Rendkívüli akció: ha nem találod meg benne a világ alapképletét, visszakapod az árát.
Úgy mentem el a Bolyai udvarhelyi könyvbemutatójára, hogy nem ismerem a regényt. Láng Zsolt műveivel közeli ismerősök vagyunk: bábáskodtam Kovács Emma születésénél az Adatbankban. Az otthonomba engedtem őt meg A szomszéd nőt. Napokig vendégül láttam, ott éltek a tudatomban, morzsáltak a paplanomra, ittak a pohárkámból, levették díszes .doc ruháikat, hogy .html-pongyolában elterülve az ágyon sorozatot nézzenek a szobácskámban.
Még a könyvet is megvásároltam, mert akkoriban még az volt a meggyőződésem, hogy csak lapról lehet és tudok igazán olvasni. Azóta született gyerekem, és megtanultam a paplan alatt telefonról böngészni, sőt lassan már csak úgy tudok igazán.
Akkor még nem tűnt fel, hogy a geometria már akkoriban is foglalkoztatta Láng Zsoltot, akiről most tudtam meg, hogy volt már életében számtantanár. A végtelen sugarú gömb – visszatérő motívuma a kisregénynek, a kórház folyosóján levő egyenesek pedig kitérítik Kovács Emmát ebből gömb általi ismerős mindenségből.
Ingyen fogászat egy életre
A Gondűzőben is minden egyenes kedden este. Egyenesek a falak, párhuzamban állnak az abrosz fehér szegélyével, egyenes a szegőléc, a könyv a kezekben, a derekak a székeken. Egyenesek a kérdések és végtelen sugarú gömbök a válaszok, amiket Láng Zsolttól hallunk.
Életrajzi adatokkal indítunk, az 1958-ban, Szatmárnémetiben született szerzőnek ‘89 nyarán jelent meg első regénye, a Fuccsregény. Parászka Miklós és Visky András mellett akkoriban a rebellis szatmári értelmiség alakja, sorolja az adatokat Katona Zoltán moderátor.
Akkoriban számtant és oroszt tanított szatmári falvakban – mert a tornát az igazgató lenyúlta –, és fogorvosának úgy dedikálta a regényt, hogy „Remélem egyszer ennek a rendszernek is vége lesz”. Csak utána kezdett el aggódni azon, hogy mi van, ha ez a fogorvos nem is olyan rendes ember, mint amilyennek gondolta. De megúszta. A fogorvos annyira rendes ember volt, hogy a rendszerváltás utáni találkozásnál megígérte, hogy ezentúl bármi fogászati problémája lesz, ingyen megoldja – felel a szerző a rendszerváltás 30. évfordulója alkalmából feltett kérdésre.
31 év egy képen
Harmincegy évnyi élet és diktatúra sűrűsödik össze egyetlen pillanatban, amikor egy kiállításon, ami a múlt rendszer traumáit dolgozza fel, meglátja, hogy maga is szerepel Visky András megfigyelési dossziéjában. A neves kolozsvári dramaturg és drámaíró, rendező Pornó című előadásán állítják ki a képet, amin egészen közelről látható, hogy átvesz Viskytől a kapujuk fölött valamit.
„Én akkor már mindenre fel voltam készülve” – foglalja össze a diktatúra utolsó napjait.
A rendszerváltás után közvetlenül átköltözött Marosvásárhelyre, és az átalakuló Igaz Szó-Látónak lett a szerkesztője, aztán egyre-másra írta az érdekesebbnél remekebb műveket. Katona főművének a Bestiarium Transylvaniae-t tartja, de újságíróként A jövő emberei című fiktív interjúkötete is mulattatta. Selyem Zsuzsa, Visky András, Balázs Imre József és még sokkal fiatalabbak is benne vannak. Kovács András Ferencnek össze kell kapnia magát, nevetnek, mert a 2022-es Nobel-díj átadása utáni interjú már elkészült vele.
Párhuzamos történetek
Aztán arról beszélnek, hogy mit olvas egy író. Sokat és, mint számtantanárhoz illik, aki matematikusok életét dolgozza fel, párhuzamosan. Legutóbbi udvarhelyi látogatásakor Milan Kundera, Michel Houllebecq és Herta Müller műveit bújta, most Jón Kalman Stefánsson Menny és pokol trilógiáját olvassa. Nagyon tanulságosnak érzi, ha ugyanarról a témáról két szöveget olvas: Gilles Deleuze Francis Bacon-ről szóló esszékötetét és Földényi F. László műkritikus, Melankólia c. kötetében két hosszú írást Baconről. Két nyelvi tér, amiben ugyanaz a tartalom teljesen másként jelenik meg, indokol.
Mit jelent a hónap írójának lenni a Literán? Munkát. Interjúkat, könyvbemutatókat – hangzik a felelet. Aztán később kiderül, ez miért munka. Ilyenkor már az új könyvén jár az esze. „Alig várom, hazamenjek és dolgozzak rajta” – válaszol arra a kérdésre, hogy van-e már új projekt.
