Tavaly ilyenkor, mikor a város síremlékei közül válogattam ki azokat, amelyek számomra a legizgalmasabbak voltak, arra kértem Fecső Zoltánt, hogy gondolkodjon azon, hogy számára melyek a legfontosabb síremlékek, hogy legközelebb ilyen szempontból közelítsük meg a témát. Zoltán, aki a belvárosi református temető talán legszenvedélyesebb rajongója és egyik kutatója, kötélnek állt.
Az általa választott kritériumrendszer meglepő lehet: a történelmi időszakokat és történéseket követi. A temető idén 266 éves, mondja Zoltán, őrzi az azóta eltelt idő lenyomatait. Szépen lefesti a békebeli időket vagy a polgárosodás korát, de a háborúkat is.
Ezért, habár Zoltán temetőbejárási sorrendben tálalta nekem a választásait, én időrendi sorrendben fogom felsorolni őket. A képek mellé társított információk részben Zoltántól, részben pedig abból a felmérésből származnak, amelyet Hermann Gusztáv Mihály és Róth András Lajos történészekkel és Berze Imre képzőművésszel közösen készített. Az értékkataszter összeírása után Balla Árpád Zoltán fotográfus és Gidó Csaba történész csatlakozott a kezdeményezőkhöz, a temető értékeinek népszerűsítésével és óvásával foglalkoznak.
A temető legrégebbi ma meglévő sírhantja Baczkamadarasi Kis Gergelyé (1787). Jelenlegi sírkövét 1867-ben állították. Baczkamadarasi Kis Gergely (1738-1787) 1768-tól tanított a ma nevét viselő református kollégiumban. Ő építette fel a kollégium régi szárnyának kőépületét, megalapította könyvtárát, jelentős részt vállalt a főtéri templom építésében. Szolgadiákként indult, ezt soha nem felejtette el, mindig támogatta a szegény sorsú tanulókat.
Szigethi Gyula Mihály (1758-1837) tanár, drámaíró, fordító, történetíró. Marosvásárhelyen született, szülővárosában, majd németországi és ausztriai egyetemeken tanult. 1797-től 26 éven át tanított a református kollégiumban, amelynek rektora is volt. Tanári munkássága meghatározó, új tantárgyakat vezetett be, kezdeményezésére indult el a diákszínjátszás, több drámát is írt, illetve fordított. Korának talán legműveltebb székelyudvarhelyi polgára volt. Székelyudvarhelyen utca is őrzi az emlékét. Sírköve el volt süllyedve a földbe, alig látszott ki a felső egyharmada. Idén ősszel Barabás István vásárhelyi restaurátor és csapata kiemelte a sírkövet a földből, restaurálta, és szakszerűen visszaállította a helyére. A számlát az udvarhelyi színház fizette. Jövő tavasszal Pósa Mihály egykori színész és színházigazgató ma alig látható síremlékét fogják restaurálni.
Mátyus Sándor (1827-1860). Homokkő sírköve leromlott állapotban van. Tetejét növény-ornamentika díszíti, domborműve urna mellett térdeplő angyalt ábrázol. Kivételes tehetségű kőfaragó-mester munkája, értéke miatt szerepel a válogatásban. Sajnos valaki egy rosszul sikerült „takarítás” alkalmával megrongálta, drótkefével megsértette a feliratot és a domborművet is.
Tomasovits Domokos (1829-1891), Kövecsi Róza és Tomasovits Domokosné (1827-1897) a református egyház nagylelkű támogatói voltak, ők építették a temető közepén álló gondozói házat.
Pontosan a ház homlokzatával szemben lévő síremlékük rossz állapotban volt. Az urnadísz letörött a síremlékről, a borostyán körbefonta. Idén ősszel Barabás István restaurátor és csapata az egyház megrendelésére felújította a síremléket.
