Egyik sem jött össze, a VSK viszont átvette a vezetést a másodosztályú bajnokság rájátszásában, és a Hargita is pályára lépett.
Idén udvarhelyszékiekért is szoríthatunk az április 29-én és 30-án megrendezendő versenyhétvégén.
A román bajnokságban kell ledolgozniuk a hátrányt és továbbjutniuk, májusban pedig ismét Európa következik.
Alig térnek vissza válogatottjai, máris Galacra utaznak a román kupa négyesdöntőjére, és 2-3 nappal ezután már Buzăuban kell helytállniuk.
Udvarhelyt skandáló, talpon álló közönség, kemény, test-test elleni küzdelem és bajtársiasság – atyaég, micsoda meccs volt.
Még nem tudják, mennyi, de legalább 1.000 lej, ha igazán jó vagy. Ja, és a felkészítő tanárodat is jutalmazzák.
Az FK még nem játszotta le utolsó bajnokiját, sok minden történt a házuk táján.
A tisztes helytállás volt a cél, ehhez képest sikerült megszerezni a vezetést, majd tartani a lépéselőnyt egészen az első félidő közepéig.