Eladta gyárát az olaszoknak, Udvarhelyen fogják gyártani a világhírű márkákat.
Fotó: Gál Előd © uh.ro
Nagy bejelentést tett Jakab János, a Confex Jakab bőrmanufaktúra alapító tulajdonosa csütörtökön, a rendes havi tanácsülést követően, a városháza Orbán Balázs termében. A majdnem harminc éves gyárat ugyanis eladta egy olasz cégnek, amelynek képviselői el is jöttek Udvarhelyre, hogy bemutassák terveiket és kérjék az önkormányzat támogatását a beruházás megvalósításában.
A Confex Jakab Kft.-t 1991-ben alapította Jakab János, tíz éve még 250 alkalmazottat foglalkoztatott, egy udvarhelyi és egy szentegyházi munkapontot létesített. A cég elsősorban exportra gyárt bőrárut, motoros ruhákat, bundákat, valamint sportruházatot is textíliából, bőrutánzatból. Története során olyan márkáknak dolgozott, mint az Armani, a Marlboro, a Dolce & Gabana vagy a Dainese.
A cégalapító azt szerette volna, ha továbbvinné valaki a dinasztiát, és erre egy olasz céget, a Chiros Industrie Abbigliamento-t találta alkalmasnak. Azért választotta őket, mert eddig is nekik dolgozott, és vállalták, hogy fejlesztenek, több munkát és jobb fizetést adnak az embereknek. Kimondott célja a váltásnak az is, hogy a fiatalokat itthon tartsák, és „ne másodkézből, hanem első kézből kapják a munkát”, a fő megrendelőtől, aki most tulajdonossá vált.
Az új név: Gruppo Chiros Confex Jakab
„Minden marad úgy, ahogy volt, csupán a vezető változik” – mondta, de közben azt is említette, hogy megszüntetnék a szentkeresztbányai üzemet és összevonnák a munkaerőt az udvarhelyivel, egy új gyárépületben, ami a városban valósulna meg, mert itt van a központja a cégnek. Jakab János büszke arra, hogy amíg Szászvárosban és Régenben megszűntek a bőrmanufaktúrák, addig Udvarhelyen nem hogy bezárna, hanem nőni fog az iparág.
Ezt megerősítette Ciro Astarita, a velencei befektető, aki olaszul és magyarul is jó napot kívánt a jelenlévőknek. Elárulta, hogy fél éve kereste meg Jakab az ajánlatával, és, miután Magyarországon és Romániában sem találtak jobb feltételeket, elfogadták azt. A gyár kapacitását viszont szeretnék megnövelni, ezért be akarnak fektetni Udvarhelyen, egyrészt modernizálni az előállítási folyamatot, és nagyobb területet keresnek, ahova új gyárat építhetnek.
Dolgozni jövünk és fejleszteni
– tette hozzá az új tulajdonos, akinek elmondása szerint olyan márkákkal van kapcsolatuk Olaszországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban, mint az Armani, a Moncler vagy a Versace.
Balról jobbra: Jakab János, Gálfi Árpád, Ciro Astarita.
Az olaszok felmérése alapján nem csak a minőséget, hanem a munkaerő utánpótlását is megfelelően tudná biztosítani a város. „Olaszországban egy fiatal már nem igazán akar ilyen munkát végezni, kiveszőben van a szakma” – mondta saját tapasztalatából a befektető, aki Udvarhely erősségének tartja, hogy szakiskola is van, ami erre a szakmára tanítja a fiatalokat, már keresik a kapcsolatot velük. Jelenleg 130 munkás van, ezt két éven belül 180-200 főre szeretnék növelni.
Ciro Astarita úgy gondolja, hogy közös érdeke a városnak és a cégnek is, hogy megvalósuljon a beruházás, ezért az önkormányzat támogatását kérte az építkezés engedélyezéséhez és ahhoz, hogy megfelelő telket találjanak. Zárszóként Gálfi Árpád polgármester üdvözölte és együttműködéséről biztosította a külföldi befektetőt.