Új főszponzora van az asztaliteniszezőknek

Fotó: GÁL ELŐD

A Melinda Instal a Székelyudvarhelyi Asztalitenisz Klub új kiemelt támogatója – jelentették be a felek közös sajtótájékoztatójukon. A megkötendő szerződés egy remek példája annak, hogyan tudta túlélni a csapat a vírushelyzet okozta válságot. „Az összefogás volt, ami fenntartott minket, nincsen mögöttünk semmilyen cégóriás”, és a megyei, illetve a helyi önkormányzat lehetőségei sem olyanok, mint egy nagyvárosban, mondta el György István, a csapat edzője.

Az, hogy a Melinda nem kizárólagos támogató, hanem az egyik főtámogató, nem baj, ugyanis az esetleges kilépése nem veszélyezteti a hosszútávú fennmaradást, magyarázta az edző újságírói kérdésre, reflektálva ezzel az udvarhelyi futsal és kézilabdacsapatok sorsára. „Tavaly ilyenkor szűnt meg és esett ki az egyik főtámogatónk, a Seroussi. Kardunkba dőlhettünk volna, hogy mi lesz velünk, de bíztunk benne, ha becsukódik egy ajtó, kinyílik egy másik. Most ezen az ajtón be is jöttünk” – fogalmazott György István, aki optimista a hosszútávú együttműködéssel kapcsolatban.

András Lehel, a Melinda Instal ügyvezető igazgatója is egyetértett abban, hogy ez egy kockázat, ezért nem szerettek volna kizárólagos szerepet vállalni a klub támogatásában. A több lábon állás stabilabb fennmaradást tud biztosítani, ezért azt is remélik, hogy a példájukat látva más vállalkozások is felismerik ennek a szükségességét. Szerinte ez egy megtérülő befektetés a vállalkozások számára, csak másképpen térül meg: a közösségen, az új munkaerőn, a saját gyermekeiken keresztül.

Úgy gondolja, a helyi vállalkozóknak muszáj beszállnia, mert Székelyudvarhely költségvetéséből nem lehet ezt a színes sportág kínálatot fenntartani, ráadásul ahogy már korábban többször hangsúlyozta: „Székelyudvarhelyen nagyon pezsgő gazdasági élet van, a megye árbevételének és nyereségének 48 százaléka itt valósul meg.”

Az igazgató azt is megosztotta, hogy voltak már hasonló együttműködésben a futsal klubbal, de ahogy átláthatatlanná vált annak a pénzügyi konstrukciója, nem akarták tovább a nevüket adni ahhoz. Azután inkább vallási, kulturális és oktatási projekteket támogattak, de ha fiataljaink egészséges életmódjára gondolunk, ez a fajta együttműködés is beleillik a cégpolitikába, ezért idén a Székelyudvarhelyi FC-vel, és most az asztalitenisz klubbal kötöttek ilyen szerződést. Persze, az sem elhanyagolható, hogy válság közepén is sikerült jó eredményeket felmutatnia a cégnek, amit most erre a közösségi felelősségvállalásra, másrészt reklámra költhetnek.

A szerződés 

egyelőre egy évre szól, a benne foglalt feltételek betartása esetén, hosszabbítani fogják. „Mindkét fél elvárásokkal megy bele, az egyik oldalon ez az elvárás, hogy a pénzügyekben vállaltak teljesüljenek, a másik oldalon, pedig, hogy a klub által is tudják bővíteni a sportoló fiatalok számát” – magyarázta András Lehel megemlítve, hogy emellett a csapat által vállalt ellenszolgáltatások leginkább reklámjellegűek.

A mai naptól kezdve az egyik főtámogató a Melinda, a kiemelt támogatók között fog szerepelni a logó a csapat látható felületein: a honlapon, a játékfelületeken, a tévéközvetítésekben is látható hirdetőtáblákon, és készülnek az új mezek is, árulta el György István. A szerződésben szereplő összeg felhasználására szabad kezet kapnak: fizetések, kiszállások, sorolta az edző, azt azonban, hogy mekkora ez az összeg, nem árulták el a felek.

A csapat egyéves költségvetése jelenleg 120-150 ezer euró körül mozog, ennek általában negyede a közintézményektől érkezik, háromnegyede a támogatóktól. Mivel idén még nem fogadták el a költségvetést, nem tudják, hogy ugyanilyenek maradnak-e az arányok. „Az eredmények fejében jogosan elvárható, hogy növekedjen helyi és megyei szinten is a lehívható összeg, hiszen a megyében mi vagyunk az egyetlen, Európa Kupában vitézkedő csapat” – mondja.

az idei évet is összegzik:

Volt az az előzetes forgatókönyv, mely szerint április-májusban lecsengett volna a szezon, de „szerencsére még nyakig benne vagyunk a román bajnokságban és az európai kupában is”.

Lucian Filimon, a csapat játékosa szerint a román Szuperligában elért elődöntővel régi céljuk vált valóra. Mielőtt ideérkezett volna, már ebben egyezett meg Istvánnal, hogy érmet szeretne szerezni a csapat. Ez megvan, de az útnak még nincs vége, lesz-egy két szavuk Bukarestben a Steaua elleni visszavágón. Ahhoz képest, hogy 3-1 lett a végeredmény, nagyon szorosak voltak a párharcok, mondja és tudják, hogy képesek nyerni.

A besztercei születésű, Franciaországban élő asztaliteniszező szerint amellett, hogy a csapat nagyon professzionális, nagyon családias is, és ez egy ritka kombináció szerinte. Sebastian Loso, a csapat svéd idegenlégiósa is pozitívan nyilatkozik az itteni atmoszféráról, kiemeli azt, hogy mindenki nagyon segítőkész vele. Ő is jónak látja az esélyeiket Bukarestben, szerinte ő nem játszott olyan jól, de tud javulni a teljesítménye, és György Szilárd megőrizni a formáját, akkor kihívói lesznek a Steauának szerdán.  

György István a sajtótájékoztató végén meglebegtette, hogy az Európai Asztalitenisz Szövetség 24 csapatosra tervezi bővíteni a Bajnokok Ligáját, ami eddig 16 csapatos volt. Ugyan még hivatalos döntés nem született az ügyben, de ha az európai klubranglistát nézzük, ott van a székelyudvarhelyi klub a legjobb 24 csapatban van, ha bővítenek, jó esélyeik lehetnek, hogy Bajnokok Ligája résztvevők legyenek, ezért is fontos számukra, hogy ők is teljesítsék a szerződésben foglaltakat, és tartós maradjon a Melinda Installal kötött együttműködés.

Szükség van olyan sportolókra, akik teljesítményt tudnak felmutatni, jó példaképekre a helyi fiataloknak, olyanokra, mint Lucian és Sebastian vagy György Szilárd, akit a közösségünk termelt ki – zárta a sajtótájékoztatót András Lehel, és ezért köszönetet mondott az asztaliteniszezőknek.