Antal Lóránt: Ha Udvarhely is beér, Udvarhely is kap

Szilágyi István

Fotók: Pál Edit Éva.

Első teljes mandátumának első évéről számolt be Antal Lóránt szenátor a nyilvánosság előtt január 13-án délelőtt. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a hangzatos számok mellett, mögött konkrétan mi áll, milyen eredményeket tud egyáltalán elérni egy szenátor, akinek két szinten is eleget kell tennie az elvárásoknak: az országos törvénykezés szintjén, illetve a saját választókerületében, azaz Udvarhelyszéken. Mert hogy elvárások vannak bőven, sokszor olyanok is, amik meghaladják a tulajdonképpeni hatáskörét. Olyankor mit tehet a szenátor? – erre is kaptunk (valamiféle) választ a találkozón.

Nem minden volt újdonság,

ami elhangzott, hisz félévvel ezelőtt már tartott egy beszámolót Antal, de voltak akkori tervek, ígéretek, amikre rákérdeztünk. 

Például szó volt arról, hogy – miután az autóbejegyzés lehetségessé vált Udvarhelyen – a sofőrvizsgát is jó volna helyben megoldani. Ezzel kapcsolatban azonban nem volt előrelépés, sajnálkozott Antal, aki azzal magyarázta, hogy a belügyminisztériumnál nem olyan egyszerű, mert szakképzett embereket, bizalmas információkhoz való hozzáférést feltételez, miközben az állások létrehozását befagyasztották. Utóbbi feloldása hozhat előrelépést az autóbeíratási irodában, ahol két személy alkalmazása volna szükséges, hogy ne kelljen ingázzanak a hivatalnokok Csíkból.

A másik visszatérő újságírói kérdés az volt, hogy Udvarhely hogyan teljesít? Féléve ugyanis abban maradtunk, hogy a parlamenti képviselet az önkormányzattal együtt várhatóan ősszel be fogja jelenteni az új kormányzati fejlesztéseket. Ilyenekre pedig nem igazán emlékszünk, januárból visszatekintve.

A szenátor ennél a pontnál kikérte magának, hogy nem minden rajta meg az RMDSZ-en múlik, hanem elsősorban az önkormányzaton. „Számos projekt van, de vannak dolgok, amiket meg tudunk, s vannak, amiket nem” – válaszolt ködösen. Ami adott, hogy Cseke Attila a fejlesztési miniszter, de ő is csak azt tudja jóváhagyni, ami már beért. Ha Udvarhely is „beér”, Udvarhely is kap, sugallta.

De nagy kérdés számára, hogy van-e adminisztratív kapacitás: „Ha bejön a millió, el tudják-e költeni?”. Szerinte sokat elárul erről, hogy a visszaosztott jövedelemadóból, ami teljesen dekoncentrált módon elkölthető, mit valósított meg a város: néhány játszóteret? – sarkított. Felhányta a jó pár mandátummal ezelőtti dolgokat is: úgy tudja, az uszodára volt egyszer finanszírozási szerződés, de nem adtak rá építkezési engedélyt.

S habár külön hangsúlyozta, hogy nem szereti a döglött macskát dobigálni, azért még egy passz belefért a részéről: „Udvarhelynek senki nem mondta, hogy nem segít”, de ahhoz, hogy tudják követni a doszárokat, kell egy önkormányzat is. Miért, Udvarhely nem kér, nem kérdez? – vetette fel egy újságíró kolléga a köntörfalázás végén. – Tőlem sokat nem – vágta rá Antal, beismerve ugyan, hogy voltak, vannak pontszerű egyeztetések a jelenlegi polgármesterrel, de ezek tartalmáról nem mondott többet.

Balladai ismétlésként értek minket a gáz- és villanyhálózati fejlesztésekről – féléve is elhangzott – gondolatai, miszerint azok nélkül bármilyen gazdasági fejlődésről beszélni „utópia”, s ha cirkulázni kell, a szomszéd ne kelljen lekapcsolja a mosógépet.

Lakossági megkeresésre hivatkozva azzal büszkélkedett Antal, hogy megoldotta Székelyszenttamáson a villany bekötését. Kérdésünkre kiderült, hogy közbenjárása gyakorlatilag annyiban állt, hogy szóvá tette a szolgáltatónál a 15 éve elhanyagolt kérdést, s a kapuk előtt elhúzódó vezetékről behúzták az áramot a házakba. Sokszor csak ennyin múlik, hogy előre mozduljanak a dolgok, nem mindig van szó milliókról, magyarázta.

Annál nagyobb eredménynek tartja, hogy meggyőzték a Transgaz vezetőségét is arról, hogy a turisztikai jelentőségű településeken, Borszéken, Parajdon, Korondon és környékén, Farkaslakán, továbbá Etéden és Gyimesközéplokon bővítsék a gázhálózatot.

Nem lehetne ugyanígy „közbenjárni” Udvarhelyért?

(ahol nemrég petíciót is indítottak a jobb áramellátásért) – merült fel a beszélgetés során.

Az már nem olyan egyszerű, igazából nem is az ő dolga volna, mert nem villanyiroda kéne hogy legyenek, magyarázkodott a szenátor, aki csak annyit árult el, hogy tud tervekről új trafóházra, de forrásra is szükség van. Ki mit kellene lépjen, hogy jobb legyen? – erre a kérdésre is az önkormányzat térfelére passzolta át a labdát, mert általában fele-fele arányban történik a befektetés, és a városháza tudja igazán számonkérni a szolgáltatón. „30 év elhanyagolt ügyeit kellene most hirtelen egyszerre elrendezni”.

