Pár hete még arról cikkeztünk, hogy sikertelen évet zárt az udvarhelyi futsal, íme egy kis gyógyír: hiába csappant egyharmadára futsalosaink száma a magyar élvonalban, idén is arany-, illetve ezüstérem került a nyakukba.
Vatamaniuc-Bartha Dávid a negyedik bajnoki címére készült, fotók: a Haladás VSE és a ScoreGoal Kecskemét Facebook-oldalai
Nagy érdeklődéssel követhettük a bajnoki finálét, ugyanis a címvédő Szombathely kihívója Kecskemét lett, vagyis Vatamaniuc-Bartha Dávid és Bíró Attila csapatai néztek egymással farkasszemet, és mindkét udvarhelyi főszerepet is vállalt a fináléban.
Az ősszel a BL elitkörébe is eljutó Haladás alapszakaszbeli, majd rájátszásbeli elsősége nem forgott veszélyben, mindössze egy-egy vereséget szenvedtek el mindkét sorozatban.
Ennél hullámzóbb utat járt be a hírös városi csapat, miután tavaly alapemberei közül négyen is távoztak, a friss igazolások sérülésekkel bajlódtak. Végül a negyedik helyen jutottak be a play-off-ba. Ekkor kezdődött meg igazán a menetelésük. A korábbi csapatkapitány Rigó visszakerült a kapuba, élményszámba mentek a védései és indításai, amelyekből Bíró Attika élt nagyon. Egy igazi futsal csemege volt március elején a címvédő elleni győzelmük, és a tízfordulós minibajnokságot nyerték is, csak ugye a hozott pontok döntöttek. Na, meg az utolsó fordulóban, hazai pályán az utolsó másodpercek. Amikor már úgy tűnt, megremegnek a lábak és egy év után ismét a veszprémiek énekelik ki a sajtot a kecskemétiek szájából, egy végletekig kijátszott emberelőnyös akcióból lőtte Suscsák a fináléba őket.
Május második hétvégéjén Szombathely a Magyar Kupa megnyerésével melegített a három győzelemig tartó bajnoki döntőre, a fináléban udvarhelyi gólnak is tapsolhattunk. Az első, szombathelyi mérkőzés tapogatózással indult, majd a kapusok léptek főszerepbe szünetig. A második játékrész viszont már Bíróról szólt: egy oly sokszor előadott forgatókönyv szerint indította Rigó, ő pedig szinte az alapvonalról lőtte rá ballal, Alasztics pedig szépen bevédte.
Pár perc múlva már nem kellett a segítsége, egy távoli szabadrúgást vágott a vinklibe jobbal, majd a meccs vége felé fejjel is betalált! Utoljára 2022 januárjában szenvedett hazai pályán vereséget a Haladás, épp a Kecskeméttől, és ki volt akkor is a főszereplő? Mondom: a duplázó Bíró Attila.
Hallottuk Szombathelyről, hogy nagy anyagi gondok vannak, az élvonalba frissen feljutó női kézilabda csapat költözni kényszerül (közben ez megoldódni látszik, legalábbis kampányígéret van), a nagypályás futball csapat meg sem kapta a licenszet a következő bajnoki idényre, és ha korábban ez nem is érintette a futsal csapatot, tavasszal már őket is, nem kapták ki a fizetéseiket, ez a frusztráltság is közre játszhatott ebben az eredményben. Persze, ne vegyük el a kecskemétiek érdemeit, hisz első bálozóként elvenni a pályaelőnyt az elmúlt három év bajnokától óriási fegyvertény! Főleg, ha sikerül is megtartani azt.
Nem sikerült.
A második összecsapáson már az első percekben megszerezte a vezetést a címvédő, 1-2-es állásnál, a 34. percben Vatamaniuc-Bartha Dávid kontrából eldöntötte a meccset, kiegyenlítve a párharcot.
A harmadik felvonás már teljesen az udvarhelyi fiatalról szólt, aki élete meccsét játszva, két gólt szerezve lett az MVP. Miközben Henrique és Vas a negatív hősök, addig provokálták a rájátszásban négy sárgalapos Suscsákot és Bírót, amíg előbbinek villant is, így kihagyni kényszerült a következő mérkőzést.
Hétfőn este már a serleggel az asztalon kezdődött a negyedik felvonás, meg is jelentek a hírös városi sportcsarnokban a futsal nyakkendősei, illetve a válogatott stábja, köztük Balázs Zoltán, aki korábban Udvarhelyen is légióskodott. Reméljük, noteszükbe bekerült Bíró neve mellé Vatamaniuc-Bartha neve is.
Ezúttal is már az első félidő derekára kétgólos előnyt szerzett a címvédő, a szünetben mégis arról beszéltünk, hogy nem dőlt még el, mert a kiállítások hozhatnak változást. Ugyanis a játékvezetők figyelmeztetése ellenére, a harmadik meccs negatív hősei ugyanott folytatták, mintha élvezték volna, hogy a közönség csak az ő felmenőikkel foglalkozik. Aztán jött a harmadik Haladás-gól, a hazai játékosok az orrukat lógatták. De egy időkérés után mintha varázsütésre megtáltosodtak volna: emberelőnyös támadásokra váltottak, Fekete szépített, de pechjükre, egy öngól miatt máris 1-4 lett. Folytatták az 5 a 4 ellenit a kecskemétiek. Először Bíró vágta be a keresztbe lőtt labdát, majd Kajtár éles szögből, Fekete pedig már az egyenlítést! Robbant a csarnok, állva ünnepelte a publikum a hőseit.
A feszült hangulatban igazi taktikai csata következett. Ez a rutinosabb vendégcsapatnak jött be, 2:20-szal a vége előtt a braziljuk kilőtte a bal alsót és a maradék 140 másodpercet hiába támadta végig lehozott kapussal a Kecskemét, mindössze egy lövés jutott el a kapusig, mindent blokkoltak a zöld-fehérek, így megvédték bajnoki címüket.
A 35 éves Dróth Zoltán úgy tudott örülni a tizedik bajnoki aranyának, mint az elsőnek, át is engedték a hazaiak a csarnokot a vendégeknek, ők inkább kint ölelgették saját hőseiket, akik pár éve érkeztek az élvonalba és most
ezüstéremmel a nyakukban bajnokként ünnepelték őket.
Az udvarhelyiek párharcából így Vatamaniuc-Bartha Dávid került ki győztesként, a 21 éves játékos immár alapemberévé vált a bajnokcsapatnak, 18 gólt szerzett a szezonban, elnyűhetetlen védőmunkája és gyorsasága a támadásoknál nagy támasz a Haladásnak, fiatal kora ellenére már a negyedik bajnoki aranyérmét zsebelte be.
A kecskemétiek erőssége, Bíró Attila ezüstéremmel vigasztalódott, ami azonban magyarországi légióskodása legszebbike. Idénybeli húsz góljának szinte felét a rájátszásban szerezte, fáradhatatlan mezőnymunkája mellett gólerőssége is szembetűnő, a csapatból szinte a legtöbbet van pályán, ki is vívta a szurkolók tiszteletét, valóságos szeretet-cunami zúdult rá a döntő után is a sportcsarnok mellett. Marad jövőre is Kecskeméten.
És hogy mi lesz Szombathelyen? Reméljük, nem jutnak a másik zöld-fehér klub, a győri sikercsapat sorsára, akik a 2010-es években voltak egyeduralkodók Magyarországon, ennek megkoronázásaképpen 2018-ban a BL négyes döntőjébe is bejutottak, majd pár hónap után kilyukadt a lufi.