Egy rövid újsághirdetés. Ennyi volt az egész, három szó. Csíki Barna építész mesébe illő otthonába invitált minket.
PÁL EDIT ÉVA fotói
Havas fenyők, napsütés, téli romantika.
– Volt egy régi kép a fejemben ezekről a villákról. Egyszer jártam is ennél a háznál, mert szegről-végről rokonság az eredeti tulajdonos. Köpeczyék édesanyámnak a keresztszülei voltak – vág bele a történetbe Csíki Barna, amint a nemrég felújított villa felé sétáltunk a ropogós friss hóban.
Az út szélén a régi pompájukat vesztett villák, mint szégyenkező úriasszonyok takargatják a hóban rothadt léceiket.
Eredetileg a városra akartunk új szemmel nézni, de most félretettük a vezérelvet és kirándulni mentünk az építész házába, Homoródfürdőre, ahol két őzikeszemű kislányával, és magyarországi származású feleségével, Petrával él, már harmadik éve.
Vizuális kalauz
Sorozatunkban építészeket, képzőművészeket kérdezünk meg kedvenc helyeikről.
És ha már így összefutunk, mindenféléket kérdezünk tőlük a hivatásukról, az életükről.
Ez a ház a legnagyobb munkája. Két és fél éven át dolgozott rajta, amíg családi fészket varázsolt a lerobbant nyaralóból.
Az 1942-ben épített ház a Köpeczy család tulajdona volt eredetileg. Az államosítás és a diáktáborok rajtahagyták a nyomaikat az épületen, a későbbi tulajdonos pedig – aki a visszaszolgáltatás után megvette – belátta, hogy csak úgy mentheti meg ezt a műkincset, ha olyan embernek adja tovább, aki szakszerűen fel tudja újítani. Így került Csíkiék tulajdonába.
Napjainkban az épület úgy szerény, hogy közben impozáns, a kőfal és a faburkolat szinte beleolvasztják a tájba, csak a nagy ablakok, és a különleges tetőszerkezet emelik ki belőle. Mögötte a kertnek nevezett erdő húzódik a meredek oldalon. A szomszédság ritka, csendes is.
Amikor megtalálod az igazit
2013-ban kezdtek a feleségével otthont keresni, eredetileg egy falusi házat szerettek volna megvásárolni és kipofozni, de a homoródi nyaraló szerelem volt első látásra. Barninak legalábbis. Az akkor első gyermekükkel várandós Petra kétségbeesetten nézte a korhadó oszlopokat és a hiányos tetőt, hogy lesz ebből családi fészek.
Az első találkozás pillanatát, az érzést, és a felújítási munka mozzanatait fényképek őrzik egy nagy albumban.
– Barninak ez az esküvői albuma, több kép van a házról, mint rólunk, vagy a gyerekekről – mondja nevetve Petra.
Varázslatos érzés volt, amikor először jöttünk.
Esős idő volt, gyomos a környezet, leomlott kőfal, de mindez háttérbe szorult, amikor megláttam ezt a mesebeli házat. Legalábbis én tervezőként szinte láttam magam előtt, hogy milyenné válhat, milyen lehetőségek vannak benne – meséli a férj.
A házról megmaradtak régi fényképek, sőt az eredeti tervrajz is megvan, a másolata ott lóg a bejárati ajtó mellett. A felújításkor igazodtak az eredeti látványhoz, de kisebb változtatások azért történtek rajta, hogy a mai igényeknek megfeleljen.
A felújítás óriási és megfeszített munka volt. Egy évbe telt, amíg újrarakták a tetőt, és rendbehozták a környezetet. Utat, parkolót, támfalakat kellett kialakítani, fákat kivágni.
– El akartam kerülni azt, ami a környékünkön igen jellemző, hogy felhúzzák a házat, már benne laknak, de nyakig sárban lehet bemenni, mert az udvar még rendezetlen – magyarázza Barni.
És ha azt hitték volna, a munka neheze már megvan, hát nagyot tévedtek, az öreg falak és gerendák tartogattak kellemetlen meglepetéseket.
Dupla terasz, dupla élvezet
Az épületet korábban körbebetonozták, ennek következtében az esővíz tönkretette a lábazatot. A betont fel kellett törni, a gerendák egy részét kicserélni, mindezt úgy, hogy a tíz tonnányi tetőszerkezet már a helyén volt.
Most már vízszigetelés védi a falakat, a beton helyett pedig homok és macskakő öleli körbe, ami engedi kipárologni a nedvességet. Az ereszt tartó oszlopok lábai szintén tönkrementek, általában egy vaskehelybe állítják, de az olyan, mint egy műláb. Helyette inkább földbe süllyesztett kőlábakon állnak kecsesen – hívja fel a figyelmet Barni a nem szokványos megoldásra.
A teraszkorlát régen egyszerűen keresztben lécezett volt, most egy zártabb, de bájos formát kapott, a gyerekek miatt így biztonságos. A tulipán motívum a deszkákon pedig a régi időkből átmentett örökség.
A teraszok olyan többrétegű burkolást kaptak, mint egy lapostető, mert alattuk pince és kazánház van, nem lenne előnyös, ha az beázna.
– Igen, van két teraszunk. Ez akkor tűnt fel, amikor elkezdtük burkolni, marha drágán. Egyet megcsináltunk, s akkor kezdtem bosszankodni, hogy mi a fenének még egy. Csak akkor jöttem rá, hogy mennyire jó, amikor kész lett. Az egyik délután napos, a másik meg reggel. Van egy barokkos nagyvonalúság ebben az egészben.
Mindennapi vizeinket
A csatornából kimentjük az esővizet ezzel a vízlopóval – mutatja a trükkös megoldást – ezért vannak a nagy zöld hordók a ház mögött. Elég sok itt a csapadék, ami jól jön, főleg, ha a szomszédos turisztikai komplexum igényei miatt elzárják a faluban a vizet.
A vízhiány gyakran megesik a vezetékrendszer korszerűtlensége miatt is. Éppen ezért Barni külön tartalékoló rendszert épített ki a pincében erre az esetre. Legelőször ezt mutatja meg nekünk.
Négy nagy tartályban összesen 620 liter víz van készenlétben mindig. A hordókban a víz felszínén egy úszószabályzó biztosítja, hogy a rendszer automatikusan újratöltse magát a hálózatról. Ha ez nem lehetséges, mert például napokig nincs vízszolgáltatás, akkor egy másik sokáig kutatott tecnikai vívmány, a vízalatti érzékelő jelzi, ha egy bizonyos szint alá süllyed a víz a tárolókban. Onnantól kezdve még 5 napra elég a tartalék.
Karbantartó szakosztály is van ebben a pincehelyiségben , mert mindig van, amit javítani. Szerszámok katonás rendben az asztalon, saját készítésű lámpabúra befőttesüvegből, ami elsőre megragadja az ember szemét.
A másik pincében kapott helyet a fáskazán, egy ajtóval bennebb a disznóvágás termékei sorakoznak. Mert ez is az életünk része most már – mondja Petra.
– Nem elég, hogy itt lakunk, még meg kell fejelni ilyenekkel, hogy disznóvágás. Már a második volt az idén. Tavaly még néztem az ablakból távolról, idén már én tartottam a vérestálat. Amikor először mondta Barni, hogy vágjunk disznót, mondom: biztos vagy te ebben? – idézi fel nevetve.
Petra egyébként szegedi származású reumatológus, így számára duplán szokatlan volt az új otthon, de mostanra már teljesen a magáénak érzi, beleszokott az itteni ritmusba – mondja. A városba, Székelyudvarhelyre rendszeresen bejárnak, nem is szándékuk teljesen elzárkózni, de amikor hazatérnek, jólesik a csönd.
Az építészet morális kérdés
Csíkiék szeretik megmenteni, és újrahasznosítani a tárgyakat, és ez az egész házon meg a környezetén látszik. Így lett például a régi üzemanyagtartály oldalából hóeke, a ház előtti régi pad új színével szebb, mint valaha, a benti bútoroknak is mind megvan a maguk története, és a nyílászárók többsége is second hand.
– Amikor a szakmabeli barátaimnak mesélem, akkor csodálkoznak ezen. De én azt mondom, most még nem lehet akkorát üvölteni, lehet alkalmazkodni az adottságokhoz. Ha az embernek kevesebb pénze van, akkor be lehet integrálni egy más látásmódot. Az építészet nem csupán stiláris kérdés, hanem ugyanúgy morális, mert mégiscsak elköltjük valakinek a pénzét és elég sokat. Figyelni kéne arra is, hogy mi mennyibe kerül. És ennél a háznál én nagyon megtanultam, hogy ezt hogy érdemes csinálni. Fontos a minőség is, a kettő között kell játszani.
Az ajtón belül
Amint belépünk végre a házba, mutatja is Barni a megmentett régi fotókat és terveket.
– Itt az eredeti tulajdonosokról egy fénykép, amint a ház tornácán állnak. Látszik, hogy nemrég fejeződött be az építkezés – mutatja az egyik fotót. Mellette a mindössze egy oldalas tervrajz, Dániel Mihály képesített ácsmester magyar címeres pecsétjével ellátva. A belső tér eredeti felosztásából látszik, hogy nem tervezőmérnök álmodta meg, hiszen az alsó szint négy egyforma részre volt osztva, és két lépcső vitt az emeletre a cselédek lakhelyére, ami mai szemmel érthetetlen, hiszen onnan van a legjobb kilátás, és a két lépcső sok teret el is vett az uraktól – magyarázza a szakember.
Éppen ezért az alsó szint tereinek egy részét egybenyitották: az előszobából a konyha-nappali tágasságába lépünk, ahonnan akadály nélkül hátra lehet sétálni a hálóba is, esetleg útbaejteni a mosdót. A nappali két szemközti oldalán nyílik a két terasz, a konyhából pedig a hátsó bejárat a házba, illetve innen indul a helytakarékos lépcső az emeletre. A nappali másik különlegessége egy beépített ablakkeret, amit a régiek közül mentettek meg.
– Összenyitottuk ezeket a tereket. Anyósom meg is jegyezte, hogy Barni, ebben a házban egyre kevesebb dolog van!
Az egész térben sok a fény meg a fa, és a finoman összehangolt, önmagukban különleges részletek. Például a plafonon végigfutó nyolcméteres kézzel bárdolt gerendák, vagy az Indiából utaztatott réz és porcelán villanykapcsolók.
– Nem szeretem a műanyagot. Próbáltam olyan kapcsolót keresni, ami illik a ház profiljához, aminek van egy vintage hangulata, mint az angol villaszerű építkezéseknek. Ez nem is véletlen, mert ez a Kós Károly-féle stílusirányzat, aminek szellemében ezek a villák is épültek, onnan eredeztethető. Amikor az ipari forradalomtól megcsömörlött nyugati tervezők elkezdtek egy kicsit visszanyúlni a maguk múltjához, akkor megtanulta tőlük Kós Károly is azt a ritmusérzéket, amelyben megfogalmazta az épületeit.
Aztán találtam Indiában ezeket, mert az ugye angol gyarmat volt, valószínű ott porosodott valakinek egy tízes csomag, most megtalálta és eladta. Teljesen új állapotban sikerült megvenni, Mumbaiból jöttek, rettenetes vám volt rajta, de még mindig olcsóbb, mint amit Olaszországban készítenek ilyen régies stílusban.
Az, hogy mi hova kerüljön a házon belül, fokozatosan alakult ki, amíg a felújítás zajlott, és Barni gyakorlatilag az egész napját itt töltötte. Figyelve a napjárást és a praktikusságot rájött, hogy a konyhába érdemes nagyobb ablakot tenni a tervezettnél és a bejárat helye is megváltozott. – Kialakultak a funkciók, megérett a fejemben az egész – fogalmaz.
Menjünk fel!
Az emeletre vezető lépcsőt egy csapóajtó zárja, a túloldalán csigára szerelt súly tartja nyitva, amikor kell. Hő- és hangszigetelés megoldva. A felső szintről bámulatos kilátás minden irányba, csupa ablak a hely. A sarokban hívogató fotel – ez lenne az egyik olvasósarok, ha lenne időm olvasni – mondja a házigazda.
„Innen lehet eljutni a ház két tornyába” – az egyik gyerekszobának, a másik szülői hálónak készül. A gyerekkuckó mellett a második fürdő, szintén olyan kilátással, hogy nem csoda, ha az ember ott felejti magát a sokéves ócskavasból reinkarnálódott fürdőkádban. Csíkszentléleken az állatokat itatták belőle, félig a földbe süllyesztve várta a végítéletet, mígnem Barni megtalálta és megmentette. A Székely Hirdető egy kincsesbánya – vonjuk le a következtetést.
Az emeleten van még Barni dolgozószobája is. Itt készül éppen a Szejke területrendezési terve.
Azért szeretek itt dolgozni, mert más a lelkiállapotom, és ez fontos. A külső környezet egy olyan rezgést ad át az embernek, ami szinte észrevétlenül hat rá – mondja.
Ha tudnád, mi vár rád
A konyhába visszatérve előkerül a híres fényképalbum, közben a szentkeresztbányai öntött kályhán – mondanunk sem kell, hogy az ócskavasból mentették meg – rotyog az ebéd. Máréfalván egy öregasszony használta 40 évig, nekünk is jó lesz még egy annyira – jegyzi meg Barni. Csak megfelelő tűzifa kell hozzá – fűzi hozzá a felesége.
Az albumot fellapozva felelevenednek az emlékek: az első kávé a lakásban – nagy előrelépés volt, mert az áramért is meg kellett harcolni a hatóságokkal, akik eleinte azt sem tudták, hogy kihez tartozik a hálózat. Idővel ez is, mint minden egyéb, megoldódott. A medve sem jár be amióta kerítés van, a gyümölcsfák szépen begyökereztek.
Ez olyan, mint az egyetem. Jó, hogy nem tudod mi vár rád, mert akkor nem fognál neki – válaszolja Barni arra a kérdésre, hogy újra hozzálátna-e egy ekkora munkához.
– Annak örülök, hogy van hol laknunk, és egy ilyen helyre sikerült sátrat verni, ahol, ha kinézel az ablakon, azt látod, hogy megérte. Nagyon feszített munka volt, amíg elkészült ez a fészek, de minden nap hálát tudok adni érte.