fotó: Gál Előd
Második mandátuma végéhez érkezett Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere, és mielőtt átadná a stafétát jövő héten az új, Szakács-Paál István nevével fémjelzett városvezetésnek, beszámolt csütörtök délelőtt a sajtónak arról, hogy mit tartalmaz a staféta. Azaz, milyen beruházások vannak folyamatban, és melyek vannak előkészítve.
Nem az elvégzett munkával dicsekedett, hisz azt az emberek látják, hanem a folyamatban levő projektekről akart beszámolni, hogy legyen nyilvános, mit ad át a következő városvezetésnek.
Hogy mire büszke, kinek mit köszön, és miért vonul vissza a közélettől, az a cikk végén olvasható.
Nem egy A4-es papírlapon számol el
Elmondta, jelenleg külső forrásból több mint 110 millió euró értékben vannak folyamatban projektek, ezeket átlátható módon, törvényes keretek között kell átadni, nem úgy, ahogy elődjétől, Bunta Leventétől 8 éve, egy A4-es papírlapon kapta. Minimális információt, annál több feladatot örökölt, amelyekkel hivatalba lépése után szembesült.
A városháza 13 osztálya készített egy-egy dossziényi összefoglalót a munkájáról: a helyi adók és illetékek, a könyvelési és költségvetési, a vagyonkezelési és gazdálkodási, az urbanisztikai és kataszteri, a tanügyet, kultúrát és egészségügyet felügyelő osztály, a humánerőforrás és a személyi gondozók alkalmazásának osztálya, az anyakönyvi iroda, a fejlesztési és beruházási igazgatóság, a műszaki igazgatóság, a mezőgazdasági és lakásalapok osztálya, a szociális igazgatóság, a szervezési, turisztikai és helyi pályázatok, valamint a jogi, levéltári, közérdekű információk és kapcsolatok osztálya, sorolja Gálfi.
Ezekből a dokumentumokból sok mindent ki lehet majd olvasni és kell is a következő városvezetésnek ahhoz, hogy folytatni tudják a munkát – szögezte le.
Amit nem saját zsebből fizetünk
Tizenhárom projekt munkálatai zajlanak, tizennégy projekt pedig kész tervekkel, aláírt szerződésekkel kivitelezésre vár. Az összesen 27 projekt jelenleg 301 millió lejt kóstál.
A jelenleg zajló munkálatok:
- Jó ütemben halad a nagymobilitási terv: hat városközponti utca felújítása történik, jövőre be tudják fejezni az új városvezetők.
- A városi kórház járóbeteggondozó részlegére (poliklinika) új felszerelések és gépek érkeznek.
- A Tompa László iskola új épületébe a gyerekek beköltöztek, jelenleg a régi épület felújítása zajlik.
- Gőzerővel újul a Székelytámadt vár.
- A Bányai János iskola felújítása is a vége felé jár, a bútorzat már a helyére került.
- A csereháti csillagvizsgáló is nagyon jól haladt, befejezés előtt áll.
- A II. Rákóczi Ferenc utcában a kismobilitási projektnek az átvételezése és vagyonba vétele megtörtént múlt héten.
- A szelektív hulladékudvar pályázatán jelenleg is dolgoznak.
- A kamerarendszer kiépítése zajlik.
- A hulladékszigetek 21. századi formát öltenek.
- A Szarkakő aljának az erdősítéséhez zajlanak az ültetés előkészítő munkálatai.
- A kórházi családtervezési rendelők felszerelését 2023-ban indították el, büszke arra, hogy azt, amit 2008-2023 között nem tudtak lehívni, tavaly sikerült kimozdítani a holtpontról.
- A szejkei víz- és csatornahálózat átvételezése megtörtént, egyedüli pont maradt a következő testületre: a projekt részleges kifizetése és átadása működtetésre a Harvíz szolgáltatónak.
Amihez még nem kezdtek hozzá, de kész tervek és az aláírt szerződések várják az utódokat:
- A Villanytelep utcai fogászati rendelő teljes felújítása.
- Az Orbán Balázs iskola hőszigetelési és energetikai pályázata.
- A művelődési ház hőszigetelése és energetikai pályázata.