Parlamenti képviselőként pedig azon túl, hogy „lelakják” az illetékeseket, nem tudnak nagyobb befolyással lenni egy olyan cégvezetőségre, amely csak félig állami, félig magán (tőzsdén szereplő részvénytársaság). „Az igazgató becsukhatja előttünk az ajtót”, érzékeltette, különben sem minden esetben érdekük az energetikai cégeknek befektetni az infrastruktúrába, de parlamenti szinten indítványoztak erről egy találkozót tavaszra velük.

Ezen a területen még arról számolt be, hogy közbenjárására összeállt a Gordon-Küküllő önkormányzati fejlesztési társulás (ADI), ami az udvarhelyszéki gázhálózat felújítását célozta meg 4-6 éven belül. A villanyoszlopok bérleti díjának eltörléséről már egy féléve szó volt, ezért itt nem ismételjük meg, de a lényeg az, hogy térfigyelő kamerákat bérmentve helyezhetnek az önkormányzatok rájuk.

Szó esett még Tánczos Barna miniszter udvarhelyszéki látogatásáról is, amiről ugyancsak külön írtunk, a szenátor szervezte „medvekaravánról” viszont lemaradtunk, amin a bukaresti sajtósokat próbálták meggyőzni arról, hogy miért is nem kell annyira védeni a medvét.

Ami még újdonság volt 2021-ben,

az a törvénykezés szintjén jelentkezett, és többnyire csapatmunkaként, vagyis az RMDSZ frakció eredményeként könyveli el Antal Lóránt. Beleértve a kormányválság kezelését, a minisztériumok megtartását, a pandémia kezelését – bár mindez biztosan megérne egy külön vitát, jegyezzük meg.

Ami személyes kezdeményezése volt, az az úgynevezett „bányailleték” (pl. homok, kavics, ásványvíz) 80%-ának helyben maradása, vagyis fele-fele arányban a helyi és a megyei önkormányzatnál, ami azért is volt indokolt, mert például a helyi utakat járják le a kamionok, és azokat helyi forrásból kell felújítani. Egy másik törvénymódosítás, amit – szerénykedve, de unszolásunkra – vállalt, az energiaárak befagyasztásához kötődik: a villanyenergia esetében 0,21 baniról 0,29 banira emelték a kompenzációt kilowattonként a 2021/22-es téli szezon idejére, ha már nem jött össze az eredeti terv, miszerint 19%-ról 5%-ra csökkentsék az áram áfáját. (A kompenzáció módjáról itt írtunk részletesen)

Ugyanezen a területen még eredményként könyvelték el, hogy életbe lépett a kiszolgáltatott energiafogyasztókról szóló törvény, amiről féléve még csak tervezetként hallottunk tőle. Jól hangzik, de azért van egy szépséghibája: habár az uniós elv szerint abban az esetben beszélünk energiaszegénységről, amikor egy egyén a havi jövedelme 10-15 százalékát alapvető energiaszolgáltatásokra (fűtés, hűtés, világítás, mobilitás és áramellátás) költi, a romániai mérőszámokat abszolút értékekhez kötötték, és csak azok a családok tartoznak ebbe a kategóriába, akiknek egyénenként 810 lej, egyedül élők esetében 1450 lej nettó jövedelmük van. Antal tisztában van azzal, hogy az ennél többet keresők is lehetnek kiszolgáltatottak, a statisztikák szerint a lakosság 20%-a beleesne, de ez túl nagy terhet rótt volna hirtelen az államra – avatott be a döntés reálpolitikai hátterébe a politikus, aki egyben a Szenátus energetikai bizottságának elnöke.

A gazdasági-ipari bizottságból is megosztott velünk néhány törvénytervezetet/módosítást, amit az RMDSZ kezdeményezett:

Életbe lépett a hitelintézmények szabályozása, minek értelmében plafonizálták a kamatlábat, azaz legtöbb az eredeti összeg dupláját igényelhetnék vissza a hitelezők, ha késedelem merül fel, és már a szerződés megkötésekor tartalmaznia kell a szerződésnek a maximum összeget, mellyel a hitelezett köteles számolni. Megakadályozzák azt is, hogy a végrehajtó szervek további kamatokat számoljanak fel az adósságokra, és ez az intézkedés a már meglévő hitelszerződésekre is érvényessé vált.

Lízingszerződések nem rendelkeznek már végrehajtói erővel a fogyasztókkal szemben, ami azt jelenti, hogy nem végezhetnek azonnali kényszer-végrehajtást a fogyasztókkal szemben, hanem első lépésként a bírósághoz kell forduljanak. Továbbá eltörlik az adósságot, ha a fogyasztó a részletfizetés elmulasztásával visszaszolgáltatja a lízingelt javakat, és a legtöbb, amit fizetnie kell, az a teljes összeg és a tárgy értékesítése között keletkezett esetleges különbözet.

„Kiszámíthatóbb támogatási rendszert” biztosítanak ezentúl a civil szervezeteknek. Amíg korábban a cégek szponzoralapjukat csak évközben használhatták fel, az elfogadott törvény értelmében – a magánszemélyekhez hasonlóan – a cégeknek is lehetővé vált, hogy a végleges szponzoralap ismeretében utólag is átirányíthassák az elmúlt éves összegeket egy vagy több civil szervezet számára, erre 6 hónapjuk van.

Még nem törvény, de tárgyalnak arról, hogyha aktív egy bejegyzett „PFA” (engedélyezett magánszemély) – vagyis folyamatos tevékenységet folytat, számláz és adót fizet -, a ledolgozott időszaka munkarégiségként legyen elszámolható. Erről majd talán a következő beszámolókor hallhatunk többet.

S bár nehéz a politikát számszerűsíteni,

mondta Antal, azért tett egy erőfeszítést, és közölte velünk, hogy mit is jelentenek az előbb felsoroltak a matematika nyelvén:

A teljes beszámoló innen letölthető.