Mind lógni fognak!

Ilyen se volt még: nemcsak díjazzuk, hanem ki is állítjuk azokat a történeteket, amelyeket képekben meséltek el az ifjú kollégák a portálunkon.

Minden jótett elnyeri méltó büntetését. Fotó: Dávid Anna Júlia

A Lógj velünk! médiaprogramunk második kiadásán az volt a feladata 11 kíváncsi középiskolásnak, hogy csapatban képriportot készítsen egy-egy szabadon választott témáról. Persze, mindezt azután, hogy együtt (újra)tanultuk, mi is az újságírás, ki az újságíró és mi a dolga, hogyan tud egy témát körüljárni, és még jó fotókat is készíteni róla.

Egy gyerekjátékokból rögtönzött szimuláció után a végső küldetésre végül négy csapat szerveződött a Pedából, a Refiből és a Gimiből érkező tanulókból, akik különböző témákat választottak maguknak.

Gábor Ágnes, Sata Zalán és Varró Szabolcs egy laza időutazásra hívott Udvarhelyen, melyen régi képeslapokból kiderült, hogy Az idő elszáll, a csók megmarad.

Szabó Pálma, Józsa Barbara és Dunkler Krisztián tapsvihar és fehérnemű dobálás között azon töprengett, hogy mi a különbség a civil melltartó és a színész melltartó között, mitől férfipacsuli illatú a női öltöző, és ki az, aki nélkül nem kezdődhet el egy előadás sem?

Ambrus Réka és Tankó Hilda a falusi tanító nénit, az igazgatót, szülőt és gyereket faggatta arról, hogy szeretnek e-iskolába járni?

Hajdó Boglárka, Béni Emese és Béni Kinga a város legismertebb kémia tanárának, Tőkés Ildikónak a periódusos rendszerét követték: vele sütögettek, kísérleteztek, szálkásítottak egy egész napon át.

A sikeres „vizsga”, vagyis a képriport megjelenése után az uh.ro-n, az maradt hátra, hogy munkájukat egy szakmai zsűri értékelje és díjazza, a legjobb képeiket pedig kiállítsuk. 

A Diáknapok részét képező záróesemény május 10-én, kedd este 19.45 órától kezdődik a Kossuth u. 20 szám alatt. Ugyanitt, az „alagút” jobb oldali falán lógnak majd a képriportok és a médiasuli legkifejezőbb képeiből álló panók is. A díjazással egybekötött kiállításmegnyitót 20 órától akusztikus gitárest követi az UFF-udvarban, a 6chapter nevű diákzenekar fog fellépni olyan dalokkal, amelyeket a közönség kérhetett előre tőlük.

A Lógj velünk! program második kiadását a Mentés Másként Egyesület és az uh.ro hírportál szervezte 2021 őszén, a Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala anyagi hozzájárulásával. A nyereményeket betűrend szerint az ÁgnesCake sütibolt, az Árnika könyvesbolt, a Dávid Fotó, az Elemózsia Burger étterem, a Vekker kávézó és a Zete Karting biztosítja.