Nova Kahovka és lakói a gátszakadás után

fotó: picture alliance/dpa/via twitter

Az eheti áttekintésben felgyorsulnak az események, mocorgó ellentámadás és hatalmas környezeti és humanitárius katasztrófa is történt.

Június 1.

Az oroszok azt mondják, visszavertek három támadást Belgorodban, de lényegében ez még mindig annak a jele, hogy nem képesek a saját határaikat megvédeni. Minden bizonnyal gondosan igyekszik az orosz vezetés nem gondolni arra, hogy hogyan zajlana egy olyan határmenti villongás Kínával, ami a Szovjetunió idején elég gyakori volt. Az, hogy az orosz vezetés az „ukrán terroristákat” okolja, az pedig különösen szaftos továbbra is egy megszálló országtól – lényegében a kötekedő óvodás „nem ájja” kiáltása, amikor ő is kap egyet.

Anatolij Antonov orosz nagykövet azzal vádolja Amerikát, hogy „bátorítja” az “ukrán terroristákat” arra, hogy az orosz határon át támadjanak. Természetesen. Hiszen a náci, veszélyes ukránok ugyanakkor semmit sem tudnának maguktól tenni, csakis amerikai parancsra. Fontos eleme a fasisztoid gondolkodásnak az, hogy, amint Umberto Eco fasizmusról írt 14 pontos listájában szerepel, a fasiszták ellensége egyszerre gyenge is és veszélyes is.

Az oroszok fejében is az ellenségeik egyszerre dekadens, elgyengült amerikai bábok és vérengző nacionalista vadak. De azért jellemzően a kisebb népeket igyekeznek figyelmen kívül hagyni, és úgy osztozni a területükön és sorsukon, mint ahogy én egy szelet tortán. Remélhetőleg ez egyre kevésbé lesz jelen legalább a Nyugaton, például Kissinger is előszeretettel darabolgatná Ukrajnát, de amikor kiderül, hogy Oroszország nem győzheti le a lesajnált ukránokat, akkor arról beszél, hogy pórázra kell kötni ezt a veszélyes vadat.

Ha valaki, akkor mi, a Kelet- és Közép-Európai régió kisebb népei kellene a leghangosabban tiltakozzunk az ilyen hangok ellen, történelmünk során megszenvedtük már elégszer, hogy a régi nagyhatalmak gyakran nem nézik embernek a kisebb népeket.

fotó: zdg.ro/Ukrajna külügyminisztériuma/via Telegram

Emmanuel Macron francia elnök, miután hibák sorozatát sikerült elkövetnie mind Oroszország, mind Kína kapcsán, végre kapisgálni látszik, hogy Ukrajnának komoly biztonsági garanciákat kell biztosítani, hogy tartós béke lehessen a térségben valaha is. Hogy ezután mond-e még újabb egetrengető butaságokat, az még kiderül, de mindig csábító marad majd számára, hogy az angol és amerikai hangoktól eltérjen. Az is a jövő zenéje, hogy felismeri-e, hogy egyetlen komoly garancia létezik a térségben: a NATO-tagság.

Nem véletlenül sietett Románia és Magyarországi is a NATO-ba az utóbbi évek összes hazugsága ellenére, és nem véletlen az sem, hogy az aprócska balti államokat nem merte komolyabban fenyegetni Oroszország katonailag. Mindez nem jelenti, hogy az oroszok megszűnnek fenyegetést jelenteni, a NATO-tagokat is fenyegetik hibrid támadások (például a 2007-es Észtország elleni orosz kibertámadás új fejezetet nyitott a kiberhadviselésben)

A Moldvai Köztársaság felkerül az európai térképre: a Bulboaca-i Mimi kastélyban 47 vezető politikus tart találkozót az Európai Unió tagországaiból, az EU intézményeiből és környező országokból (mint Ukrajna és az Egyesült Királyság), Zelenszkij is jelen van. Moldva különleges helyzetben van, tisztában vannak vele a lakók, hogy ha Ukrajna nem állítja meg az oroszokat, akkor azok nem álltak volna meg a Dnyeszternél. A kis románajkú országgal hamarosan részletesebben is foglalkozunk.

Június 2.

