Amerika elnököt választott, és bármilyen távol legyen földrajzilag az ország, a gazdasági és a háborús hatása a belpolitikájának globális hatással bír. Meglepően gyorsan, a választások utáni napon már gyakorlatilag biztossá vált, hogy Trump lesz újra az amerikai elnök. Zsinórban harmadik kampányban mérték alul a közvéleménykutatók a népszerűségét, minden igyekezetük ellenére. Így szoros eredményre, hosszas számolgatásra és potenciálisan sok-sok választási pereskedésre lehetett számítani.
Nem volt ilyen probléma. Ugyanúgy, ahogy hirtelen nem kiáltanak a republikánusok választási csalást, vagy nem hallani, hogy túl öreg lenne a jelölt. Trump két év híján 80 éves, Joe Biden 81 éves, így Trump rekordot dönt az életkorával, ő lesz a legidősebb megválasztott elnök. Egyébként egy másik rekordot is dönt, az amerikai történelemben csak egy másik elnök, Grover Cleveland tért vissza a posztba kihagyás után, első elnöksége 1885-1889 között tartott, a második pedig 1893-tól 1897-ig.
De ezek minket kevésbé érintenek itt, Európa keleti szárnyán. Sokkal fontosabb kérdések, hogy mi lesz a világgazdasággal és a kereskedelemmel, meg mi lesz az éppen dúló és az éppen készülődő háborúkkal. Mi itt a kérdés – kérdezhetné az olvasó, hiszen Trump megígérte, hogy majd egyből jól békét csinál. Jó lesz minden, nem? Csak a gonosz másik oldal akar békétlenséget, nem?
Hát… Startból, mindannyian tudjuk, legfeljebb elnyomjuk magunkban, hogy a kampányban tett ígéreteknek mindig töredéke teljesül, bármilyen országról van szó. Ez akkor is így van, ha a kormánynak elvileg teljes kontrollja van az adott téma fölött – például egy autópályát megépítése nem múlik a szomszédos országok jóakaratán, mint ahogy egy adócsökkentéshez sem kell valamilyen lázadó csoport aláírásáért könyörögni.
Sem a világgazdaság, sem a háborúk nem ilyen jellegű kérdések. Rengeteg a külső érdek és tényező, és ember legyen a talpán, aki kiigazodik közöttük.
Donald Trump megválasztott elnök Floridába, november 6-án. Fotó: CNN
Gazdaság és kereskedelem
Annak ellenére, hogy sok amerikai szavazó azzal érvelt, hogy Trumpra a gazdaság állapota miatt szavazott, a gazdasági szakértők egyetértenek abban, hogy Trump politikája (már ha teljesíti az ígéreteket) sokkal rosszabbat tesz a gazdaságnak, mint a Harrisé. Adócsökkentés a gazdagoknak, külföldi termékekre kivetett vámok – ezek az átlagszavazó pénztárcáját fogják terhelni, nem az ultragazdagok vagy a nagy cégek büdzséjét. De másfelől meg mi vagyunk az egyenlet végén – Kína és Európa. Kínával kapcsolatban még az is lehet, hogy az amerikai oligarchák érdekei miatt inkább mégsem vetnek ki vámot.
Példának okáért Musk Tesla-gyárai Kínában termelnek és adnak el sokat, így a kínai állam hamar fogást találna Trump baráti körén a saját vámjaival. Maradunk mi, Európa. Trump amúgy is barátságos az ellenséges diktátorokkal, és ellenséges a szövetségeseivel, így mi, európaiak kevésbé úsznánk meg a vámokat.
Bármilyen jó kapcsolata is legyen Orbánnak Trumppal, ha a német gazdaság éves GDP növekedéséből még pár százalékpont mínuszba megy, az minden lehetséges pozitívumot hamar felülír az amúgy is gyengélkedő magyar gazdaságban is. És a román, a francia és a német gazdaságban is, hiszen mindannyian nagyon kitettek vagyunk egymás és a világgazdaság felé.
Ha viszont Kínával mégis teljes körű vámháború indul, azzal sem leszünk előrébb – a világgazdaságnak most pont a legkevésbé hiányzik az, hogy nőjenek az árak, és akadályozzák a termékek áramlását. Néhány jól célzott vám viszont egész ellátási láncokat lehetetleníthet el, és az nekünk, európaiaknak jobban fog fájni, mint a Biden alatt egyébként gyorsan növekvő amerikai gazdaságnak, amelynek amúgy is erős fogyasztói rétege van.
Ha még nem is lenne semmilyen vámháború, az elszabaduló infláció, és a vele járó kamatemelések még mindig ki fognak hatni ránk, és térségünkben is drágíthatják a kamatokat. A dollár olyan szinten fontos a nemzetközi kereskedelemben, amit nem tudunk kivédeni.
