Sorsoltak a Bajnokok Ligájában, kiderült, kik lesznek az udvarhelyi asztaliteniszezők ellenfelei.
Hosszú utat jártak be azóta, hogy a hideg miatt kesztyűben és nagykabátban edzettek, vagy éppen labdájuk nem volt – Istvánnal és Szilárddal, a György testvérekkel beszélgettünk.
Ismét megrendezi augusztusban a Nagy Ferenc Emlékversenyt a Székelyudvarhelyi Asztalitenisz Klub.
Ez motiválja az asztaliteniszezőket, a szakági vezető György Istvánt, aki szerint mára egy háromszor ekkora termet is megtöltenének.
És leckét is kaptak mellé György Istvánék Dr. Ambrus József nyugalmazott mentős főorvostól.
Azzal, hogy megverték a hollandokat György Szilárdék, vasárnap a továbbjutásért adogattak.
A Székelyudvarhelyen is rendezett csoportkörből bravúr lenne a hazaiak továbbjutása, de nem szenzáció.
Mégis a Bajnokok Ligájában szerepelhet az együttes, amelynek számszerűsítették tavalyi idényét.