Hollandia még több Leopard 1 tankot szerezne be Ukrajnának, de a svájci cégnek meg kell kapnia a svájci kormány engedélyét hozzá.

Kanada megkezdi a moldáv oroszpárti oligarchák szankcionálását, amihez  csatlakozik hamarosan Amerika és az EU is. Ideje volt.

A brit védelmi minisztérium szerint az oroszok kénytelenek voltak a saját határaikon belül harci helikoptereket és termobárikus fegyvereket (TOS-1A) bevetni, és dilemmát kezd okozni, hogy az erőforrásokat hogyan osszák be – az országhatárokat védjék, vagy az elfoglalt területeket. Amint Ryan McBeth OSINT kommentátor szokta mondani, az ellenségnek dilemmát, nem problémát kell okozni – a problémára van megoldás, míg a dilemma két rossz közötti választási lehetőséget ad. De ne tévesszük szem elől: a rajtaütések igazi ereje pszichológiai, az orosz sebezhetetlenség utolsó morzsáit emészti fel, és kételyeket kelt az orosz népben és vezetőkben.

Álmatlan éjszakák hete

Moszkva és Kijev fölött is zengett az ég. A macskák és a prigozsinok dühösek. Előző heti beszámolóinkat ide kattintva találod.

Elkezdődött az ukránok kiképzése az amerikai Abrams tankokra, 12 hét alatt 200 embert a tankok kezelésére, 200-at a karbantartásukra képeznek. Mivel leghamarabb ősszel érkezik a megígért 31,  ezek biztosan nem vesznek részt a tavasz-nyár körüli offenzívában, de erős jelzése annak, hogy Ukrajna mögül már nem fog kifarolni a Nyugat, és hosszú távon tervezik a védelmi együttműködést. Az M1A1 Abramsot kifejezetten jó, ha nem a legjobb alapharckocsiként tartják számon. Amint Prigozsin is bevallotta, lefegyverzés helyett Ukrajna erősebbé válik, mint valaha, és hosszú időkre kiszabadul az orosz bakancs alól.

Június 3.

Mindenki kedvenc Prigozsinja nem hagyja abba a szereplést, azt állítja, a Wagner-csoport 99 százaléka már elhagyta Bahmutot. Továbbra is leginkább az orosz VDV maradéka és a reguláris sereg pótolja. Csecsenekről is keringenek hírek, de felettébb valószínűtlen, hogy bármi olyan helyre tennék őket, ahol egy Tiktok-videó leforgatásánál több veszély leselkedne rájuk. Ramzan Kadirov emberei, meg maga Kadirov, a csecsen vezető, különleges státuszt élvez: egyrészt elég független, hogy azt csináljon, amit akar, másrészt nem puszta jóindulatból kell védenie az embereit – ha elkezdenek a csecsenek nagy számban hullani, akkor az a hatalmát fenyegeti. Az oroszok memóriájába beégtek a csecsen háború veszteségei, ezért inkább a béke érdekében elárasztják pénzzel a csecseneket, de Kadirov gyakorlatilag a csecsen nép árulója. Ha a testőreiként funkcionáló erők meggyengülnek, az számára túlzás nélkül életveszélyes.

Az ukránok továbbra is feszítik a már amúgy is megtépázott orosz idegeket, maga Zelenszkij nyilatkozta a Wall Street Journalnek, hogy készen állnak az ellentámadásra. Továbbra is számítsunk arra, hogy nem lesz nyilvánvaló, hogy éppen mi történik. Mivel a védelemnek nekifutni a legjobban edzett és fegyverkezett csapatoknak is vérbe kerül (még legjobb esetekben is 25% a minimum), ezért az ukránoknak minden okuk megvan rá, hogy a népesebb ellenségnek minél kreatívabb módon támadjanak neki, elterelésekkel, gyors rajtaütésekkel, dezinformációval, lényegében minden elképzelhető és elképzelhetetlen módszerrel.

fotó: Ukrajna AEÁ-nagykövetségének Facebook-oldala

Bergyanszk megszállt kikötővárost támadás éri, jelentések szerint orosz hajók elhagyják a területet. Bergyanszk az Azovi-tenger partján fekszik, a megszállt területek másik felén, tehát Ukrajna újra akadálytalanul lőtt át az orosz állások felett. Összevetve az ukránokkal, a nyugati légvédelem hatástalanítja az orosz rakéták és drónok többségét, de ezen a ponton már nem is tűnik fel senkinek, hogy az egekbe dicsért orosz légvédelem képtelen nemhogy a nyugati, de még a szovjet fegyverekkel szemben is akár a legalapvetőbb feladatait megbízhatóan ellátni.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter nyilatkozata szerint „igazságos és tartós békét csak Ukrajna területi integritásának megőrzésével, valamint Oroszországnak a háborús bűnökért való felelősségre vonásával, illetve a kártérítésre való kötelezésével lehet kötni.” – ez azért fontos, mert jelzi, hogy sikerül egyre inkább elszakadni attól a mentalitástól, amit fentebb jeleztem, hogy az erősek hajlandóak szétdarabolni a kisebbeket. Nem Amerika lenne az, aki hajlandó másokat feldarabolni, de eddig félő volt, hogy a Nyugat, az oroszoktól való (és felettébb indokolatlan) félelmében hajlandó lenne belemenni területi áldozatokba.

Minden szinten igazságtalan és ostoba döntés lenne ez: egyfelől százezrek sorsának megpecsételését jelentené az orosz bakancs alatt, másrészt Putyinnak konkrét és kimondott célja a területszerzés volt, tehát magyarul: már azzal is nyer, ha bármit megtarthat. Eleve eddig is foglalt el területeket, mégsem volt elég, most sem lenne az. És végül, de nem utolsósorban a Nyugat azt jelezné ezzel, hogy akinek atombombája van, arra nem vonatkoznak a szabályok, az bármit megtehet. Nem nehéz belátni, hogy ez mire ösztönözné a diktátorokat. A végső döntés persze az ukránoké kell hogy legyen, ha egy nap azt mondják, hogy mégsem tartanak igényt valamelyik szétbombázott és kiirtott területre, akkor ahhoz is joguk van, de mi ne csináljunk újabb „Trianonokat” a világban.

Svájc leszavazza, hogy engedélyezze más országoknak, hogy a fegyvereit Ukrajnának adják, de folytatódnak a tárgyalások. Az indoklás Svájc semlegessége, de ezt a tabut már mások (például Dél-Korea) is megszegték. Papíron okosan hangozhat az, hogy harcoló feleknek nem adunk fegyvert, de lényegében igenis állást foglalunk, és segítjük az erősebbik félt.

Június 4.

A megszállt Krím-félsziget Dzsankoj városában 5 ukrán drónt lelőttek és négyet sikerrel zavartak meg az orosz jelentések szerint.

Az orosz paranoia és keményedő totalitarianizmus jeleként Oroszországban május 9-én egy kék-sárga színbe öltözött gondozót, és egy 22 éves szentpétervári férfit tartóztattak le – utóbbiról kiderült, hogy valóban szándékosan viselte a színeket, csakhogy az az orosz légierő hivatalos zászlaja… Igazán jól szerepelhet a háború az orosz közvéleményben, ha alacsony rangú rendőrök és hivatalnokok is ennyire fontosnak tartják, hogy közbelépjenek.

fotó: Ukrajna AEÁ-nagykövetségének Facebook-oldala

Még mindig nem bírnak el az oroszok a határmenti rajtaütőkkel, a Csíkszereda méretű Sebekino városban az oblaszt kormányzójával akartak fogolycserét és találkozót összehozni az Orosz Önkéntes Hadtest és a Szabad Oroszország Légió képviselői – tehát már foglyokat is ejtenek. A kormányzó végül visszalépett, az orosz foglyokat pedig az ukránoknak adták át inkább. Ők valószínűleg egy későbbi orosz-ukrán fogolycserében vesznek részt, ezek egyébként rendszeresen zajlanak. Amellett, hogy az orosz katonai témákkal foglalkozó közönség („milbloggerek”) is kritizálja az orosz katonai vezetést a rajtaütések miatt, Prigozsin is elővette a témát, és felajánlotta, hogy majd a Wagner megvédi Belgorodot, ha az orosz hadsereg nem képes rá. Tekintve, hogy milyen állapotban van a Wagner, valószínűleg nem ez lesz Prigozsin első lépése a kivonulás után.

Június 5.

Kijiivben botrány van az óvóhelyek miatt, minden negyedik zárva van vagy más okból használhatatlan, a kormány a főváros vezetését okolja. A pincék hasznosak a kisebb támadások ellen, de a nagyobb rakétáktól csak a jól megerősített óvóhelyek védenek igazán. A metróállomásokat szovjet időkben eleve ezzel a másodlagos céllal építették, az Arszenalna megálló egészen 2022-ig tartotta a legmélyebben fekvő állomás címet, 105,5 méteres mélységével, amikor is a csongcsingi, angolosan átírva Hongyancun állomás a 116 méteres mélységével a második helyre taszította le.

fotó: Ukrajna AEÁ-nagykövetségének Facebook-oldala

Az orosz vezetés megint motyogott valamit arról, hogy a nyugati rakéták és fegyverek feszültségspirálhoz vezetnek, meg hasonlók. Ezen a ponton már megszokás lehet, hiszen még ők maguk sem veszik elég komolyan ezeket a kijelentéseket, hogy bármivel, akár egy kósza rakétával is, megerősítsék a mondandót. De láthatóan nem okoz gondot a hiteltelenség, ez is régi orosz hagyomány – és miért is ne fenyegetőznének, amikor mindig van a Nyugaton fogadókészség erre. Közben viszont Prigozsin elkeseredett hangnemben beszél: „Komoly veszteségeket fogunk elszenvedni, ebben egészen biztos vagyok. Most már biztosan el fogjuk veszíteni a területeink egy részét, és ebbe beletartoznak az Orosz Föderáció egyes részei is.” – egyébként nem, senki sem akar elfoglalni (legalábbis Oroszország európai felén) területeket az országból, de persze mindenki azzal vádol mást, amit maga csinál.

És kimondja azt is, amitől még mindig feleslegesen fél a nyugat egy része: „Megnyomjuk az atombombák indítógombját? Soha nem fogjuk azt megnyomni.” – egyébként vegyük észre, az atomtámadástól azok félnek, akik a legmesszebb vannak az oroszoktól és akik a legkevésbé értik őket, se a finnek, se a baltiak, se a lengyelek, de a románok sem hadoválnak ilyenekről. Persze, Prigozsin szavaira nem kell sokat adni, de itt elég valószínű, hogy egy szélesebb orosz elit sirámait fogalmazza meg.

Folyamatosak továbbra is az orosz dróntámadások, de az ukrán légvédelem és az oroszok kifejezetten pontatlan célzórendszerei nagyon limitálják a támadások hatékonyságát. A modern fegyverek drágák, azt hihetnénk, hogy jól meggondolják, mire és hogyan használják el őket, de a szovjet jellegű rugalmatlan és eléggé agyatlan harcászatban fontosabb szempont  a lojalitás és a „tegyünk úgy, mintha”. Eközben az ukránok igyekeznek eltávolodni a szovjet vezetési stílustól, habár nekik sem megy akadálytalanul a régi reflexek levetkőzése.

Valami történik, Bahmutnál megint haladnak egy kicsit az ukránok, és az orosz bejelentések szerint “nagy offenzívába” kezdtek az ukránok Donyeck környékén. Az ukrán fél hallgat, és hallgatásra buzdítja az embereket. Természetesen az oroszok azonnal hozzáteszik, hogy dicsőségesen megállították az ukránokat.

Dmitro Kuleba bejelenti, hogy az ukránoknak elég fegyverük van az ellentámadáshoz – sőt, a győzelemhez és a NATO-tagsághoz. Időpontokról nem beszél.

Június 6.

Hajnalban megtörtént, amire figyelmeztetett korábban az ukrán fél, hogy be fog következni: a Nova Kahovka-i gát jelentős sérülést szenvedett, és a víztározó 9-10 balatonnyi vize elkezdett kiáramlani. A szakértők később bejelentették, hogy a zaporizzsjai nukleáris erőmű hűtése nincs veszélyben, de az ár mindkét oldalon emberek tízezreit veszélyezteti. A gát a Krímnek is fontos, a gyakran aszályos félszigetet innen lehet ellátni vízzel. A nyugati vezetés nem teketóriázik sokat, elég hamar kijelentik, hogy az oroszok felelősek a háborús bűnnel felérő katasztrófáért. Jó okuk van rá, a gigantikus szovjet betongátat holmi HIMARS lövedékek nem tudják elpusztítani.

