Talán nem is gondolná az a járókelő, aki a Kossuth utcai Képtár előtt sétál el, milyen kincseket talál odabent, a kiállítótermekben: óriási falikárpitok töltik be a Képtár falát még két napig. Szombat, május 21-éig látogatható a Zsigmond Aranka textil- és festőművész, illetve grafikus és művészpedagógus 1970–1992. között készült falikárpitjaiból nyílt kiállítás.
A legbelső kiállítóterem szemközti falára felfüggesztett, Három szent című, 1970-ben készült tértextil koporsó formájú menyasszonyi ruhaként zárja magába az akkor 22 éves képzőművész élményeit. Körülötte, mintha erdővidéki népviseletbe öltözött koszorúslányok lengetnék szoknyájukat, úgy hatnak a látogató számára a vörös és fekete színnel szőtt falikárpitok, Zsigmond Aranka nagybaconi születésű képzőművész munkái.
A tűzről pattant vöröstől a gyászos feketéig
Első látásra talán komorságot sugallhat a falikárpitok színvilága, ám a vörös és fekete színű textíliákról eszünkbe jut a székely színvilág, népviseletünk színei.
E két szín, a vörös és fekete végigkíséri életünket, mely a „tűzről pattant pirostól, a gyászos feketéig” tart, és a székely ember természetét is épp e két színnel lehetne jellemezni: lobbanékony, derűs, tűzről pattant vörös világ, de ugyanebben a mennyiségben van a lelke mélyén a szomorúság, a gyászos fekete, vallja a nagybaconi születésű képzőművész.
Látva az erdővidéki népviseleten domináló vörös és fekete, egyformán széles sávokat, az alkotóban megfogalmazódott, hogy ezt a színvilágot kell továbbvinnie.
Zsigmond Aranka a középiskolai évei alatt tanulta meg Nagy Pál festőművész irányításával a könnyed, görcsmentes komponálást, a színek használatát és a mondanivaló tömör megfogalmazását. Drámai hatású foltokat komponált, saját élményeit is beleszőve az emberméretnél is nagyobb falikárpitokba: az Új irány című, 1974-es alkotásán a vörös, a fekete, a sötétkék színek használata mellett a rovásírás c betűje, a nyíl is megjelenik, ezt a főiskola utolsó éveiben kezdte alkalmazni a képzőművész.
Mindig új vizuális megoldásokat keresett, melyekkel élete fázisainak olyan élményeit is ki tudta fejezni, mint az 1977-es árvíz, a társ elvesztése, a család eseményei vagy az országhatár átlépése.
A Befejezetlen
A kiállított falikárpitok közül egy, a sorból kilógó munkával is találkozunk: a Befejezetlen című falikárpitot a szülőföldjét elhagyó Zsigmond Aranka Magyarországon már nem tartotta hitelesnek, hogy a megkezdett formában folytassa a csángó lány és a szárnyaló Pegazus történetét. Elvágta hát a szálakat és befejezetlenül érzi befejezettnek e munkáját – ismertette a Befejezetlen című munkát az egy hónappal ezelőtti kiállításmegnyitón Lőrincz Ildikó művészettörténész, melyen maga az alkotó is jelen volt.
„Nincs az a kiállítótér itt Udvarhelyen, ahol Zsigmond Aranka teljes életművét be lehetne mutatni, egy alkalommal csak egy-egy szeletét lehet kiemelni ennek a gazdag életműnek, melyből most az alkotó első húsz évében készült munkákat válogattuk össze. Bár nem teljes ez a textilművészeti összeállítás, rendkívüli abban, hogy az alkotónak ennyi textilmunkája egyszerre mindeddig még sehol nem volt látható” – méltatta a kiállítást a művészettörténész.
Egy élettörténetet látunk megjelenni a Képtárban a kisebb méretű falikárpittól az ember méretű, ritmikus kompozíciójú faliszőnyegekig. „Minden szőnyegem színben és formában a saját jaj kiáltásomat vagy élményemet hordozza” – vallja az alkotó, de hogy több-e a jaj, mint a vidámság a falikárpitokban, azt a látogató maga is eldöntheti a szombaton záruló kiállításon.
A nagybaconi születésű Zsigmond Aranka 1967-ben érettségizett a marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Líceumban, majd 1967–1973. között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola textil szakos hallgatója volt. Székelyudvarhelyen a Művészeti Általános Iskolát választotta tanárként, mellette a Pedagógiai Líceumban is tanított rajzmódszertant. 1985-ben Székesfehérvárt választotta új lakhelyéül, ahol művésztanárként dolgozott, 1986-ban debütált a kaposvári Dunántúli Tárlaton.
2003 nyarán elhagyta Magyarországot, 14 és fél évet New Yorkban élt és dolgozott Napóleon-kori és antik szőnyegek restaurálásával, ahol élete legnagyobb művészi élményei érték, és számos szakmai elismerést, megbecsülést kapott. 2019-től újra Székelyudvarhelyen él, hazahozta élete munkásságát, elismeréseit és alkotókedvét – olvasható a Képtár által kiküldött ajánlóban.
A hetvenes évek kezdete óta több kiállítása volt Erdély szerte, majd 1985 után Székesfehérváron és Magyarország más településein, járt alkotótelepekre, majd az amerikai tartózkodása idején a New York-i csoportos művészeti seregszemlék egyik kiállítója volt, illetve az ottani Fészek klubban egyéni tárlata nyílt meg. Amióta újra itthon él, három kiállítása volt, egyik Székelyudvarhelyen, a másik szülőfaluja közelében, Baróton, a harmadik nemrég Kolozsváron a Szépművészeti Múzeumban.