- TMUD művésznéven a központi PUZ (zonális rendezési terv – szerk. megj.) és mobilitási terv előkészítése, ami a teljes városközpont felújítását célozza.
- A nozokomiális fejlesztés a kórháznál, komoly felszerelések érkeztek.
- A közvilágítás fejlesztése, ahol sikerült a város vagyonát rendbe tenni, ott kimozdulás történt.
- A metropoliszövezet közlekedését segítendő aláírták Fenyéddel a szerződést, és a két település közt elektromos buszokat indítanak, amelyeknek a közbeszerzési folyamata elindult.
- A Csillagvár óvoda energetikai és hőszigetelési projektje.
- A Kisköved utca zöld felületének felújítása, ami a teljes utca felújítását jelenti a Győzelem utcáig.
- A kórháznál a screening pályázat kapcsán fejlesztéseket kezdeményeztek.
- Az Ugron Gábor utca második szakaszának is elkezdődhet a felújítása, jelenleg a kisajátítási dokumentációk előkészítése történik, hogy az ökumenikus temetőrészekbe és ravatalozóba a székelyudvarhelyi emberek kijuthassanak.
- Az ENZEB – zéró energiakibocsátású, országos projekt túl költségesnek bizonyul, valószínűleg ettől vissza fognak lépni, és erről már döntött is az önkormányzat.
- A Sziget utcai orvosi rendelők energetikai felújítása.
- A Mihai Eminescu és Dózsa György utcák teljeskörű felújítása.
Aminek a tervezéséhez hozzáfogtak:
Gálfi tervezési fázisban 23 projektet hagy hátra Szakács-Paál István csapatára, jelenleg 348 millió lej értékben.
- A terelőút északi nyomvonalának a megvalósíthatósági tanulmánya, a közbeszerzési folyamat elbírálása zajlik.
- Tömbházszigetelések: 8 lépcsőház szigetelése van előkészítve.
- A központi park és a Budvár közötti bicikliút pályázata van előkészületben.
- A Kisköved zöld terének a megújulása.
- Az Urbanánál 16 férőhelyes buszgarázs épül.
- A stadion felújításának megvalósíthatósági tanulmányát leadta két hete az országos beruházási ügynökséghez (CNI).
- A fedett uszoda is régi projekt, aminek mostanában adták le a megvalósíthatósági tanulmányát.
- A Palló Imre Művészeti Líceum épületének rehabilitációja.
- A Móra Ferenc iskola energetikai felújítása.
- Kézműves inkubátorház létrehozása.
- Csereháti bölcsőde építése közbeszerzési folyamat alatt van, amit a kormány végez, és jelenleg elbírálás alatt van. A város mindent előkészített, csak a nyertesre várnak.
- A csereháti víz- és szennyvízhálózat bővítése.
- A városszintű energiafelhasználás csökkentésének stratégiai terve: az utóbbi időszakban rengeteg járdát, utat feltörtek, mivel „közép- és alacsonyfeszültségű munkálatok végződtek el”.
- A Cekend-tetői trágyatelepet hatékonyabban szeretnék működtetni, ehhez előkészítettek egy pályázatot.
- A strand modernizálása is pénzre vár.
- A II. Rákóczi utca teljes kábelhálózatának földbe helyezése. Kihangsúlyozta, hogy a teljes védőcső-rendszert berakták a felújítások alkalmával, hogy ne kelljen feltörni az aszfaltot a következő időszakban.
- A Jézus kápolna és a szeméttározó közti mezei utak felújításával alternatív terelőutat akartak létrehozni, ennek a teljes dokumentációja elkészült, pénzre és építkezési engedélyre vár.
- Kész tervek vannak a Szénakert utcában a csapadékelvezetésre és útépítésre, járdák kialakítására.
- Mivel az UCECOM-ba kell költözzön a Villanytelepi fogászat és a megyei tanács által működtetett intézmény, ennek is az egyik épületét felújítják.
- A Tompa László utcai telekkönyvi épület felújítására terv készült, finanszírozásra vár.
- A Küküllő utca felújítása.
- A Benedek Elek iskola kibővítése.
- A Bányai János iskola bentlakásának felújítása.
Amit saját zsebből fizetünk
Jelenleg 35 millió lej értékben vannak folyamatban munkálatok a következő területeken: