fotó: Dávid Anna Júlia, archív
Visszalépett, mégsem vesz részt a polgármester-jelöltségért zajló harcban, jelentette be péntek délután Benedek Árpád Csaba Sport vagy politika? címmel közzétett bejegyzésében a Facebookon.
Mivel egyedülálló lehetőség adódott számára a jégkorong területén, „csapata és politikai közössége érdekében visszalép a jelöltségtől” – írta a Román Jégkorong Szövetség főtitkára.
Szeretné, hogy az RMDSZ előválasztásán győztes jelölt minél szélesebb réteg támogatását élvezze, és megnyerje a június 9-ei helyhatósági választást.
Nem értettük, hogy egy hét alatt milyen pálfordulás történhetett, hogy belátta, a politikai közössége érdekében mégsem az áll, hogy induljon, hanem az, hogy visszalépjen.
Becsúszott egy visszautasíthatatlan felkérés
Telefonos megkeresésünkre Benedek elmondta, hogy a pártból senki sem helyezett nyomást a visszalépése érdekében.
Az történt, hogy a jégkorongszövetségben vállalt kötelezettségei miatt az elkövetkező időszakban mégsem tud személyesen részt venni az itthoni kampányban. Románia szeretné rendezni a következő jégkorong világbajnokságokat, és múlt héten felkérték arra, hogy vegyen részt a pályázat összeállításában, majd bemutatásában. Két alkalommal is távol kell emiatt lennie: április végén a Bolzano-i világbajnokságon lesz, majd május végén a prágai világbajnokság alkalmával szervezett kongresszuson kell részt vennie és bemutatnia Románia pályázatát.
Ezek számára is csak múlt hétfőn derültek ki. Azóta mindhárom jelölttel tárgyalt, akik még versenyben vannak, mindhárman próbálták meggyőzni, hogy ne lépjen vissza. De úgy gondolja, hogy nem lenne helyes, hogy csak a nevét adja, és a munkát ne tudja belefektetni. A tárgyalások során meggyőződött arról, hogy az ő 4 programpontját, az oktatást, a közlekedés és infrastruktúrát, a munkahelyteremtést, valamint a kultúrát és a sportot mindhárman felvállalnák.
2024. április 7-én így már csak Demeter István, Ilyés Szabolcs és Szakács-Paál István közül lehet majd RMDSZ-es polgármester-jelöltet választani. Ha szeretnél kérdezni, szóba állni a jelöltekkel, szeretettel várunk szerdán du. 6 órától a Zseb kávézóban. Jegyekért, még több információért, kattints a linkre.
Rajongó, ne ijedj meg!
Benedek Árpád Csaba-rajongó, figyelem! Még nem kell attól tartanod, hogy a kedvenc közéleti szereplőd teljesen eltűnik a színről. A tanácsosjelölti listán rajta marad a neve, így, ha elegen szavaznak rá, az egykori alpolgármester akár újra be is juthat az önkormányzati testületbe.
Csapj le az év legnagyobb akciójára!
Ajándékozd meg magad az UH.ro legizgalmasabb cikkeivel! Csak egy kattintásra vagy attól, hogy elejétől a végéig elolvashasd az uh.ro legizgalmasabb és legértékesebb cikkeit. Ne habozz, az akció csak 2025. január 6.-ig érvényes.