Tudod, honnan lehet felismerni egy filozófiadiplomás introvertáltat? Hogy könyvből tanul meg futni. Még ne röhögj! Úszni is könyvből tanultam meg. Most már röhöghetsz.

De térjünk vissza a futásra. Ha valaki olvasva tanul meg futni, akkor előbb utóbb belebotlik Lőrincz Olivér futóedzőbe. És ha rákeresel a nevére, akkor az elsők között dobja ezt a Magyar Narancsos interjút, amiben azt mondja:

Egy átlagember képes 3.30-as maratont futni, ha erre elég időt szán, és a megfelelő munkát végzi el.

Biztos, ami biztos, legyen akkor 4 óra

– mondtam magamban, amikor eldöntöttem, hogy félév múlva lefutom életem első maratonját. Mert közben a Runners World egyik tavaszi számában épp volt egy 16 hetes maratoni edzésterv, volt benne hosszú futás, hegyre futás, fartlek, keresztedzés. És ami a legjobban tetszett benne, hogy minden hét pihenőnappal kezdődött.

Vettem egy A4-es kockás füzetet és elkezdtem írni az edzésnaplót, távot, sebességet, pulzust, lépéshosszt, kilót. Szépen betartottam mindent. Majd egy gyönyörű májusi szombaton elutaztunk Brassóba és vasárnap lefutottam életem első maratonját. Talán a legjobbat. Legalábbis élményben. És időben is.

Csak egy gond volt vele.

Hogy 4 óra 7 perc alatt futottam le. Érted? Hét perc. Ami nem volt betervezve. És a francnak sem hiányzott. Mert tudod mennyi a hét perc? A hét perc az 420 másodperc. Ha a 420 másodpercet elosztjuk 42-vel – egy maraton 42,195 km –, akkor kiderül, hogy kilométerenként kevesebb mint 10 másodperccel voltam lassabb, mint kellett volna.

Igen. Ettől tényleg megőrülsz-megvadulsz. Persze próbálod nyugtatgatni magad, hogy elsőnek azért nem volt olyan rossz, meg ügyes voltál, mert lefutottad. De belül tudod, hogy egy faszt. Nem ezt akartad, nem így tervezted. És egy rohadt lúzernek érzed magad.

Majd egy kávézó teraszán – miközben hősnek tetteted magad – ilyen jegyzeteket írsz titokban a telefonodba: