Erősen erőlködöm, hogy vicces és olvasmányos legyek. De leginkább álmos vagyok egy izzasztó hét és egy full extrás lagzi után ébredve.
Szerencsére az olvasókra és hozzászólókra mindig lehet számítani, ha mókáról van szó. Egyből kipattant a szememből a szempillaspirál maradéka (te is mindig reggel jössz rá, hogy mégse sikerült rendesen lemosni este?), amikor egy másik megyében, és egy másik ágyban, egy másik nő pizsamájában ébredve hajnali 10-kor a telefonomra sandítottam.
„Szerintem ezek az emberek le vannak kenyerezve”.
Egy hozzászóló írta ezt ahhoz a videóhoz, amelyen Péter Balázs, a Matplast gyár ügyvezetője, önkormányzati képviselő szerepel és érvel amellett, hogy miért van az udvarhelyi médiára, ezen belül is ránk szükség.
Szerencsére Balázs nem csak munkahelyet és felelősséget, hanem humorérzéket meg szabadszájúságot is örökölt a szüleitől, és visszaírt a kommentelőnek, hogy sajnos fogyókúra miatt jelenleg nem eszik kenyeret.
Mi meg csak álmodunk arról, még mindig egy kicsit csipásan, hogy egyszer elég sok előfizetőnk lesz ahhoz, hogy ha szeretnénk, a város legnagyobb vállalatainak tulajdonos-ügyvezetőit is lekenyerezhessük. Persze, nem szeretnénk lekenyerezni őket, mert minek, de azért álmodni lehet, nem? Főleg, ha álmos az ember.
Az biztos, hogy egész héten ezen dolgoztunk
(mi sem szórakozni járunk a kocsmába!),
hogy ez sikerüljön. Az MDIF nevű nemzetközi szervezet Ágota közbenjárására ugyanis küldött nekünk egy fantasztikus ajándékot, egy mentort, aki segít abban, hogy az álmaink valósággá válhassanak.
Persze még sokat kell dolgozni, de fontos, hogy rendszerezzük és tervbe foglaljuk az álmainkat.
Tervek ide, vagy oda, leginkább Te segíthetsz ebben, ha előfizetsz, vagy ha már Követő csomaggal rendelkezel, akkor Beszólóra vagy Rajongóra váltasz.
Na de ha kenyér, akkor már vigyük végig ezt az analógiát ezen a hírlevélen ezen az álmos napon. Kenek is egy szelettel reggelire.
Mialatt a szerk. egy része az álmokat dagasztotta, és igyekezett korán kelni, hogy aztán a lehetőségek kovásza legyen, a munkatársak többi része hevítette a kemencét. (A végén egyeztettünk azért, hogy ne két malomban őröljünk).
Savanyú-e a teljes kiőrlésű?
Emőke és Timi körkérdezték az utca emberét, hogy mit gondolnak a tanügyi sztrájkról annak a 16. napján. Az eredmény: teljes kiőrlésű rozskenyér.
Bár fogy a türelem, a gyerekek és a szülők próbálnak megértőek lenni, és a tanügyi szakszervezeteket támogatni abban, hogy az oktatásra több pénzt adjon a kormány. De azért azt nem szeretnék, hogy a kisérettségi és az érettségi időpontjai módosuljanak. És várják a vakációt, ahogy mi is már nagyon.
Emőke már meg is érdeklődte, hogy neked ne kelljen, mikor és mennyiért lehet strandra menni, ha csobbanni támad kedved, vagy mielőbb pirított kenyér külsőre váltanál.
Pirított kenyérre piros-fehér-zöld prézli
Alaposan el kell gondolkodnunk azon, hogy kit hova engedünk/küldünk el. Előddel ugyanis az történt, hogy kicsit átvedlett póniba. Aznap, kedden még nem jöttünk rá, mert úgy jött-ment a hétvégi élmények után, mint egy csomag prézli a szerkesztőségben, még zörgött is időnként. Már amikor nem lötyögött, mint a tejbegríz. De szerdára kiderült, hogy rózsaszín ésszel, zöld-fehér szívvel tért haza a budapesti négyes döntőről!
Cserébe viszont hozott egy csomó fantasztikus képet a magyar női kézilabda legfantasztikusabb csapatairól. A Bajnokok Ligája ezüst és bronzérmes csapatainak nagy küzdelméről itt nézheted meg a fotókat.
Azóta is azon gondolkodunk, hogy talán nem is a mi tehetségünkkel és fotós felszerelésünkkel, hanem az udvarhelyi sportcsarnok fényeivel lehet a baj. Hogy Elődnek nincs ilyen pink színeváltozása, ha itthon kell fotóznia.
A hegy alatt mivel kell abrakolni?
Istvánnak is a kiránduláson jár már az esze. Egy egész szendvicskészletet összecsomagolt azokból a gyönyörű kirándulóhelyekből, amelyek Székelyudvarhely 100 kilométeres körzetében megmászhatók. Hogy a járt aszfaltról a járatlan ösvényre letérnénk-e, azon még gondolkodunk, főleg azok után, hogy a varsági kilátó fele kétszer tévedtünk el a GPS segítségével a vendégünkkel.
De azt mindenképp megjegyeztük, hogy szendvicset csak a csúcson szabad(ott volna) megenni! Nehogy úgy járjunk, mint Micimackó a mikor is? Bármikor!
Szeretnéd a teljes szöveget elolvasni, de még nem vagy előfizető?
Ha most feliratkozol a hírlevelünkre, akkor szeptemberig előfizetés nélkül is elküldjük neked a hétvégi hírlevelünket, amiben összefoglaljuk és keretbe helyezzük az elmúlt hét legfontosabb történéseit. Ha közben előfizetsz, akkor természetesen szeptember után is kapod a hírlevelet.
