A Bajnokok Ligája után ismét magas színvonalú, nemzetközi mérkőzéseket láthatunk a csarnokban.
Hiába ők a legkisebb költségvetésből működő csapat az országban, sorra érték el a történelmi sikereket, ami a kicsiknek is jövőképet mutat.
Toró Dávid játékos mellett György Szilárd edző is meghívót kapott az európai tehetséggondozó programra.
A nagyobbak közt is rendszeresen vitézkedő Toró magabiztosan nyert.
Nem így az asztaliteniszezők, akiknek nem volt szerencséjük a Szuperligában. Íme, a hétvége sporttörténései.
A teremfocisok mellett az SzFC is pályára lépett, míg asztaliteniszezőink az Európa Kupában próbáltak szerencsét.
Ausztriába utazik az udvarhelyi asztalitenisz csapat, a második számú európai kupában vesznek részt.
Az udvarhelyiek tét nélkül várhatták a kedd esti, utolsó mérkőzésüket az idei kiírásban.