Koncz András (1808-1891) gyógyszerész, Koncz Ármin (1855-1927) gyógyszerész vállalkozó, Koncz Ármin (1892-1961) gyógyszerész. Koncz András Bécsben végezte a gyógyszerészeti tanulmányait. 1835-ben vásárolta meg Székelyudvarhelyen az Oroszlán patikát, melyet 1885-ig vezetett, ekkor vette át fia, Ármin a jó hírnevű gyógyszertárat. Ő a Magyar Királyi Tudományegyetemen végzett, saját készítésű gyógyszereit osztrák lapokban is népszerűsítette, szemölcs elleni kenőcsét Bécs több patikája forgalmazta. Homoródfürdő kiépítésében is jelentős szerepet vállalt. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek, a Székely Dalegyletnek tagja, az Önkéntes Tűzoltóegylet parancsnoka volt. Sírjuk is kiemelkedő értéket képvisel, a kő és agyagipari középiskola munkája, az obeliszken Koncz András kerámiából készült dombormű-portréja Hargita Nándor szakiskolai igazgató munkája. A síremlék gondozatlan, felújítása restaurátori szakértelmet igényel. Nincs még keret a helyreállítására, pedig fontosságilag a top 3-ban benne lenne, mondja Zoltán.
Nagy Polixénia, Bartók Istvánné (1866-1899), gyerekei (Polixénia 1888-1891), Sándor (1897-1897), Bartók István, iparos-mester (1856-1926), neje Nagy S. Juliánna (1875-1959), István (1890-1924), Júlia (1893-1960), Polixénia (1905-1989). Bartók István a közélet iránt érdeklődő lakatos-mester volt. Ő tervezte a kórház és a református temető kovácsoltvas kapuját. A Polgári Önképzőkör alelnöke, a kő és agyagipari iskola felügyelő bizottsági tagja volt. A család síremlékét az általa támogatott iskolában készítették, iparművészeti szempontból az egyik legértékesebb alkotás a temetőben.
Bodrogi István (1884-1914). Elérkeztünk az első világháborúhoz. A temetőben sok világháborús áldozat nyugszik (hivatalosan hősi halottak, de legtöbbjük halálát sajnos nem a nagy hősiesség okozta, csak a buta és mocskos háború). Közülük Zoltán Bodrogi István síremlékét választotta, hogy ezt a történelmi pillanatot képviselje. Bodrogi a M.O.L. adatbázisa szerint szakaszvezető volt, 1914. október 3-án sebesült meg halálosan. 110 éve készült, tökéletesen megőrződött fényképe rajta van a felesége által állíttatott sírkövön. Egyébként Dávid Gyula lelkész a megyei vezetés kérésére 1945 májusában összeírta a temetőben nyugvó, mindkét világháborúban elhunyt hősi halottakat, 9 szerepel az elsőből. Bodrogi neve nincs közöttük, elképzelhető, hogy jelképes a síremlék, és valahol máshol pihen.
Pildner Ottó (1842-1919), Modjer Jozefin (1848-1921). Pildner Ottó az Udvarhely Megyei Takarékpénztár igazgatója volt. A szecessziós stílusú, pálmalevél motívummal díszített síremlék iparművészeti értéke miatt fontos. A helyi Kő- és agyagipari iskola alkotása.
Deák István (1862-1926), Verestóy Ilona (1866-1925). Ez a sír azért különösen fontos Zoltán számára, mert Deák István az üknagyapja, Ilona az üknagyanyja volt. A felmérést készítő és a népszerűsítést végző csapat tagjai közül szinte mindenkinek nyugszanak felmenői, közeli rokonai a temetőben, éppen ezért is számít szívügyüknek ez a feladat.
Becsek Aladár (1876-1945) nyomdatulajdonos, szerkesztő, kiadó. Apjától örökölte nyomdáját, 1898-ban indította el az Udvarhelyi Híradó újságot, amely egészen 1918-as megszűnéséig Udvarhelyszék legfontosabb hetilapja volt. 1920-tól az Udvarhely Megyei Takarékpénztár, 1930-tól a helyi Kereskedő Társulat elnöke. Közösségi szerepet is vállalt, támogatta a kulturális- és sportéletet. Első feleségével (Pildner Viktorin, 1881-1925) közös sírja az egyik legértékesebb iparművészeti alkotás, bronz domborműve egyedi érték a temetőben.
