A helyszín robbanás után fotó: realitatea.net
Marcel Ciolacu miniszterelnök hétfőn elrendelte az ország összes üzemanyag-tároló és -forgalmazó létesítményének – beleértve az LPG-állomásokat is – ellenőrzését.
A kormány közleménye szerint az intézkedésre a Crevedián történt tragédia miatt volt szükség, célja pedig a közbiztonságot veszélyeztető rendellenességek sürgős feltárása.
Az országos ellenőrzési akcióban valamennyi illetékes hatóság képviselői részt vesznek, többek között a katasztrófavédelem, a munkafelügyelőség, a környezetvédelmi felügyelőség, a rendőrség, az útügyi hatóság, az adó- és a vámhatóság, illetve a Kazánok, Magasnyomású Tartályok és Emelőszerkezetek Állami Felügyeletének (ISCIR) szakemberei.
A kormány közölte azt is, hogy a Cătălin Predoiu belügyminiszter egy rendeletben felhatalmazza a prefektusokat a vegyes ellenőrzőcsoportok létrehozására és koordinálására. A belügyminisztérium rendszeresen tájékoztatni fog a vizsgálatok eredményeiről.
Két büntetőeljárás indul
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) hétfőn bejelentette, hogy hivatalból két büntetőeljárást indított a crevediai LPG-állomásnál történt robbanások ügyében.
A vádhatóság közleménye szerint a létesítmény engedélyeztetésével kapcsolatban merült a hivatali visszaélés gyanúja. Ezt a bűncselekményt egyes megvesztegetett köztisztviselők követhették el.
A DNA hangsúlyozta, hogy a büntetőeljárás nem konkrét személyek ellen indult, egyelőre csak a gyanú megalapozottságát vizsgálják.
A crevediai robbanásról készült hírösszefoglalónkat itt olvashatod el.