Háború
A másik nagy téma: a háborúk. Trump odamehet Putyinhoz, hogy azt mondja, hogy Vlagyimir, szívem, minden, amit elfoglaltál, az a tiéd, csak legyen béke. Csakhogy az orosz vezetés jelenleg úgy gondolja, hogy épp nyerésben van, csak még egy kicsit kell kitartani. Nem azért vesztettek el 700 ezer embert (halottak és súlyos sebesültek), hogy most hagyják abba. Még ha belemennének is egy tűzszünetbe, az is csak a fegyverkezésre szánt rövid idő lenne – de jelen állás szerint sokkal inkább tűnik úgy, hogy az oroszok nem akarnak időt hagyni az ukránoknak sem a felkészülésre.
És még egyszer, gondoljuk végig: az oroszok nem azért tettek fel mindent – pénzt, jövőt, emberéletet –, hogy néhány keleti megyét foglaljanak el Ukrajnából. Ukrajna és az ukrán nép megszüntetése a cél, és a teljes elcsatolás, amint az kiderült a nemrég kiszivárgott, 2022-es békeajánlatukból is. Lényegében teljes kapituláció. És ez még azelőtt volt, hogy az oroszok tudták volna, milyen sokba kerül nekik a három naposra saccolt kaland. Most már kamatostul fogják akarni a győzelmet.
Ilyen körülmények között a teljes kapitulációnál kevesebbet nehezen tudnának elfogadni az oroszok ajánlatként, az viszont meg nem lenne elfogadható az ukránoknak (akikből lemészárolnának még pár tízezret alsó hangon), de nekünk, Európának sem az. Egyrészt, mert ha hirtelen megjelenik pár millióval több ukrán menekült az EU-határokon, az nagyon destabilizáló hatással bír majd, másrészt mert ha közvetlen szomszédaink lesznek az oroszok úgy, hogy a NATO védelme attól függ, hogy Trump reggel épp milyen kedvvel ébred, az hozzánk, Romániában és Magyarországon is, nagyon közel hozza a háborút. És a legnagyobb európai szárazföldi sereggel rendelkező lengyelekhez is.
A megtépázott orosz seregbe pedig integrálnának néhány tíz- ha nem százezer tapasztalt, harcedzett, és nagyon-nagyon mérges ukrán katonát is. És ott van még az is, hogy Moszkva olyan szinten állította rá a gazdaságát a háborúra, hogy gyakorlatilag a rezsim túlélése múlik azon, hogy ezt a lendületet tartsák, áramoljon a pénz, és a társadalom energiái a háborúra csatornázódjanak, ne a gazdasági kihívásokra.
Persze mindez akkor áll fenn, ha nem szólnak Trumpnak a régi vágású republikánusok, hogy talán nem egy olyan országnak kéne engedményt tenni, amelyik ellenségként néz Amerikára. Putyin egyelőre tartja is az imidzset, hogy Amerika nem barát, a Kreml szóvivője, Peszkov mondta korábban, hogy nem terveznek gratulálni Trumpnak. Legalábbis publikusan, ugyanis lehet, hogy a háttérben, és talán közvetítőkön keresztül, már gratulálhatott is. Dmitrij Medvegyev, aki általában nem fél nagyokat mondani, főleg, ha iszik előtte, azt mondta, hogy Trump megválasztása hasznos lehet nekik, mármint az oroszoknak. De azért ő se ragadtatta oda magát, hogy túl sokat lásson bele.
Egyébként nincs is arra garancia, hogy érdekelni fogja valamilyen szinten is Trumpot Ukrajna, és nem csak legyint egyet az embereinek, hogy oldják meg a fegyvertámogatás- és a szankciók kérdését belátásuk szerint. És ezzel sem lettünk okosabbak – a régi republikánus gárda a demokratáknál jóval keményvonalasabb volt az oroszokkal szemben. Például az első Trump adminisztráció kezdte felfegyverezni az ukránokat amerikai felszereléssel.
De mára az adminisztráció várhatóan egy olyan egyveleg lesz, ahol vannak a régi gárdából emberek, vannak azok, akik csak Kínával akarnak foglalkozni, és vannak azok, mint JD Vance alelnök is, akik szerint Amerika minimálisra kellene csökkentse az érdeklődését a külvilág felé, minden téren. Ez utóbbi izolacionista szárny elég erősnek néz ki most – de majd meglátjuk, mit fognak gondolni akkor, amikor a saját üzleti érdekeik sérülnek a nagyvilágban. Amerikában száz évnél régebbi hagyománya van a „törődjünk csak magunkkal” tábornak, de rendre kiderül, hogy ha hagyják a világ bajait elfertőződni, az nekik is ártalmas, és jobb hamarabb foglalkozni a bajokkal.