Nagy Teréz tanítónő (1912-2012). Nagy Mihály (1885-1945) jelképes sírja. Nagy Teréz holokauszt-túlélő. Édesapja, Nagy Mihály a holokauszt áldozata volt, Székelyudvarhelyről hurcolták Auschwitz felé, a vonaton halt meg. Zoltán az ő sírkövét választotta, hogy második világháború és a holokauszt időszakát képviselje. Zoltán ezt a sírkövet amiatt is tartja nagyon fontosnak, mert a a második világháború legembertelenebb, Udvarhelyről is számos áldozatot követelő eseményére emlékeztet. A református vallású Nagy Teréz önként utazott az édesapja keresésére Németországba, naivan azt gondolta, hogy be tudja bizonyítani azt, hogy igazságtalanul hurcolták el. Őt is rabszolgaként dolgoztatták, szerencsére túlélte, tanítőnőként dolgozott nyugdíjazásáig.
Ugron Jánosné Györffy Ágnes (?-1915), Ugron Zoltánné Nagy Margit (1879-1961), Ugron János (1899-1963), Ugron Mária (1901-1960), Ugron István (1900-1982), Ugron Pál (1902-1988), Mikó László (1907-1980) és neje Ugron Anna (1898-1975). Az Ugron és a Mikó két ősi székely főnemesi család. A sírban eltemetett személyek legtöbbje, aki alul van kicsivel felírva, megérte a kommunizmus berendezkedését. Azt a kort, amikor az arisztokratákat kisemmizték. Sok érdekes élettörténet kötődhet ehhez a síremlékhez.
Tompa László (1883-1964) költő, műfordító, szerkesztő. 1883. december 4-én született Betfalván, jogot végzett Kolozsváron. 1907-től székelyudvarhelyi főjegyző, az impériumváltás után kényszernyugdíjba küldték. Költészeti munkásságát már a kortársai is elismerték, 1929-ben helikoni, 1941-ben Baumgarten-díjat kapott. A Székely Közélet hetilap alapítója volt 1920-ban, megszűnéséig ő szerkesztette, kivéve 1944-et amikor már csak neve szerepelt a címlapon. Tompa a legismertebb személyiség, akit eddig ebbe a temetőbe temettek, mondja Zoltán.
Imecs László (1971-1989). Az 1989-es forradalom idején Brassóba vezényelték a kötelező katonai szolgálatát töltő fiatalt, a város főterén lőtték le december 23-án. A tehetséges grafikusnak indult Imecs László nevét utca és alapítvány viseli Udvarhelyen.
Bencze László (1968-2017) kiváló grafikus. 1996-ban végezett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Csoportos és egyéni kiállításai voltak Székelyudvarhelyen, Pakson, Dunaújvárosban, Győrött, Miskolcon és Budapesten. Tagja volt az Udvar csoportnak. Fiatalon meghalt, Zoltán jól ismerte, nagyra tartja művészetét, síremléke javaslatára szerepel a temetőkert értékei között. Ő zárja a 266 éves utazásunkat a belvárosi református temetőben.
Köszönjük a figyelmet, búcsúzunk. Amennyiben további izgalmas történeteket szeretnél megismerni a belvárosi református temetőből, ajánlhatjuk a Temetőkerti értékeink Facebook-oldalt, ahol Zoltán és társai rendszeresen írnak a temető és az ott nyugvó emberek sorsának érdekességeiről. Sziporkázó világítást kívánunk, és javasoljuk olvasóinknak, hogy gyújtsanak meg egy-egy gyertyát azokon a sírokon is, amelyeket már nem gondoz senki, de valamikor városunk életében fontos emberek nyughelyei. Barabás István restaurátor szerint sok mindent vetít a jövőbe az, hogy mennyit foglalkozik a közösség azzal, ami senkinek nem a tulajdona.
