Szejkén
Megérdemlik-e Matyóék, hogy legyen egy Bázisuk, ahova ki tudnak ülni a teraszra a sörcsap mellé, meginni egy sört, miközben nézik a tavacskájukat a halacskáikkal egy szép nyári délutánon? Valószínűleg meg, amennyit közmunkáztak az elmúlt években. Ahogy sok más udvarhelyi civil szervezet is megérdemelné, hogy legyen egy bázisa.
De erre a megoldás valószínűleg nem a közterület-foglalás, és nem is a környezetvédelemnek álcázott természetrombolás.
Hogy mondjak valami pozitívat is: a Bázis a Szejke nemrég elfogadott rendezési tervébe jobban passzol, mint sok más létesímény, mint mondjuk a Mini Erdély Park. De ez csak véletlen, és sajnos a kivitelezésben semmi más szempont nem volt figyelembe véve az UTCA horgász-centrikus érdekein kívül.
Hiába van rendezési terv, teljesen kaotikusan történik a Szejkén minden fejlesztés.
A cikk megjelenését a Journalismfund Europe támogatta:
