Pontban déli 13 órakor érkeztünk vissza még egy körre a Bocskai házhoz: Antal Lóránt szenátor azt ígérte, hogy ott találkozunk, ott fog szavazni – tartotta is magát hozzá. Miklós Zoltántól eltérően nem élettársa, hanem rajongói-támogatói körében találtuk, a társaság kapóra is jött, mert meglepően hosszú volt a sor, mintha igazi választás lenne.
Nagymamától unokáig mindenki arra várt az előtérben, hogy beléphessen a közösségi terembe, ahol ma minden vagy legalábbis annak egyötöde biztosan eldől.
Legalább tizenötpercet ácsorogtunk, mire sorra került a fessbe vágott szenátorunk, addig is volt idő a tiszteletesúrral meg a többiekkel megoldani az energiaárakat meg az ukrán kérdést is. Na meg szelfizni néhány kört, és fogadni a jókívánságokat, vagy éppen visszakapni a régi bajtársaktól, mint Arros Orsolyától, akit polgármesterjelöltként támogatott 2016-ban.
Szinte lemaradtunk a nagy pillanatról, mikor magára szavazott. Onnan tudjuk, hogy nem cáfolta, mikor rákérdeztünk. S kapott ő is matricát, amit rutinosan a személyi igazolványa hátára ragasztott. Mondom, mintha igazi választás volna.
Mi pedig, mint egy igazi jelöltet, őt is megkérdeztük, hogy melyik a kedvenc tulipánja, és három szóban mit gondol az ellenfeléről. Egy szó mint száz, komolyan is vette a szóbeli próbát.
