24 Óra

Választások

Az EMSZ polgármesterjelöltje sajtótájékoztatón elemezte a Székelyudvarhelyért Párt kampányfüzetét, különös tekintettel a címére.

Képriport

Majális választási évben. Van, aki frissen átadott játszótérrel kampányol, van, aki erős csapattal és szép nőkkel.

Választások

A választások közeledtével két polgármesterjelöltnek és csapatának is elmondhatod a várossal kapcsolatos gondolataidat.

Színház

A Jézus szíve kilátóhoz látogat a Nemzeti Lovas Színház.

Futsal

Jakab Zoltán megpihenne, és a játékosok között is lehetnek távozók, mondta el az edző az FK szezonzáró erődemonstrációja után.

Közhasznú

Klaus Iohannis államfő szerint Románia joggal reménykedhet.

Egészségedre

András Kata második dance cardio edzésére hívnak.

Kiállítás

A Művelődési Ház és a Spektrum Fotó Egyesület kiállításra hívja a természetszerető székelyudvarhelyieket.

Kékfény

A családon belüli erőszak elkövetői lesznek a viselésére kötelezve.

Egykori város

A világtörténelem itt zajlott a városunk utcáin, erről emlékeztünk meg a holokauszt 80. évfordulóján.

Tinitömb

Hivatalosan is megnyitották a 30. Székelyudvarhelyi Diáknapokat!

Választások

Megnéztük, kik jelentkeznek polgármesternek és tanácsosnak Székelykeresztúron.