Tőlünk távolabb, Netanjáhú izraeli miniszterelnök közel-keleti háborúja nemhogy nem fog csitulni, de nagy eséllyel sosem látott erőre kap. Netanjáhúnak érdeke, hogy folyton háborúzzon, mert addig nem veszik elő a szavazók és bíróságok a korrupciós ügyeit, meg a 2023. október 7-e előtti hibáit (a hadsereggel való összeveszése, a hírszerzés mellőzése súlyosabbá tették a merényletet). Azt is jól tudja, hogy Iránnak nincs nagy étvágya háborúzni most, hogy a gazdasága is rosszul teljesít, és a nép szemében is nagyon népszerűtlen.
Netanjáhú viszont majd úgy háborúzhat, hogy tudatában van annak, hogy a republikánus-vezette Amerika szó szerint bármit megenged Izraelnek, és fegyvert is ad hozzá. Ez főleg a befolyásos keresztény szárny miatt van, amely Izraelt amúgy is inkább egy vallási kérdésként látja, mint szövetséges országként. Itt esetleg összetűzésbe kerülhet a vallásos szárny Trumppal, ha mondjuk az öböl-menti arab államok olyan üzletet ajánlanak az elnöknek, amelynek nem tud ellenállni és ami miatt másodvonalba tolná Izraelt. Vagy újra becsicskul a párt az elnök alatt, ki tudja. Maga Trump és Netanjáhú sem tudják, hogy meddig fog ez a húr feszülni, és mi az a pont, ahol valóban regionális háborúvá fajulhat. És ha fajul, akkor még a végén Amerika is újra a Közel-Keleten találhatja magát, egy újabb költséges és reménytelen háborúban, rengeteg halottal.
Kína esetében a vámok nagy szerepet játszhatnak az ország terveiben. Alapvetően már látjuk, hogy Kína Tajvannal szembeni retorikája évről évre keményedik, és a fegyverkezés folyamatos, történelmileg sosem látott mértékű. Ha Trump fenntartja a bezárkózó politikáját, Kína úgy ítélheti meg, hogy ez a négy év számára egy kihasználandó ablak arra, hogy elfoglalja a szigetországot egyszer és mindörökké. Vagy ha nagy vámokat vetnek ki rá, akkor is úgy ítélheti meg, hogy a további szankciók már nem annyival költségesebbek számára, ha lerohanja a szigetet.
Kína, a gazdasági ereje miatt, képes zsarolni akár Amerikát is, úgyhogy még az is elképzelhető a Trump elnökség alatt, hogy a két nagyhatalomnak nem is kell konfliktusba kerülnie ahhoz, hogy a tajvani virágzó demokrácia Hong Kong sorsára jusson.
Zárszóként: elnézést kell kérnem az olvasótól. Lényegében semmit sem tudott meg arról, hogy mi várható, sem gazdaságilag, sem világpolitikailag. De pontosan ez a lényeg: a második Trump elnökség várhatóan nagyon más lesz, mint az első. A Trump család eltávolította maga mellől azokat, akiknek erős értékeik voltak, mint mondjuk Pence, és olyanokkal tölti fel a posztokat, akik jóval rugalmasabb gerinccel, és jóval Trumpra hangoltabb fülekkel érkeznek.
Viszont Trump maga rengeteget épült le az elmúlt években, és igazán azt sem tudjuk, hogy meddig bírja az egészsége. Arról sem igazán tudunk jósolni semmit, hogy mennyi befolyása lesz az olyan ultragazdagoknak, mint Peter Thiel és Elon Musk, de azt sem, hogy milyen típusú befolyást akarnak. A klasszikus kisebb adózáson túl ugyanis ez a gazdag réteg furcsa és antidemokratikus ideológiákkal is érkezik, amelyekről még biztosan fogunk hallani. Káosz jön, és Európa még mindig Amerikától függ a védelmét illetően. Együtt kellene működni egy olyan világban, ahol India, Kína és Amerika jellegű óriások vesznek körül, de az országok széthúznak, vagy páran egyenesen a rosszakaróiknak szurkolnak.
De azért nem kell elkeseredni: a rendszerben levő tehetetlenség, a pénzügyi és a politikai érdekek, az értékek hiányában is, valamilyen pályán fogják tartani a világot. Jóval imbolygóbb pályán ugyan, de azért teljes káosz nem várható. Általában nem a legjobb és nem a legrosszabb forgatókönyvek teljesülnek. Legalábbis általában…