Botránydagasztás
A dagasztás bizony izzasztó, és Timi fölött már rendesen csepegett a gerenda, amikor keddtől péntekig azt próbálta meg kideríteni, hogy ki és miért tette ki a román nyelvű cédulákat az autók szélvédőire a Lidl előtti parkolóban.
Úgy tűnik, hogy a Lidl előtti parkoló működtetője is több kenyeret szeretne, vagy több, kenyeret vásárló autóst beengedni a térre. De a kettő nagyjából ugyanaz. A lényeg az, hogy fizetőssé tennék a parkolót, s annyiba kerül egy éjszaka, mint egy egész havi uh.ro előfizetés. Nem célzás, vagy ilyesmi, de mi inkább az utóbbit választanánk!
Aratott a Gálfi-fia
Néhány napja dallamtapadásom van. A Csaknekedkislány Az Ági fia című számát interferálom folyamatosan A Gálfi-fiával.
A tavalyi év legnézettebb közéleti anyagát biztosította számunkra a fiatalember, amikor kiderült, hogy vagy nincs, amit aprítani a tejbe otthon, vagy többet szeretne, vagy mit lehet tudni, mert nem nyilatkoznak arról, hogy két társával motorinalopásban bűnrészeskedett.
Az idei nézettségünkhöz is jelentősen hozzájárul az ügy. Ugyanis még csak az alapfokú ítéletnél tartunk, de már ezt is jó sokan olvastátok, hogy június 7-én kiszabottak szerint társaival együtt a kiróható legsúlyosabb büntetésben részesül, egy év börtönt két év felfüggesztettben tölthet le. És ha azt az opciót választja, szorosabb kapcsolatba kerülhet a becsületességét híresztelő édesapjával, ugyanis 60 napig vagy a városi kórházban, vagy a városházán kell közmunkát teljesítenie. Kellemetlen ügy, jó lenne, ha egyszer kiderülnének a részletek, mert hazudnék, ha azt mondanám, a szemem se rándult, amikor megláttam, hogy melyik cég volt a károsult.
Kőből keresett kenyér
Én faluról származom, és ha már aszfaltkoptató lettem is, mindig feltöltődöm, amikor Kénosban kilépek az autóból, és megcsapnak a falusi élettel járó illatok, szagok, fények meg hangok. Ezeket idézte fel számomra a múlt héten munkatársunk, külsős szerzőnk, Gál Barni írása.
Az idős emberekről szóló sorozatában a társadalmi-politikai rendszerek gyakran ütköznek az egyéni vágyakkal, tehetségekkel és lehetőségekkel, s ebből nem mindig az egyén, és nem mindig a tehetség kerül ki győztesen.
De a kő kemény, mint a többhetes száraz házikenyér. Nem könnyen törik. Legtöbben, akik megérik ezt a kort, méltósággal viselik azt, amit kimért rájuk az életnek nevezett katyvasz. Így a magyarandrásfalvi Fekete Domokos is, aki lehetett volna híres szobrász is, ha nem románul kellett volna felvételiznie a marosvásárhelyi művészeti iskolába.
Mi csak reménykedünk, hogy megérjük ezt a kort, és hasonló méltósággal viseljük egy napfényes tornácon üldögélve, hogy a rendszerek esetleg nem pont úgy hevítik a kemencét, hogy a mi kenyerünk jól kisüljön.
Nem célzás, vagy ilyesmi, de szeretnélek emlékeztetni arra, hogy ti is tehettek azért, hogy ez a kenyérsütés sikerüljön. Mi mindenesetre teljes erőnkből igyekszünk jó anyagokkal, olvasnivalókkal, a titeket érdeklő témákkal lekenyerezni benneteket. És jó hír, hogy bár fényévekre állunk attól, hogy ebből maradjunk fent, de Barni cikkeinek megjelenését már a tőletek érkező pénzekből finanszírozzuk.
Amiről szinte biztos, hogy lemaradtunk
Szívesen elmentünk volna Székelyudvarhely egyik legrózsaszínebb eseményére, a skirtbike-ra. A Kupakmozaik verseny is szombaton volt, itt elvileg Timi zsűrizett, hogy egyébre a körkérdés és a Lidl-parkolós történet után maradt-e energiája, azt nem tudjuk.
Vincze Lóránt EP-képviselő pályázatokról szóló előadása biztosan az olvasóknak is érdekes lett volna.
Ábel kétszer járt a rengetegben, és egyszer sem találkoztunk.
Kénosban játszóteret adtak át, és bár imádunk játszani, főleg szívünkhöz közel álló pöttöm falvakban, erről is lemaradtunk.
Mivel kevesen vagyunk a szerkesztőségben, nem volt, aki részt vegyen ezeken az eseményeken. Ha szeretnéd, hogy több dologról tudósíthassunk, fizess elő az uh.ro-ra. Vagy ha már megtetted – köszi, köszi, köszi –, akkor szólj barátaidnak meg ellenségeidnek.
Amit megnéznénk:
Ahogy az óra jár – a város zsidóságának történetét feldolgozó dokumentumfilmet vetítik vasárnap. Mi is szeretnénk megnézni, de nem biztos, hogy hazaérünk. Ezért a hozzánk hasonló cipőben járók reménykedhetnek, hogy lobbizni fogunk a szerzőknél, legyen még vetítés. De ha tudtok, menjetek el.
Az udvarhelyi zsidók sorsáról az uh.ro-n többször is írtunk, az Izraelbe költözött Ella és Ágnes történetét itt találod, az utolsó székelyről, aki zsidó itt olvashatsz, a 2019-ben tartott holokauszt megemlékezésről pedig itt számoltunk be.