Ez a könyv a képzeletbeli egyetemem eddig egyetlen univerzális érvényű kötelező olvasmánya. Ha lenne egy egyetemem, akkor a képzés legelején szaktól függetlenül mindenkinek el kéne olvasnia Hermann Hesse Üveggyöngyjátékát.
ÚJ ROVAT INDUL AZ UH.RO-N!
a hónap szerzője ezentúl mindig olyan személy lesz, akinek munkái, írásai különleges és egyedi színfoltjai az erdélyi és romániai magyar irodalomnak. Minden szerzővel három felvonásban ismerkedünk: előbb egy, a portálunk számára írt, első közlésű szövegével, majd egy beszélgetés keretein belül a szerző személyéhez kerülünk egy picit közelebb, végül ajánlást kérünk tőle egy újabb irodalmi műhöz. Kitekintőnek szánjunk ezt a rovatot, felfedező körútnak az itthoni irodalmi élet megismeréséhez. Jó olvasást és barangolást!
Egy kis kitérő: két kérdéssel lehet engem igazán zavarba hozni: „Melyik a kedvenc könyved?”, illetve „Milyen könyvet ajánlanál?” Az elsővel az a gond, hogy a kedvenc mint kategória számomra nagyon zavaró. Vagy sok kedvencem van, vagy egy sincs. Az ajánlásokkal pedig az a baj, hogy nagyon mélyen kell ismerni egy embert ahhoz, hogy egyáltalán érdemes legyen megpróbálni neki könyvet ajánlani. Mert sosem tudjuk, hogy valaki mi miatt szeret egy könyvet.
Két ember szeretheti ugyanazt a könyvet teljesen más szempontok miatt. Még a barátaimnak is csak ritkán merek könyvet ajánlani, és csak a nagyon közelieknek.
Menthetetlen extravertáltként azonban szeretem világgá kürtölni, ha átütő, elemi olvasmányélményben van részem, és ilyenkor szoktak megszületni a rajongástól átitatott közösségimédia-bejegyzések, vagy az elmélyültebb, artikuláltabb, de szintén rajongás ihlette esszék. Ez itt most egyik sem.
A könyv helyszíne, Kasztália egy szellemi utópia, ahol az üveggyöngyjáték művelésére specializálódott Rend működik. A többnyire a zene és a matematika felől megközelíthető-megsejthető üveggyöngyjátékról pont annyira nehéz konkrétumok szintjén beszélni, mint a regényről.
Létfontosságúvá vált a kortárs magyar irodalomban egy olyan hely, ahol lenni jó
A forma és tartalom tökéletes összhangja ez a könyv, ugyanis a szöveg maga is pontosan azáltal az intuitív, sejtő tudás által érthető meg, mint az üveggyöngyjáték és annak célja. A Kasztália és a Rend falain kívül élő ember úgy fogalmazhatna, hogy az üveggyöngyjáték végső célja a szellemi egység megtapasztalása. A végső tudás megszerzése, és a maradéktalan megértéshez való hozzáférés. Ha a szellem terét egy hangszerként képzeljük el, akkor az üveggyöngyjátékos „úgy játszik rajta, mint orgonán az orgonista. Ezen a hangszeren elméletileg eljátszható a világ egész szellemi tartalma.”
Az egység nem megtudható, hanem intuitíve megsejthető, és az üveggyöngyjátékosok az egész életüket ennek a megsejtésnek a szolgálatába állítják.
Én azt mondanám, hogy a Rend tulajdonképpen az aranycsináláson munkálkodik.