Folytatjuk Bentlakásdosszié sorozatunkat, ezúttal a Munkaügy jelentését tekintjük át.
Lesznek benne bőven olyan információk is, amelyeket már részben láttunk az előző dokumentumokban, vagy sejteni lehetett az eddigi dokumentumok alapján. De lesznek olyanok is, amelyekkel most találkozunk először.
Megtudhatjuk például, hogy az iskolaigazgató szerint nem az ő feladata volt a munkálatok koordinálása vagy ellenőrzése, ő csak néhány munkamegbeszélésen vett részt, amelyek az oktatási intézmény területén zajlottak.
A bentlakás kiürítését nem rendelte el az iskola vezetősége az építési munkálatok idejére, de a bentlakó diákok WhatsApp-on kaptak egy üzenetet, ami a sárra és a munkagépek miatti balesetveszélyre figyelmeztette őket.
A balesetet okozó markoló kezelőjét lakatosként alkalmazta a cég, nem rendelkezett munkagép-kezelői képesítéssel, a munkaköri leírásában sem szerepelt a munkagép üzemeltetése, megfelelő munkavédelmi és munkabiztonsági képzést sem kapott.
Kiderül az is, hogy senki nem nevezett ki munkavédelmi és munkabiztonsági koordinátort, és azt is megtudjuk, hogy milyen munkaügyi kihágásokat találtak az érintett cégeknél, és melyikért mennyire büntették őket.
Hogy minél objektívebbek maradjunk, csak a munkaügy dossziéjából kimásolt képeket közöljük, és alatta a MI segítségével elvégzett fordításokat. Nem fűzünk semmiféle magyarázatot hozzá, és összegezni sem fogjuk. Bízunk benne, hogy olvasóink megértik, amit meg kell. A gondolatok pontokba szedését a fordító végezte magától, azokat úgy hagyjuk, mert segítik, hogy olvashatóbb legyen a szöveg.
Nem próbálunk meg finomítani a szakmai bükkfanyelvezeten és fogalmazási stíluson sem, bocsánatot kérünk, ha emiatt egy kicsit nehezebben érthető, de nem akarunk támadási felületet adni azoknak, akik bármilyen hibát keresve próbálják bebizonyítani, hogy a sajtónak nem szabadna foglalkoznia ezzel az üggyel, csak a hatóságoknak.
Vágjunk bele a dossziéba, nézzük az érdekesebb részeket!