Fotó: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Facebook-oldala
Az erdélyi Oscarról hallottál? Így becézi a Wikipédia az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) díjátadóját, amely során a szervezet évente a közművelődés, a kultúra, és művészet legkülönfélébb területein kiemelkedő tevékenységet végző személyeket díjazza. Mindezt már 1992 óta.
Ahogy a Wikipédia írja, a díjakkal az egyesület – és ezen keresztül az erdélyi magyar közélet – elismerését fejezi ki minden olyan alkotónak, aki a szakmájában, közéleti munkásságával, emberi magatartásával jelentős érdemeket szerzett és tenni tudott a szülőföldért. Az EMKE elnökségének döntése értelmében az összesen 16 díj közül évente legfeljebb 12 adható át.
A 2024-es EMKE-díjak ünnepélyes átadását április 13-án, szombat délután 15 órakor tartják az a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében – írja az egyesület – a díjazottakat nyilvánosságra hozó – közleményében. Az EMKE honlapján is közzétett listából kiderül,
udvarhelyiek is vannak a díjazottak közt.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Nagy Pál részére – a székelyudvarhelyi színház felemelkedéséért és a civil szférában betöltött áldozatos munkájáért – gr. Bánffy Miklós-díjat adományoz. Ezt a díjat minden évben a színházi intézményszervezésben, a színház és a közművelődési terület összekapcsolásában elért sikerekért ítélik oda. Korábban, egészen pontosan 2010-ben a Tomcsa Sándor Színház – mint intézmény kapta meg a díjat.
Nagy Pál, fotó: archívum/PÁL EDIT ÉVA
Az udvarhelyi társulat színművészei is nyertek EMKE-díjat korábban, Fincziski Andrea 2020-ban, Barabás Árpád 2014-ben volt a kitüntetett művészek között, utóbbi idén laudál a díjátadón. Az egyesület minden évben
életműdíjakat is kioszt,
idén ötöt. A díjazottak között van a székelyudvarhelyi születésű László-Bakk Anikó zenei szakíró, zene- és táncpedagógus, rendezvényszervező, például a már 32. kiadását is megélt Kolozsvári Mátyás Napok egyik főszervezője.
László-Bakk Anikó, fotó: szabadsag.ro
László-Bakk Anikó középfokú tanulmányait már Segesváron végezte majd a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián zenetanári oklevelet szerzett. Pályáját korrepetitorként a kolozsvári Balettiskolában kezdte, majd balett-tagozatos zongora tanár lett. Ő volt a Román rádió magyar adásában a Bújj, bújj, zöldág című zenés gyermeksorozat szerkesztője, és egy ideig a Kolozsvári Szabadegyetem zeneszemináriumát is vezette. 1993-ban megalapította László-Bakk Anikó az Amaryllis reneszánsz zene- és táncegyüttest Kolozsváron, az ebből kinőtt Amaryllis Társaság egészen a mai napig a Mátyás Napok szervezője.
Az életműdíjat az ifjú nemzedékek zenei neveléséért, az Amaryllis együttes megalapításáért, a Mátyás Napok szervezéséért, a reneszánsz és barokk zenei és táncéletet bemutató publicisztikájáért kapja.
Ezt most bárki ingyen elolvashatta
De ez is pénzből készült. Ha szeretnéd, hogy minél több hasonló cikk legyen bárki számára ingyen elérhető – és megengedheted magadnak –, akkor kérünk, fizess elő az uh.ro-ra, hogy minél kevesebb cikket kelljen lezárjunk. Azok nevében is köszönjük, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy előfizessenek.