Berlinben a részeg is más, Svájc meg a kaliforniai álom
Berlinév c. kötetében ír berlini évéről, ahol ösztöndíjasként tartózkodott családjával. Amikor Katona azt kérdezi, mi fogta meg ebben a városban annyira, Láng egy történettel felel. Első éjszaka az ablakból nézte, amint egy Berlin belvárosában egy részeg dülöngélve feldönt egy virágcserepet. Nem tűnt jó jelnek egészen addig, amíg a részeg négykézláb el nem kezdte visszaállítani a cserepet, és összekaparni bele a kiömlött földet. A berlini metróban levő szövegek is elbűvölték: egy-egy irodalmi mű zanzásított változata olvasható a padok előtti padlón.
Külföldi éveiből még Svájcot és Kaliforniát emeli ki. „Én is csodálkozom, hogy ezt 2 év alatt írtam, mert nem vagyok ilyen gyorsíró”. Egy félév Svájc után elmentünk Kaliforniába, egy évet voltunk otthon, és félévet Kaliforniában, ott fejeztem be. A svájci tartózkodásunk Cernben végződött, ez a hadronütköztető központ közelében található, ahol Bolyai szelleme kibontakozott, és „olyan jó élmény volt, hogy az a nyomorult alak, aki ott, Vásárhelyen teljes magányban halt meg, és akivel én egész szoros viszonyba kerültem, az itt, ebben a városban így kivirágzott”.
Kaliforniában meg a világ tárult ki, egy egészen különleges végtelen érzetet jelent a tenger, a sivatag, az őstermészet miatt. „Ott sétál az ember ezek között a mamutfenyők között, amik már a dinoszauruszok idején is léteztek, és azt érzi, hogy a világ nincs az ember ellen. Bolyai is ezt gondolta az utolsó pillanatig, hogy a világ jó, bármit is követtek el ellene”.
Hogy nézett volna ki, ha megírom Esterházy elől?
Soha nem jutott eszébe, és ha nincs ez a Svájc, nem is írta volna meg a Bolyait. Egyrészt, mert hogy nézett volna ki – mi Esterházyval egészen jóban voltunk –, ha megírom előtte. „Mi Esterházyval elég jóban voltunk, hogy nézett volna ki, hogy én is írjak. Krasznahorkai László is foglalkozott vele, és tervezte, hogy tanulmányozza a Teleki Téka gyűjteményét. Azt nem mondta, hogy milyen szándékkal” – tisztázzák az előzményeket.
A Teleki Téka gyűjteményét „szegény Benkő Samu” (Bolyai-kutató művelődéstörténész – a szerk.) dolgozta fel, több mint tizenkétezer, sorrendbe nem helyezett oldal Bolyai János feljegyzéseivel, aki minden útjába kerülő ficujkára írt valamit a csokis papírtól a színházi plakátig. Némelyekkel aztán pipára gyújtott vagy ablakot pucolt a szolgálatos könyvtáros egészen addig, míg Marosvásárhelyen is rá nem jöttek, hogy egy zseni hagyatékáról van szó. „Ezt megkaptam egy pendrive-on. Ezeket nézegettem” – vázolja fel, hogyan kezdődött a regénnyel való munka.
Matekkel hogy állsz?
Nem kell feltétlenül matematikusnak lenni ahhoz, hogy élvezd a könyvet. Sárközy Bence, a Jelenkor Kiadó igazgatója is azt mondta, hogy nagyon távol áll tőle a matematika, de azt nem, hogy nem ért valamit a könyvből – válaszol arra a kérdésre, hogy mennyire kell érteni a matematikát ahhoz, hogy élvezhessük a Bolyait.
Kolozsváron pedig már bejelentette Láng, ha valaki elolvassa, meg fogja találni a regényben a világ alapképletét, merthogy Bolyai is azt kereste, le akarta írni a világot egy nagy Világtan c. műben olyanszerűen, hogy a világ egyenlő a négyzet plusz bénégyzet. Szóval, ha valaki elolvassa, és nem találja benne a világ alapképletét, annak visszaadja saját zsebből a könyv árát.
Miről szól ez a könyv?
Két szálon, két idősíkban fut a cselekménye. Az egyik szál Bolyai élete, a másik a regényírás gyötrelmeiről szól – olvasni a könyvről megjelent kritikákban.
Mindkettőből kapunk ízelítőt Láng Zsolt felolvasásában. Az első fejezet a Bibliotheca Telekiana címet viseli. A Teleki Téka másfél-kétméternyi, Bolyairól szóló könyveiből tartalmaz idézeteket, valójában egy szövegmontázs hivatkozásokkal. És az a vicces benne, hogy a hivatkozások – legalábbis hallgatásuk közben – abszolút nem zavarják a szöveg élvezetét.
