Kaláka koncert. Lefoglalt főpadsor. Elégedetten mosolygó polgármester az első sorban. Unatkozó gyerekek az oszlopok mögött és a padsorok között a földön.
Karácsonyi hangulatú Kaláka-koncert Udvarhelyen. Templomban. Tíz perccel hamarabb érkezünk, de odalent nincs már hely, özönlenek fel a népek a karzatba. Azaz van még bőven hely lent is, a zenekarral szembeni főpadsorban, de az le van foglalva a góréságoknak. Papírlapok hirdetik, hogy minden sor foglalt.
Ott ül már a polgármester, az alpolgármester, és más fontos emberek, akiknek háromnegyedét nem ismerem, de bizonyára elöljáróink ismerik őket. A polgármester gyerekes örömmel ül a padban, büszkén néz körbe a teli templomban,
fejével köszönget az embereknek.
Fent az emeleten találunk egy helyet, ahol látunk rá esélyt, hogy a gyerekek valamit is lássanak. Felkapaszkodnak a korlátra, mi hátrébb megyünk, hogy ne álljuk el a kilátást, ami egyébként sincs, mert nem látszik a padokról a koncert, de legalább ne legyen az az érzésük az embereknek, hogy sorfal áll előttük.
Vigyor fiam, a 3 éves, csak úgy tud látni valamit a koncertből a félméteres szélességű karfa mögül, ha annyira felkapaszkodik, hogy lába lóg a levegőben, 30 centire a földtől. Mászna ő tovább is, de az első sorban ülő megbízott ismerősünk folyton visszahúzza, nehogy kiessen.
Félórányit bírja a kapaszkodást, aztán feladja, s odajön hozzánk. Hamarosan a nagyok is odajönnek. Nagy Kaláka-rajongók a fiaim, de most elunták azt, hogy nem hallani rendesen.
Nem csak ők unták el. Egy egész padnyi öregasszony áll fel nem messze tőlünk, és megy ki. Gyerekek vesztik el a türelmüket, szüleik kiviszik őket. Mindig akad, aki helyüket elfoglalja, mindig akad valaki, aki eddig az oszlop mögött állt, vagy a legutolsó sorban ült, s örül, hogy most picit jobb helyre kerül. A bejáratnál folyamatos a mozgás, emberek mennek ki-be. Miért is ülnének bent, ha se nem látni, se nem hallani?
A hangosítás profi, de nem ebbe a térbe való. Épp annyira elég, hogy a főpadsort kiszolgálja, de fent a karzaton a sarokban, ahol mi ülünk, annyira gyengén hallatszik, hogy ha otthon a számítógép hangszóróján felraktam volna a gyerekeknek a Kalákát, sokkal jobban élvezték volna, mint így.
Értem én, hogy templomban vagyunk,
ahol nem illik nagy bulit csapni, de akkor mi értelme volt templomba rakni a koncertet? Nincs egy normális terem vagy köztér ebben a városban, ahol meg lehet tartani egy ekkora kaliberű koncertet?
A középső fiam nagyon unja, folyton kérdezget. Az a nagy szürke doboz piszkálja a fantáziáját, ami mellettünk van, s még egy ajtó is van rajta. Magyarázom neki, hogy az az orgona, és sípok vannak benne. Ismét kérdez, és ismét, ami egyre zavaróbb, mert annyira halk a zene, hogy a mellettünk állók jobban hallják a fiam kérdéseit, mint a koncertet.
Kérdem, unja? Nagyon, jön a válasz.
Kimegyek vele, hogy ne zavarjuk a rendezvényt, beállunk inkább egy húszperces kürtőskalácssorba. A másik kettő még bent marad az asszonnyal, de ők sem bírják ki a koncert végéig.
Mielőtt kimennénk, lefotózok egyet a földszintre. Dugig van odalent, padsorok közt ülnek az emberek és a gyerekek a templom hideg földjén. A polgármester boldogan mosolyog az első padban. Ez mindig így volt a történelem során, miért lenne ma másképp? Miért is kellett volna bármennyit is fejlődnie az emberiségnek az elmúlt kétezer évben?
Nem vagyok nagyon felháborodva, el tudom fogadni, hogy ez van. Elmondom magamban, hogy „legyen meg a Te akaratod”, s már nem is bánt. Semmi nincs hiába. Az sincs hiába, hogy egész világban ez van. A bukaresti megakatedrális átadója vagy a gyulafehérvári centenáriumi ünnepség is erről szólt.
Akinek két pár töke volt, azt kiszolgálták,
annak fenn volt tartva a hely, aki pedig csórónak született, az lökdösődjön, fulladjon meg, vagy másszon fára. Kapaszkodjon, ha látni akar. De miért lennénk irigyek, miért ne tudnánk örülni a mások sikerének? Főleg most, így karácsonykor.
Szerveztek ezek maguknak egy gyerekkoncertet közpénzen? Jó helyen ültek, és tudták élvezni is? Egészségükre. Örülünk nekik, keresztény szeretettel.
Áldott karácsonyt mindenkinek! S a kiválasztottaknak még áldottabbat!
