Kihirdette szerdán Klaus Iohannis államfő a törvényt.
Eddig a törvényt ki lehetett játszani egy polgármesteri igazolással, amely szerint az adott település lakossága meghaladja a 15 ezer főt.
A lobogóra csak a törvény által jóváhagyott feliratok és szimbólumok kerülhetnek.
Az utóbbi időben több bejelentést is kapott a rendőrség, ezért emlékeztet a hatályban lévő törvényekre.
Az ellenzék szerint a romániai demokrácia újabb szégyenletes pillanatát éltük meg, a miniszterelnök szerint képmutató, aki ezt mondja.
Vagy a kisgyerekeseket. Sőt, akkor is, ha a számukra fenntartott helyre parkolsz.