A második TedX talán legismertebb arca volt dr. Raed Arafat, a rohammentőszolgálat (SMURD) alapítója, az országos vészhelyzeti osztály (DSU) vezetője. A nagyágyút már a legelején bevetették a szervezők, az övé volt az első fellépés az egykori mozi színpadán.

Fotó: TedXUdvarhely, Erdély Bálint Előd

Ha korábban nem is, az elmúlt két évben biztosan találkoztunk Raed Arafat nevével, s bár sokan a koronavírus-járvánnyal kapcsolják össze, története jóval korábbra nyúlik vissza. Harminc évvel ezelőtt saját Opel Kadettjével kezdte el működtetni Marosvásárhelyen a rohammentőszolgálatot, a SMURD-ot. Ahogyan mások, ő is a saját eszközeivel próbál tenni egy jobb világért, még ha ez néha megosztó, népszerűtlen döntésekkel is jár – konferálták fel a palesztin származású orvost.

Ötletek egy jobb világért – ezzel a szlogennel indult el szeptember 10-én a második TEDxUdvarhely. 13 előadó állt színpadra, gyűjtött egy jobb világért ötleteket.

A következő napokban ezeket az előadásokat foglaljuk össze nektek. Ha arra lennél kíváncsi, milyen volt a második TedX Udvarhelyen és mi fog változni jövőre, akkor katt ide.

Arafat egy román anyanyelvű személy természetességével tartotta meg 15 perces előadását, és rögtön az elején reflektált a TedX idei témájára. Ő az Ötletek egy jobb világért alatt azt érti, hogy mindenkinek legyen jobb világ, azoknak is, akik utánunk jönnek, és nem csak Romániában, hanem máshol is.

A SMURD egy ilyen ötlet volt.

– Diákként érkeztem Romániába, 16 és fél éves voltam, és csak az járt a fejemben, hogy gyógyászat és sürgősség; az elsősegély volt a szenvedélyem. Az orvosin találtam egy tanárt, aki támogatott és segített a fejlődésben. Tudtam, hogy nem helytelen, amit a fejembe vettem, és kezdtem dolgozni az ötleteimen – emlékezett vissza.

Már készült elhagyni az országot, amikor bekövetkezett a forradalom, s végül úgy döntött, marad és megpróbál változtatni valamit. Diákként tapasztalta meg, ahogyan ellátás, kíséret nélkül érkeztek a kórházakba a betegek, sokan nem is éltek már. Akkor azt mondta: „nézzük meg, mit tudunk csinálni: hozzunk létre egy gyorsbeavatkozási csapatot, ahogy más országokban is van”.

Maga ment el Németországba, hogy autót vegyen, s a megmaradt pénzből használt, de még jó felszereléseket, például defibrillátort. Amikor visszatért Kolozsvárra, azt mondta a mentős kollégáknak: „Kész, kezdhetjük, küldhettek minket”.

Azt hitte, hogy azonnal befogadják majd, de nem így történt. 

Néhány jól sikerült beavatkozás után azzal az ürüggyel állították le őket, hogy ezt így nem lehet, és végül hat hónapnyi beszélgetés, botrány alatt sem sikerült újraindulniuk Kolozsváron. Mikor már azt hitte, hogy nem talál senkit, aki megérti, akkor rátalált Mircea Chiorean professzorra Marosvásárhelyen, akinek az optimizmusa „megijesztette”. 

Oda költözött, együtt újra is kezdték a szolgálatot, ám nyomban érkezett a kolozsvári szakszervezet, hogy befolyásolja a vásárhelyit, hogy blokkolják. Közben „felébredt Bukarest is”, ellenőröket küldtek, akik szerint „ez valami új, nincs törvényes keret rá, ezt így nem lehet, azt úgy nem lehet”. Ennek ellenére folytatták. 

Eleinte a lakosság sem volt szokva a szirénához, integettek nekik, hogy mit csinálnak, halkítsák le. Ám 2-3 hónap múlva oda jutottak, hogy egy jelzőlámpánál már két civil együttműködésével sikerült egy bukaresti autóst meggyőzniük, hogy álljon félre. „Teljesen szokatlan dolog volt a 90-es évek elején, de elkezdték megérteni, hogy értük van, és elkezdtek támogatni” – mesélte, rögtön hozzátéve, hogy 

a jó eredmények mégsem voltak elégségesek.

Ugyanis nem volt, aki fogadja, és folytassa az ellátást a kórházban. A 90-es években még az is szokás volt, hogy civil autóval, csomagtartóban is behozták a beteget, mert a mentő későn ért ki a helyszínre. Mit csinálsz vele a kórházban? Kell egy sürgősségi osztály! – adta magát a következő ötlet. 

Arafat felvette hát a kapcsolatot a skót kollégákkal, és létrehozták az első újraélesztési szobát Marosvásárhelyen. Elmondása szerint nagy botrány lett belőle, a megyei közegészségügyi igazgató le akarta állítani őket, de mire összehívta a gyűlést, már mindenkivel le volt beszélve, aki támogatta őket. „Ott volt a prefektus, a média, az orvosprofesszorok, és megfordítottuk a dolgot”. Később olyan dolgokat tanítottak be a skótok segítségével, amelyeket a kórház eredetileg nem fogadott el. Olyan manővereket, amelyekkel már korábban is emberi életeket menthettek volna.

