1993. Ekkor születettek Romelu Lukaku és Harry Kane világsztár labdarúgók, és ekkor halt meg Pablo Escobar kolumbiai drogbáró. A Guns’n’Roses és Janet Jackson karrierje csúcsán volt, ekkor jött ki Dés László és Presszer Gábor Nagy utazása, de még Cseh Tamás is aktív. Igen, 1993. Ekkor – 31 évvel ezelőtt – szervezték meg az első székelyudvarhelyi diáknapokat.
Fotók: GÁL ELŐD
Ezen a héten a harmincadikat – egy a Covid miatt elmaradt – szervezi a székelyudvarhelyi diákság és az Udvarhelyi Fiatal Fórum, amelynek elnöke, Toth Timea szerint nagy feladat egy mindannyiuknál idősebb eseményt megszervezni, de felveszik a kesztyűt.
A különleges alkalomból az UFF korábbi elnökei is eljöttek a diáknapokat megnyitó sajtótájékoztatóra nosztalgiázni. Vass Orsolya – aki még először résztvevő volt a diáknapokon, mielőtt átállt a „sötét oldalra” – így emlékszik: „fehér lepedőben jártunk egy hétig, mert mi voltunk a próféták. Az biztos, hogy az a hét volt a leglazább, leggondtalanabb, és mégis eredményes”. Ugyan Nagy Pál és Jakab Attila még ha konkrét emléket nem is emelt ki, azért megpróbálták visszaidézni a régi diáknapok hangulatát. Előbbi szerint már akkor olyan kapcsolatok alakultak ki a hét alatt, hogy a diáknapozók közül sokan azóta az életüket is összekötötték.
Mivel Timi, jelenlegi UFF-elnök, nem érezte fairnek, hogy ő nem említ meg egy számára fontos pillanatok, végül megtette:
– Lehet az volt a kedvenc pillanatom, amikor megnyertem az evő-ivó versenyt. Erről többet nem szeretnék beszélni.
Oké! Program?
Az UFF a különleges szülinapra annyi programmal készült, hogy már hétvégén megvolt a melegítés, és a hétfői – általában csupán sajtótájékoztatós – napra is becsempésztek több programpontot. A megszokott gitárest után – amelyet a 6Chapter zenekar vezényelt le – a karaoke-esttel megkezdődött a 19 nevező csapat vetélkedője. Idén a csapatoknak is bőven van, amiért küzdeniük, a nyertes hátizsákok egy-egy Vibe-fesztiválbérletet rejtenek. Ezekért meg a diákpolgármesteri címért 18 csapat harcol meg, 399 diáknapozó. Nem csak a díjakon, a programpontok tömkelegén is újítottak, minden extrább kicsivel, mint a korábbi években.
Kedden, május 7-én is szinte csak a 15 óra 15 perctől kezdődő felvonulás és annak útvonala a régi meg a bemutatkozók helyszíne. A Patkóban 16 órától az előző évektől eltérően most az összes csapat és diákpolgármester bemutatkozik a közönségnek egy nap alatt. Este a 30. Diáknapok sztárfellépője, Krúbi és BEATó közös zenei projektje, a Mirror Glimpse lép fel a városi parkban 21 órától.
A szerdai nap egy teljesen új program, az e-sport bajnokság következik az UFF-irodában, FIFA24-ben és Clash Royalban mérik össze a tudásukat a „kockábbak”, és ezzel majdnem egyidőben a Márton Áron téren kezdődik az Udvarhely, szeretlek! című vetélkedő. Lesz evő-ivó bajnokság és a nagy népszerűségnek örvendő Diáknapok’s Got Talent, ami idén több fordulóval érkezik, például férfi szépségversennyel.
Csütörtökön is lesz valami extra, de mivel erről egészen a vetélkedő kezdetéig nem tudhatnak a diákok, mi sem tudunk meg semmit, csak hogy lesz, és hogy meglepi. Lesz Európa-nap, majd számháború – idén a Kerekerdőn – és este 22 órától DJ DEWIL bulijával zárul a nap a Siculus Ifjúsági Házban.
Pénteken a csapatok saját rendezvényei következnek a város különböző pontjain, és ekkor lehet megtenni a téteket, azaz szavazni a leendő diákpolgármesterre. Péntek éjszaka sem lesz csendes a város, következik a hagyományos Nap fia. Hold leánya éjszakai vetélkedő.
A szombati sportnap is zsúfoltabb, mint a korábbi években, 11 sportágban mérik össze tudásukat a diáknapozó csapatok, lesz például hosszútávfutás, amelyet a Szívek Sétányán teljesítenek a gyorslábúak. Este Benzo és Smol a hangulatfelelősök az ifiházban.
Vasárnap naná, hogy Szejke és minden, ami diáknapos szejkei zárónap: főzőverseny, kötélhúzás, és a legfontosabb, az eredményhirdetés, amikor kiderül, ki lesz Székelyudvarhely új diákpolgármestere.
A szejkei napot a Naked zenekar koncertjével turbózták fel a szervezők, illetve a diáknapok kopjafájának avatásával. A csapatok kaptak 1-1 darab 20×20-as fakockát, ebből készül el majd egy installáció – árulta el Toth Timi, aki elődjeivel a Kossuth utcán is emléktáblát avatott az alkalomból.
A diáknapok programjait a FesztivApp-on találod, de az esemény közösségi oldalain is találsz mindenféle diáknapos tartalmakat.