Alig pár éve volt hangos a sajtó a városvezetés játszótér-megújító kezdeményezésétől, idén már megint rengeteg a panasz: az elemek megrongálódtak, a szülők szedik a szemetet, csövek lógnak ki a földből. A felújított játszóterek is bomlásnak indultak, s amiket nem újítottak fel, egyre siralmasabb állapotban vannak.
Körbejártam a kislányommal tizenkét udvarhelyi játszóteret. Az első játszótéren rögtön a bejáratnál színes kapszulákat szedegetett fel a földről, a másodikon üvegszilánkba nyúlt, a harmadik játszótér után világossá vált, hogy ez a játszótér-mászás inkább való felnőtteknek Udvarhelyen, mint gyerekeknek, már ha nem tartod minden percben a szemed a gyereken. De nem az lenne a lényege ezeknek a tereknek, hogy nyugodtan engedhesd játszani őt egyedül, biztonságban?
Kezdjük a Köztársaság téri játszótérrel, amit tavaly „újítottak fel”, hatalmas felháborodást váltva ki a környékbeli szülőkből.
Panaszaikkal felkeresték a polgármesteri hivatal szakfelügyelő munkatársát, és az alpolgármester asszonynak is címeztek egy levelet. Az elején a felelősök megpróbálták kimagyarázni a játszótér nagyon felületes felújítását: akadály a villanydoboz, a helyhiány, a füvesítést sem lehetett megoldani ismeretlen okokból. Aztán utólag még behelyeztek a sarokba egy homokozót, probléma meg van oldva. A macskáké.
A 2021. november 3-án megtartott rendkívüli tanácsülésen viszont már ígéretet tettek arra, hogy az idei költségvetésbe belefoglalják, és kijavítják, de egyelőre annyi változás történt, hogy az egyik használhatatlan hintát lecserélték egy másik használhatatlan hintára. Ebből legalább nem esnek ki a kicsik, de annyira alacsonyan van, hogy élvezhetetlen.
A játszótér legnagyobb szenzációja, ez a lakók által, csak „kutyaház”-ként emlegetett alagútszerű házikó. Biztosan kitalálnak ennek is valami funkciót a kreatív gyerekek, csak épp a cicák hamarabb vették bérbe a helyet, így nem tanácsos belemászni.
A füvet homokkal helyettesítve létrehozták Udvarhely első, gyerekeknek szánt toxoplazmózis-központját. Az egész játszótér bűzlik a macskaürüléktől. Nem a cicák ellen vagyok, de ha egy macskáktól egyébként is hemzsegő negyedben leterítünk egy órási macskaalmot, legalább ne nevezzük játszótérnek. Akkor már építeni kellene néhány egyértelműbb kutyaházat, egy-két kecske, s kész is az állatsimogató.
A felújításra összesen 40.852 lejt költöttek el. Összehasonlításképp a Tomcsa Sándor negyedben felújított játszótérre 200.000, a Tábor negyedire pedig 150.000 lejt különítettek el.
A rögtön a szemetes és a villanydoboz közé helyezett játszóteret semmiképp nem ajánlanám senkinek, akkor már megéri elmenni a sétatérre, az még egész használható állapotban van.
A sétatéri játszótér éke a „gindzsólak” ahogy a felirat jelzi, archaikus nevén Mesekuckó, ennek a célja az lett volna, hogy meseolvasásokat tartsanak benne, amik egy időben voltak is, aztán abbamaradt valamiért. Emiatt nem járok én már erre a helyre, mert nagyon nehezen tudom elmagyarázni a kislányomnak miért nem mehet be ebbe a házba. Használt óvszertől, vodkás üvegekig mindenféle szép látvány fogadott már, mikor kinyitottam az ajtaját. Most épp ki volt takarítva, csak a firkák a falon jelzik, kik az állandó használói ennek a helynek.
Nem egy nagy szenzáció, itt is akadna bőven javítanivaló, de ez a játszótér használható, nagy a tér, ha másra nem is, futkorászásra kiváló.Van itt egy jó példa időtálló játékra: a kőből épített várrészlet a domb tetején gyerekkorom kedvenc játéka volt, most ugyanazokat játszom ott a kislányommal. Nem igaz, hogy nem lehet tartós, időtálló kreatív játékelemeket készíteni, amiket nem kell félévente javítani, vagy jó sok pénzért lecserélni évente.
A Tomcsa Sándor negyedben felújított játszótér is már csak az árnyéka eredeti pompájának.
Több elem megrongálódott, a földből kiálló csöveken kell botladozni az egész téren. A kerítés mentén itt is sok a szemét, érkezésemkor épp egy anyuka szedegette fel őket.
A II. Rákoczi Ferenc utca belső udvarán található játszótérről a napokban panaszkodott egy anyuka, hogy állandóan szemetes, hiába takarítják időnként a szülők. Most is tele volt szeméttel, üvegszilánkokkal, csikkekel. A tér többi részén a szokásos időjárás és használat miatt megkínzott fajátékok vannak.
