A megrongált ajtó
Fotó: Murányi Sándor Olivér Facebook-oldala
Még csak egy napja, hogy a Gorj megyei Motru település azzal írta be magát a médiába, hogy papot hívtak a távfűtés-rendszer megszentelés általi javítására, ami sajnos meghiúsult. Nem azért, mert a szentelésnél valamit elrontottak volna, hanem azért, mert az üzemeltető rossz üzemanyagot vásárolt, emiatt egy motor és a tömítések meghibásodtak.
Máris egy újabb jel utal arra, hogy az egyházat egyre váratlanabb helyzetekben tekintik megoldásnak, ráadásul környékünkön.
Murányi Sándor Olivér, székelyudvarhelyi származású író, tanár homoródfürdői házának ajtaját kísérelték meg feltörni, amire az irodalmár válasza az volt, hogy rendőrségen kívül papot is hívott. Nem is akárkit, hanem a leghíresebbet a magyar nyelvterületen: Csaba testvért.
Feszítsd meg: kétszer is!
A Hargita megyei rendőrség szóvivőjének tájékoztatása szerint január 2-án, vasárnap érkezett a 112-es sürgősségi számon bejelentés arról, hogy egy homoródfürdői ingatlan ajtaját megrongálták. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a bejárati ajtót tették tönkre és az ablakot szintén megpróbálták felfeszíteni. Nem loptak el semmit, az így okozott anyagi kár értéke mintegy 1.000 lejre tehető. Az ügyben rongálás miatt indult eljárás.
FELTÖRÉS UTÁN HÁZSZENTELÉS
Az esetről maga az egyébként Magyarországon élő, de épp Erdélyben tartózkodó szerző töltött fel képeket a közösségi oldalára még hétfőn. Kedden azonban újabb érdekes fejleményt posztolt: Böjte Csaba atya imádkozik és megszenteli a házat a betörés után a kápolnási polgármester és a keresztúri tejgyárigazgató társaságában.
„Csaba testvér eljött gyerekeivel a szomorú hír hallatán, hogy megszentelje a feltört homoródfürdői rönkházamat, amit írókollégáim erdélyi pihenőjének is szánok. Kápolnás polgármestere és a Keresztúri Tejgyár igazgatója elkísérte. A rosszból jó születik: remélhetőleg megoldódik a kápolnási nehézsorsú gyerekek helyzete” – olvasható a szerző Facebook oldalán.
„Természet szépségének, szülőföld gyönyörűségében élhessék életüket Krisztus, a mi Urunk által” – imádkozik Csaba testvér a Facebookon megosztott videón, majd közösen elmondják a Miatyánkot, végül egy Üdvözlégyet duruzsolva, az atya kereszttel a kezében bemegy a házba, és kijőve onnan megáldja azt. „A házszentelés szertartását befejeztük, a pálinkát még nem ittuk meg, maradjunk békességgel” – búcsúzik mosolyogva Böjte atya, akivel a bejegyzései alapján jó viszonyt ápol a hétvégi ház tulajdonosa: előző néhány napban épp ő vendégeskedett Déván.
Nem teljesen világos, és sem Murányit, sem pedig a polgármestert nem sikerült elérnünk, hogy válaszoljanak többek közt arra, miben konkretizálódik a bejegyzés utolsó mondata: „A rosszból jó születik: remélhetőleg megoldódik a kápolnási nehézsorsú gyerekek helyzete”, de remélhetőleg így lesz.
Ahova sikerült betörni
Nem volt egyedi a betörési eset, jegyezte meg kommentben Benedek László kápolnásfalusi polgármester. A rendőrségi szóvivő igazolta az állítást: ugyanazon a napon egy másik házat sikerült feltörnie a betörőknek, innen 600 lej értékben tulajdonítottak el javakat. Maria Plumbu szóvivő elmondta: ebben az ügyben lopás miatt indul büntetőeljárás, a rendőrség elkezdte mindkét ügyben a lehetséges gyanúsítottak azonosítását.
Nagyon reméljük, hogy a betörők is látják ezt a cikket, és eszükbe sem jut többé betörni sehova!