„Ami igazán fontos volt nekem, az körülbelül egy tucatnyi könyv. Talán azért csak egy tucatnyi, mert ilyenkor az ember azokat választja ki, amelyek benne rezonálnak tovább” – válaszol arra az olvasói felvetésre, hogy találkozott-e a temesvári Toró Tibor professzor munkáival.
A másik felolvasott fejezetben – miután tisztáztuk, hogy az tízperces, és hogy egyperces történetet a legnehezebb írni – mindkét vetület megjelenik. Szőcs Ádám, Bolyai állítólagos utódjának és Margónak, a vákuumfék múzsájának a házasságban beteljesületlen, de az erotikában teljes mértékben kiteljesedett vad románca. Arra a mókás következtetésre jutunk, hogy ha ismert lenne Bolyai hímtagjának dőlésszöge, akkor sokkal könnyebb lenne pénzt szerezni a DNS-vizsgálatra, mely a Szőcs Ádámmal való rokonságát bizonyíthatná.
Az idős és ifjabb Bolyai levelezéséről is szó esik, megtudjuk, a kazalnyi iratból ihletődött, de nem szóról szóra van átvéve a könyvbe. „Ott van a könyv elején, hogy minden, ami ebben a könyvben valóság, az a fikció műve. Ha egy könyv elején azzal a megjegyzéssel találkozom, hogy minden a fikció műve, tapasztalatból tudom, hogy akkor minden valóságos” – mondja Láng.
Érettségi képed megvan?
Akkor rád is hasonlíthat Bolyai János, akiről nem maradt fenn fénykép. Csak a leírásokból lehet tudni, hogy nézhetett ki. Pont úgy, mint Klapka György, a fiatalkori Nietzsche, és mint Láng Zsolt érettségi képe. A szerző kezdetben cédrusfát akart a borítóra, aminek van magyar kultúrtörténeti vonatkozása, de a kiadó az arckép mellett döntött, és jól, mert arra ösztönzi az olvasót, hogy saját Bolyai-képet alkosson – mondja.
A leghíresebb Bolyai-idézet, hogy „A semmiből egy új, más világot teremtettem”.
Ez a könyv mit tesz hozzá, vagy mit vesz el a Bolyaihoz kapcsolódó mítoszokhoz? –
kérdezi Katona. És Láng Zsolt nem tudja: „A Németh László drámájából, vagy a Tabéry Géza könyvéből egy teljesen más Bolyai képe rajzolódik ki. Én nem vitatom senkinek és nem is cáfolom a Bolyai-képét”.
Az a lényege ennek „A semmiből egy új világot teremtettem”-nek, folytatja az író, hogy ez az idézet egy 24 oldalas kis szövegben van, amit Bolyai Farkas az appendixként, függelékként közölt az ő nagy művében. Úgy írja le, úgy cáfolja meg a párhuzamosság ötödik posztulátumát, hogy nem írja le azt a szót, hogy párhuzamos. Vegyünk két egyenest, és nem teszi oda, hogy ezek párhuzamosak. Hanem tesz három függőleges jelet, tehát mégcsak nem is kettőt tesz, hanem hármat. Ugye, száz évvel később Kurt Gödel, a rendszerelmélet létrehozója ezt tartja a legforradalmibbnak, hogy úgy bizonyít, és cáfol egy régi fogalmat, hogy nem hoz át belőle egy régi fogalmat. Nem írja le azt, hogy párhuzamos. Na most az az érdekes, hogy a legtöbben, nagy matematikusok is, úgy fordítják le latinból és németből magyarra, hogy a három vonal helyett odaírják, hogy vegyünk két párhuzamost. Teljesen tönkreteszik”.
Van köze Einsteinnek Bolyaihoz, ez biztos, mert nélküle nem jöhetett volna létre ez az új tér – cáfolja a legendákat és köti össze olvasói felvetésre a zseniket egy mondatban a szerző. És végül, bár általában nem szeretek szöveget idézettel kezdeni és zárni, mert az idézőjel legtöbbször – kivéve, ha Láng Zsolt írja – megöli a szöveget, most mégis ezt teszem:
„Ha egy mondatban össze akarom foglalni:
Bolyaiban az a fantasztikus, hogy rájön arra, hogy ha én átmegyek az egyik térből egy másikba, akkor ott minden más. Vannak olyan terek, ahol az euklidészi geometria érvényes, és olyan terek, ahol a nemeuklidészi geometria érvényes. Ez előtt meg azt mondja, hogy az, hogy milyen alakú egy tér, az attól függ, hogy én mit helyezek ebbe a térbe. Ha egy kört helyezek ebbe a térbe, akkor az egy kör által strukturált tér, ha egy négyzetet rajzolok, akkor az egy négyzet által strukturált, és akkor ebben a térben az egyenesek is másképp fognak viselkedni, mert nincs olyan, hogy nem strukturált tér. Nincs ilyen üres tér. Ez a fantasztikus benne.”
LÁNG Zsolt: Bolyai, Jelenkor kiadó, Budapest, 2019, 456 oldal.