A kedvencem ezen a túrán ez a kis Tábor negyedi játszótér. Nem tudom mennyi idős lehet, de sógorom 20 évvel ezelőtt ugyanezzel a hintával törte be a fejét. Nem is tudom, mit tudnék még ehhez hozzáfűzni, beszéljenek a fotók.
Annak ellenére, hogy ez az egyik legelhanyagoltabb játszótér, nagyon meleg hangulata van, amiatt, hogy el van zárva, kicsi, és füves, nincs túlrendezve.
A nagy Tábor negyedi játszótérrel is ugyanaz a helyzet, mint a Tomcsa-negyedivel. Nagyon rövid idő alatt rongálódott meg, ugyanazok a játékelemek is nagyjából. Itt is éktelenkednek a földből kiálló csövek, vezetékek.
Ezen a Bethlen negyedi játszótéren is megállt az idő. Hogy bírják ezek több mint 30 évet, míg az alig pár éve felújított játszóterek máris mennek tönkre?
A legmeghökkentőbb játék ezen a téren egy hatalmas betoncsúszda, olyan mintha valami kommunista film díszletébe csöppentem volna, ráadásul még mindig csúszik!
Szintén a felújított játszóterek egyike ez a nagy Bethlen negyedi tér, a Szabók utca menti tömbházak között. Bár itt is léptünk bele kutyaürülékbe, s néhány elem már megrongálódott, vagy hiányzik, mégis ez volt a legkellemesebb az összes közül. Lehet, hogy hozzájárultak ehhez a most szépen virágzó fák is, amik körbeveszik a teret.
Ugyancsak a virágzó fák hangulata miatt kellemes hely a Bethlen negyedi parkban található játszótér is, de itt is akad bőven javítani való: az egyik hintapárból például valaki kirágcsált egy jó adagot.
A most divatos rugós állatok meg a csúszdákon található vigyorgó fejek engem riasztanak, de szerencsére a gyerekek nem néznek horrort.
Erre a kis játszótérre bukkantunk a Lovas vendéglő háta mögött, szintén sok éves darab, már-már szidni sincs szívem, mert tisztelni illik az ilyen szép kort megélt egyedeket. Egy hintából és két mászókából áll.
A MOL benzinkút hátsó kijáratánál található a rothadó tér. Ezeket a játékokat valószínűleg nem biztonságos már használni. Az a szerencse, hogy tavasz van, s a pitypangok mindent megszépítenek egy kicsit.
A Csereháton lakó szülők sem lehetnek túl büszkék a játszótér-felhozatalukra. Két játszótér van itt, az egyik a „fa”, igazít el engem egy kislány, a másik pedig ez a félig sport, félig gyerekeknek szánt játszótér, aminek enyhén szólva rideg a hangulata, nem is tolakodnak a szórakozni vágyók itt ezen a szép tavaszi napon.
A „fa” játszó fái is bomlásnak indultak, de kisebb gyerekekkel mindenképp jobb választás, mint az előző.
Itt már a kislányomnak is elege lesz az egészből, s nem érti, miért szidok mindent, mikor ő mindegyik helyen el tudott volna tölteni még egy pár órát. Ez a szerencsénk, hogy a gyerekek csodálatos lények s a legrosszabb állapotban lévő játszótéren is képesek varázsvilágot kialakítani maguknak, s önfeledten játszani.
Azt viszont ne csodáljuk, hogy lassan minden kertes ház udvarán van egy játszótér, ez az élmény után egy darabig én sem megyek egyikre sem, nem éri meg. Nemrég egy barátnőm mesélte, hogy miután ellátogatott a gyerekeivel egy kolozsvári játszótérre, majdnem elsírta magát, mikor tudatosult benne, nekünk itthon mennyivel kevesebb jutott. Bethlenfalván van a Kipi-Kopi óvoda hatalmas játszótere, de hiába, nincs megnyitva mindenki számára, ennek ellenére belopóznak, és a parkolóban dühöngenek esténként a fiatalok. Szombatfalván sincs játszótér, a kadicsfalvi pedig egyházi tulajdonban lévő területre, magánadományból készült.
Mik lehetnének az udvarhelyi szülők elvárásai? Attól, hogy kisebb a város, a gyerekeknek nem kisebbek az igényeik, és nem is érdemelnek kevesebbet. Lehet, hogy túl nagy elvárás lenne, hogy minden egyes játszótér megfeleljen az európai standardoknak, de legalább rendszeresen tisztítva lennének. Minimum egy, nem pillanatok alatt szétfoszló, unalmas műanyag játékokkal felszerelt, hanem igazán egyedi, modern, fantáziadús játszóteret megérdemelne Udvarhely. Egyet, aki vihetné az első díjat.