Egy közúti baleset áldozatánál például felmérték, hogy a nyomást drénnel kellene csökkenteni a mellkasában, de nem volt felhatalmazásuk rá az újraélesztő szobában, és amikor hívták a sebészt és az érzéstelenítő orvost, azok megtagadták a beavatkozást. A halála után készült röntgenfelvételt mindenesetre megtartották Arafat kérésére, aki akkor épp Bukarestben volt, de tartotta a kollégákkal a kapcsolatot.

Mivel hallgatni nem tudott, azon törte a fejét, hogy botrányt csináljon, vagy lehetőséget faragjon a helyzetből. Végül elvitte a felvételt egy másik sebészhez és kikérte a véleményét, amely történetesen megegyezett az övével. Akkor szembesítette őt azzal, ahogyan a sebészkollégája eljárt, és felvetette: vajon nem lehetne az elsősegélyeseket felhatalmazni a drenázzsal, hogy ne kelljen másra várni? Dehogynem! – vágta rá a sebész.

„Akkor tudtam, hogy talán több száz ember életét megmenthetem, és értük változtattam valamin” – fűzte hozzá Arafat, aki a történetből azt is leszűrte, hogy a világ megváltoztatása az adódó lehetőségeken múlik és hogy mit kezdünk velük.

Számára a legjobb lehetőség az volt,

hogy Bukarestbe mehetett az egészségügyi minisztériumhoz dolgozni (2007-ben, államtitkárként – szerk.), de csak azzal a feltétellel vállalta, hogy ne kelljen belépjen a politikába, ha már épp azt hagyta hátra, amit a legjobban szeretett: „a betegellátást, az életmentést – autóban, helikopterben”. Igaz, hogy irodamunkára cserélte, de mégiscsak más szinten tudott tervezni, dolgozni – ebben látta a lehetőséget.

– Ha nem léptem volna meg, mára nem lett volna sem SMURD, sem sürgősségi osztályok. Ha elutasítottam volna, maradtam volna egy jóval kisebb szinten, Marosvásárhelyen és néhány környékbeli megyében – értékelte az akkori döntését, egyúttal igazolva azt néhány számmal is: 2012-ben Teleorman volt az utolsó megye, amit felszereltek SMURD-egységgel, most már 9 helikopterük van, jövőre 11 lesz.

Minden lépéshez döntésre volt szükség és felelősségvállalásra. 

– Nem tudsz változtatni a dolgokon másképp, mint hogy felvállalod, amit akarsz tenni, és vele együtt a kudarc lehetőségét is. De ez nem azt jelenti, hogy megállj, hanem hogy ellenőrizd, amit eddig csináltál, és folytasd. Sokan nagyítóval fogják nézni, amit csinálsz, és ha a tőlük való félelmemben megállsz, akkor nem tudsz változtatni semmit. A dolgok változását igenis vállalni kell, és mindannyian tisztában kell lennünk azzal, hogy a saját szintünkön változtatni tudunk. De nem csak dicsérettel jár, kérdések és kritikák is lesznek – szórta az inspiráló és motiváló jótanácsokat Arafat.

A leggyakoribb kérdés, amit kapott,

hogy miért csinálja ezt? Mit rejt a háta mögött? – nevettette meg a közönséget az őt érő kritikák apropóján, nyomban meg is válaszolva a nagy kérdést:

– A válaszom egyszerű: nem rejtegetek semmit, azt csinálom, amit szeretek, de kevesen hiszik el, és keresik tovább az indokot. Ha mindenki elfogadná, hogy rejtett okok nélkül is lehet csinálni valamit, a világ sokkal hamarabb megváltozna. A gyanúnak romboló hatása van.

Mi tehát a dolgunk?

– Álmodjunk tovább és tartsunk ki mellette. Ha bezárul az ajtó, másszunk be az ablakon, ha az ablak is, a kéményen, ha ott sem lehet, akkor fúrjunk egy lyukat a falon. Akkor is csináljuk, ha azt mondják, hogy nem lehet. Inkább kérjünk bocsánatot utólag, mint engedélyt kérjünk előtte, ha tudjuk, hogy jó dolgot csinálunk. És akkor látni fogjuk a haladást és a változást, ami nem csak magunkat, a saját érdekünket érinti, hanem a világon mindenkit – sorolta tovább a hasznos tippeket Arafat, egy közönségkérdéssel zárva előadását.

Hányan gondolják magukról, hogy ésszerűek? 

Elegen – nyugtázta, amikor a terem körülbelül fele fel merte emelni a kezét, majd gyorsan rátért a mondandójára, amiből kiderült, hogy ésszerűnek lenni nem is feltétlenül jót jelent.

– Ha valaki azt mondja, hogy ésszerű vagy, akkor elégedett veled, mert nem zavarod. Nos, amikor kezdesz változtatni a dolgokon, azt fogják mondani, hogy ésszerűtlen vagy. De éppen az ésszerűtlenek változtatják meg a világot, így hát legyünk inkább ésszerűtlenek!

– Válasszatok ki valamit, amit megváltoztatnátok, mert képesek vagytok rá; építsetek csapatot, mert anélkül nem lehet; magyarázzátok el, hogy mit akartok, és akkor biztosan lesz támogatás, ha látják (az emberek), hogy értük van. Ne féljetek, ha sok konfrontáció is lesz, mert a legszebb érzés az, amikor meghaladod, és kudarcot vall az, aki meg akart állítani.

Ezeket se hagyd ki:

Dr. Kovács Katalin: Nem sebesség, csak lóerő

Korpádi Péter: Minden vegán mögött van egy csalódott nagymama

Sterczer Hilda: Az életben egy dolgot nem lehet: felborítani a sakktáblát