Reagált a polgármester sportpályázatokkal kapcsolatos vádjaira György István.
Gálfi vádjait követően több tiszteletet kért a polgármester részéről a sportvezetőknek Godra Zsolt a tárgytalanul maradt, botrányos pénteki tanácsülésen.
Volt aki kapott volna, de nem jogosult, és olyan is akinek furcsa indokkal utasították el a pályázatát. Az ezzel kapcsolatos fellebbezéseket “részben” jogosnak ítélték, ezt mégsem tükrözi az elfogadásra váró, kiküldött határozat.
Fontolgatták amiatt, hogy a PNL a kormányfőcsere után igényt tartana a Tánczos Barna által vezetett környezetvédelmi tárcára, azonban a PNL azt mondja, szó sincs erről.
Képmutatásnak tartja azokat a felvetéseket, amelyekre alapozva egyesek megvétózták a román schengeni csatlakozást.
A módosítás azt a törvénytervezetet egészítené ki, amely 30 százalékos női kvótát ír elő a helyhatósági választásokra és az állami vállalatok igazgatótanácsába.
Az ünnep apropója a náci Németország kapitulációjának évfordulója.
A Világbank hívta fel a figyelmet, hogy Románia három nagy projektje eleshet az uniós finanszírozástól, de a kormányfő szerint nincs ok az aggodalomra.