Balról jobbra: Bálint Csongor Attila ügyvezető, Gálfi Árpád a párt logóját mutatva, valamint Marosi György sajtószóvivő.
fotó: Hodgyai-Lőrincz Eszter
Gálfi Árpád és pártja, a Székelyudvarhelyért Párt április 10-én, szerdán jelentette be, hogy indulni kívánnak a június 9-ei helyhatósági választásokon. Igaz, a tanácsosjelöltek nevei közül egyelőre csak a Gálfi Árpádé nyilvános. A sajtószóvivő Marosi György ügyvéd határozottan nem lesz tanácsosjelölt, ugyanis Fenyédre szól a lakcíme, az új ügyvezető elnök, Bálint Csongor Attila pedig határozatlan a kérdésben. Zajlanak még a tárgyalások – tértek ki a válasz alól a sajtótájékoztató résztvevői.
Elhangzott az is, hogy az aláírásgyűjtéshez is ezután fognak hozzá, 500-500 aláírásra lesz szükségük és a 24 tanácsosjelölt nevére, hogy a határidőig leadják a jelentkezési dokumentációt. A tanácsosnevek azért sem nyilvánosak még, mert jelenleg tárgyalnak a jelenlegi Szabad Emberek Pártja-frakció tanácsosaival, akik egy másik pártba átlépve elveszítenék jelenlegi mandátumukat, és akik nélkül megfogyatkozna a szeptember végéig érvényes mandátummal rendelkező, már így is csonka önkormányzati képviselőtestület.
A jelenleg 63 taggal rendelkező helyi illetőségű párt nem indul sem az európai uniós, sem a parlamenti, illetve elnökválasztáson, a programját is a jövőben teszi csak közzé, úgyhogy már csak egy kérdésünk maradt,
hogyan kívánnak együttműködni az országos RMDSZ-szel és a magyar kormánnyal,
amennyiben megnyerik a választásokat. Kérdésünkre a sajtótájékoztató után Gálfi elmondta, hogy 2021-ben a POL egy részének (Pál Dénes, András Lehel, Szabó Zsuzsa – a szerk.), majd 2022-ben az alpolgármesternek és a városmenedzsernek a távozása után megkereste Antal Lóránt szenátort, aki előbb azt mondta meg kell beszélnie ezt az akkor újonnan felállt helyi RMDSZ-elnökséggel, majd miután egyeztetett velük, nemet mondott.
Gálfi most felfedte akkori ajánlatát: az önkormányzatból négy emberért akkor és most is tűzbe tette volna a kezét, ezzel a négy emberrel és az RMDSZ hat tanácsosával, többséget tudtak volna alkotni. Cserébe neveket kért az RMDSZ-től, akiknek funkciókat ajánlott: