Bajusz, szoknya, posztólájbi, emelkedett szalmakalapszint. Verték a csizmájukat úgy, hogy még a rendőrség is kiszállt a helyszínre.
Úgy kezdődött, hogy a komám elhúzatta a nótámat. Először csak a Kossuthból hangzott fel a hegedűszó, s hamarosan követte a nagybőgő hangja meg egy dal is.
Ezután még messzebbről, a kórház felől kezdett valami szokatlan hangzavar a Patkó felé szivárogni, melyet kis idő múlva napszemüveges alakok követtek hegedűvel a kezükben.
Végül megérkeztek alszegből is a muzsikusok.
A Patkóban kitört, ami a lelkünket nyomta. Kirobbant a jókedv, a vigasság.
Aki nem táncolt, annak is elhúzták a nótáját azzal az ürüggyel, hogy „40 évvel ezelőtt, 1978-ban Székelyudvarhelyen volt a világon a legelső táncháztalálkozó. Az idei találkozót Kallós Zoltán emlékének szenteljük, akinek tevékenysége egyik alapköve a világ összes táncházának és találkozójának”
Ha egy helyben álltunk is, megfordult a világ körülöttünk.
Virágra szóló buli kerekedett.
Úgy meg voltunk indulva, hogy a rendőrségnek is ki kellett szállnia a helyszínre.
De nem ijedtünk meg még ettől sem.
Jól felfegyverkezve a sportcsarnokba iszkiriltünk.
Hogy itt töltsük le jól megérdemelt büntetésünket.
Az ítélet: reggelig tartó mulatság.
Szedtük is szaporán a lábunkat ennek hallatán. Úgy emlékszem, így kezdődött pénteken Székelyudvarhelyen az Erdélyi Táncháztalálkozó.
