Udvarhelyiekből sem volt hiány a meccsen. Fotó: LUKÁCS ZSOLT
A magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa bajnokság csoportküzdelmeinek záró napján ki-ki meccseket játszottak a budapesti MVM Dome arénában. A „tízmillió szövetségi kapitány” országa 45 órára a matematikusok országává változott! Pedig ez nem a labdarúgó válogatott egyik selejtező sorozata, könyörgöm, hanem férfi kézilabda, az egyik sikersportágunk! Szóval egyértelmű volt a képlet: ha a válogatott nem kezd el játszani, okafogyottá válik minden számolgatás. Abban biztosak lehettünk, hogy kemény harcra számíthatunk mindkét meccsen, hisz mind a négy csapatnak volt még esélye a csoportunkból való továbbjutásra az utolsó forduló előtt.
A vasárnapi, Portugália meccset ugye látta mindenki? Nem is érdemes sok szót fecsérelni rá, én például magamon is meglepődtem, milyen nyugodtsággal vártam a végét. Szeretem is az ilyen meccseket, amelyek nem az utolsó másodpercben dőlnek el, hanem mondjuk hattal a vége előtt. Ahogy döntetlennél az addig is legtöbbet gürcölő Lékai bemondta a figurát, áthelyezte a súlypontot balra, kiléptette a hármas védőt és a legjobb ütemben hozta ziccerbe Máthét… na, ezt nem lehet tanítani! Illetve lehet, de úgyis csak a zsenik tudják végigvinni.
Kedd nem piacnap Pesten, mégis a vasárnapinál is nagyobb nyüzsgés volt a Népligetnél, nem is a beléptetésnél, hanem a védettséget igazoló karszalagért kígyózott hatalmas sor. Az épp szülinapos Nyilasi Tiborra is kábé hetven méteres totyogás várt hetven perccel a kezdés előtt, de ő is bejutott, a kezdésre többnyire megtelt az aréna. Így a két napja internetsztárrá váló két fiatalember is, akik állítólag sikeresen becsajoztak, ezúttal a még szingli Máthénak üzentek.
Apróhirdetés vasárnap, üzenet Máthé Dominiknak kedden. Fotó: RICSOVÁRY-TAKÁCS LÁSZLÓ
Az Izland elleni sorsdöntő mérkőzésen a játékosok is számolgathattak, szerencsére nem azt, hogy mennyivel kaphatnak kevesebbet, ugyanis potyogtak a gólok nagyon, de felváltva. Bánhidi tarthatatlannak bizonyult, de a túloldalon több izlandi is, a játékrész derekán sikerült ellépnie az északi gárdának két góllal, de a 22. percben Székely büntető-védésével és Bodó Ricsi bombájával sikerült egyenlíteni, 17-17 volt szünetben.
Ki ne emlékezne csak az elmúlt évtizedből az Izland elleni drámai mérkőzésekre: a londoni olimpia negyeddöntőjére, a székelyudvarhelyi Ilyés Ferenc góljára, majd két évvel később a dán EB 27-27-es csoportmeccsére, amikor mindkétszer Lékai egyenlített, az utolsó pillanatokban. De a döntetlen most nem elég, valami olyan második félidő kellene, mint két éve Malmöben, amit már ez a csapat 15-6-ra nyert meg, és Bánhidi végérvényesen vált világklasszissá!
A meccs ugyanúgy folytatódott,
de a 37. perc örökre bevéste magát az emlékezetembe: Máthé Dominik hetesgóljával lett 21-20 ide, s amíg a teátrális gólöröme magával ragadta még két társát, Elisson besétált és könnyen egyenlített, néhány másodperc múlva pedig Vidarsson lopott labdát és lőtt harmincról az üres kapuba, majd újabb Elisson góllal már 23-21 oda.
Tíz perccel a vége előtt kicsit befagyott az eredmény, még Elisson hetesét is fogta a beugró Mikler, végül Pedro révén tudtunk ellépni a 26-26-ról, de egy perc múlva már megint Izland vezetett, majd kettővel is elhúztak. Elúszni látszott minden, Pedro révén zárkóztunk, de hiába támadhattunk háromszor is az egyenlítésért, Máthé hetest hibázott, Bóka lelépte a vonalat, most sem jött a segítség a padról – gondolok itt egy időkérésre – így tanácstalanságában Lékai még eleresztett egy erőtlen lövéskét az izlandiak örömtánca felvezetéseképpen.
Lehetne sorolni napestig a nüanszokat, hogy min ment el, de inkább csak egy problémát említek: nem kézilabdázott a csapat. Voltak villanások, bravúrok, néha csúsztak-másztak a labdáért, akartak nagyon, de nem állt össze a játék. Lehetne szakmázni is, hogy például miért a gyorsléptű hollandok ellen próbálkoztunk nyitott védekezéssel és nem most, amikor a felállt falra folyamatosan fújták rá a hétmétereseket. Voltak a padon hárman, akiknek szakmázni lett volna dolguk, de a piros gombot nem nyomták meg, amikor kellett volna. És meg sem fordult a fejükben a lemondás gondolata, pedig három éve hallgatjuk, hogy ennek a válogatottnak ez lesz a nagy dobása. Nos, sikerült elérni minden idők legrosszabb Európa-bajnoki szereplését a 15. helyezéssel. Hazai pályán, húszezer szurkoló előtt!
Az izlandi öröm. Fotó: RICSOVÁRY-TAKÁCS LÁSZLÓ
Lehet most haragudni a játékosokra, de ne feledjük, hogy fejétől büdösödik a hal. Az utóbbi két évtizedben még nem voltam olyan világversenyen, ahol a házigazdák szekerét ne tolták volna tovább, ha pedig túl gusztustalan lett volna az utolsó napokra is versenyben tartani őket, akkor tolták egy közeli országét, gondolok itt konkrétan a lengyelországi EB-re, ahol németekkel töltötték meg a hasonló méretű Tauron Arénát. Most nincs más hátra, mint beindítani a horvátországi transzferbuszokat, illetve az utánpótlás kézicsapatoknak kedveskedni tiszteletjegyekkel. Taps!
Mindezek után hadd javítsam ki ezt a gondolatot: „a férfi kézilabda, egyik sikersportágunk”. Volt.