Annál inkább a megfelelően, zért térben elhelyezett robbanótöltetek a gáton belül, amihez viszont csak az orosz fél fér hozzá. További erős jelek, hogy a gát vízszintjét nagyon felduzzasztották a robbanás előtt az oroszok, illetve az időzítés sem lehet véletlen, hiszen egy nappal előtte jelentették be az oroszok, hogy szerintük megindult az ellentámadás. Igaz, hogy az ők állásaik egy része is víz alá kerül a bal parton, és a Krím vízellátása is, de az oroszok híresen nem félnek a felperzselt föld jellegű taktikáktól – olyan szinten nem, hogy a gát elődjét is a szovjetek robbantották fel, sok ezer szovjet civilt és katonát is megölve. Az elkövetkezendő hetekben minden bizonnyal még többet tudunk meg az esetről, habár az orosz kontroll miatt limitált, hogy mennyit. Pár nappal később a szeizmikus mérések is a célzott robbantást támasztják alá az ukrán tüzérség által okozott károk vagy a baleset teóriákkal szemben. Az ukrán hírszerzés szerint az oroszok elszámolhatták, és eredetileg kisebb katasztrófát akartak volna okozni. Mindenezek viszont nem fogják akadályozni az ukrán katonai támadást, csak a civileknek, a gazdaságnak és a természetnek okoz kárt.

A háttérben pedig a front sok pontján erősödtek a harcok, beleértve Belgorodot is. Az ukrán fél továbbra is hallgatag, az ukrán védelmi miniszterhelyettes, Hanna Maliar azzal bosszantja az oroszokat, hogy csak azért beszélnek a muszkák az ellenoffenzíváról, hogy eltereljék a figyelmet a Bahmut körüli veszteségeikről. Az erősödő harcok az orosz veszteségekben is követhetőek, a hatodikai jelentésben az orosz áldozatok száma 800-ra emelkedett, 12 tank, 20 páncélos, 36 tüzérségi löveg esett el 24 óra alatt.

Június 7.

Románia és Finnország orosz diplomatákat utasít ki, míg a finnek 9-et, addig Bukarest összesen 51 állást, az állomány úgy hatvan százalékát (mivel nem volt minden állás betöltve, ezért 40 embernek kell elhagynia az országot).

Egyre láthatóbb a nova kahovkai gát felrobbantása által okozott humanitárius krízis. A hosszabb távú hatás és az ökológiai következmények csak később lesznek láthatóak, de azok is súlyosak lesznek, például a világ élelmiszerellátásban is fontos szerepet játszott a víztározó öntözővize. Az orosz megszállás alatt levő területeken gyenge és szervezetlen a reakció, ami minden bizonnyal még több halálesetet fog okozni. Az az egy “haszna” volt a megszállásnak, hogy a lakosság egy része már régebb elmenekült – de a házak, földek, javak és munkahelyek súlyos károkat szenvednek.

Svájc szenátusa kezd enyhülni, és elmozdult abba az iránya, hogy engedélyezze a mások által birtokolt svájci fegyverek exportját Ukrajnába, bizonyos feltételekkel. Még messze van az, hogy el is jussanak a vasak a frontra, de jól mutatja, hogy a svájci közbeszéd is kezd átalakulni, és belátni, hogy az eddigi szabályok nem voltak túl értelmesek.

A Dél-afrikai Köztársaság még nem döntötte el, hogy mit kezd Putyin augusztusra tervezett BRICS látogatásával. A mostanra végletekig korrupt kormánypárt, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) jó kapcsolatokat ápol az orosz diktátorral, de az amúgy is roskadozó gazdaságának nincs szüksége konfliktusra a Nyugattal. Putyint a Nemzetközi Büntetőbíróság elítélte, és tagállamként az országnak kötelessége lenne letartóztatni Putyint, ha a lábát beteszi az országba. Egyelőre az ANC váltogatja az álláspontját, de az is megtörténhet, hogy a dilemma megoldása a találkozó áthelyezése lesz más országba, például Kínába.