Melinda Instal – Ez a minőség rengeteg munkával jár!

Bár lassan három hete elkoccintottuk az újévi pezsgőnket, azért még nem járt le az ideje az év eleji fogadalmaknak, tervezésnek vagy akár az elmúlt esztendő kiértékelésének. Ha így van magánéleti szinten, mennyivel inkább igaz ez egy vállalkozás esetében, hiszen ott még hosszabb ennek kifutási ideje. Ezzel kapcsolatban András Lehel, a Melinda Instal vezérigazgatója most betekintést nyújt egy nagyvállalat kulisszái mögé.

Előbb utazzunk egy kicsit visszább az időben. 2009-ben az ön által vezetett cég felkerült az országos szakpiac képzeletbeli dobogójának 3. helyére, és ezt a helyezést azóta is tartja. Hogy látja, melyek ennek a sikertörténetnek a kulcstényezői?

Úgy gondolom, hogy nem csupán az elmúlt 6 éves, felfele ívelő periódusnak, hanem az egész 25 év sikerének egyik legfontosabb tényezője a hit. Tulajdonosainkkal együtt a kezdetektől hittünk abban, hogy egy nagy Terv része vagyunk, és ha képességeink, tehetségünk szerint megteszünk mindent, akkor a Fennvaló is mellénk áll, velünk van.

Továbbá ebben a cégben megtalálható a családi vállalkozásokra jellemző rugalmasság, közvetlenség, emberi arculat és a multikra jellemző professzionalizmus, cél-, folyamat- és teljesítményorientáltság egészséges kombinációja.

Az évek során folyamatosan tanultunk és tanítottuk munkatársainkat is, hogy megálljuk helyünket ebben a változó piaci környezetben, sok esetben akár úgy, hogy nyitott szemmel és füllel járva a nagyvilágban hazahoztunk és „Melindásítottunk” ötleteket, módszereket, rendszereket.

Mivel ismerjük a múltunk minden részletét, ezekből levonhatjuk a megfelelő következtetéseket a magunk számára, hogy több megfelelő döntést hozzunk, mint alkalmatlant. Ez a múltból való tanulás egy másik oka annak, hogy ott tartunk, ahol, és továbbra is fejlődünk, terjeszkedünk, és merjük tervezni a következő 5 évet is.

A jövőbe vetett hitünket az a tény is megerősíti, hogy valahányszor visszalépést tapasztalhattunk az üzleti életben, sikerült kijavítanunk, és az utóbbi 6 évben vállalatunkkal egy folyamatos növekedési tendenciát mutatunk fel, amint az a mellékelt grafikonból is kitűnik.

Végül pedig nem utolsó sorban, mindig is arra törekedtünk és a továbbiakban is azon fáradozunk, hogy a fontosabb érintett csoportok (munkatársak, vevők, beszállítók, hitelezők, tulajdonosok) nálunk, a velünk való együttműködésben elégedettek legyenek és biztonságban érezzék magukat, befektetett idejüket, tehetségüket és / vagy pénzüket.

Mint minden üzletágra, erre is hatással vannak külső, a résztvevőktől független tényezők: előnyösek és hátrányosak egyaránt. Mik befolyásolták ennek a piacnak az alakulását az elmúlt évek során?

Ez természetesen így van, ám rendkívül fontos, hogy fel legyünk készülve a kedvezőtlen körülményekre is, hogy szakszerűen kezeljük le a nemkívánt helyzeteket. Továbbá szintén lényeges, hogy egy korrekció után újra folytatni tudjuk a vállalkozás fejlődését azáltal, hogy időben elő vannak készítve azok a forgatókönyvek, projektek, újító ötletek, amelyek elősegítik céljainkat.

A 2013 – 2018 közötti periódusban a hazai épületgépészeti és fürdőszobatechnikai szakpiac 48%-os növekedést jegyzett a résztvevő vállalkozások összesített árbevétele alapján (az információk forrása a www.romanianuniverse.ro).

Az előző időszakhoz hasonlóan fejlődésünk a tavalyi évben is annak a hátszélnek volt köszönhető, amelyet a gazdaság 4% feletti növekedése biztosított, és amelyhez jelentősen hozzájárult az építkezési piac pozitív fejlődése is úgy általában (+27.9% az év első 9 hónapjában), illetve kifejezetten az új építkezések 34%-os növekedése. (az információk forrása: www.insse.ro)

És hogyan alakultak a Melinda Instal pénzügyi mutatói ugyanebben az időszakban?

Ugyanazon említett periódusban cégünk 73%-os fejlődést mutatott, vagyis a tevékenységi szektor átlaga felett, amely a mellékelt táblázatban is látható a legfőbb hazai versenytársainkkal összefüggésben, aminek köszönhetően országos piaci részesedésünket 3.24%-ról 3.81%-ra növeltük (az információk forrása a www.mfinante.ro).

Visszatérve a tavalyi évre, ha kifejezetten a számok tükrében nézzük, milyen évet zárt a Melinda Instal?

Ez a jubileumi év vállalatunk számára közel 216 millió lej (45.4 millió euró) értékesítéssel zárul, ami körülbelül 4%-al haladja meg a tervezett, és 15%-al a 2018-as évben megvalósított szintet. Bruttó profitban is jelentős a fejlődésünk, közel 1.5 millió euróval zártuk az előző évet (lásd az első grafikont).

Az országos szakpiac általános fejlődése, amelyben kifejtjük tevékenységünket, kiolvasható legfőbb versenytársainknak a 2019-es év első félévére vonatkozó mutatóiból is. Az épületgépészeti üzletág első 10 szereplője összesen 12.7% növekedést regisztrált az árbevételük tekintetében, ehhez képest vállalatunk ismét az ágazati növekedés szintje felett van. (információk forrása: www.keysfin.com)

Számtalan rendezvényt, eseményt szerveztek az elmúlt jubileumi évben, ugyanakkor nagyon sok beruházással, megvalósítással is fémjelezhető a negyedévszázados mérföldkő. Mégis mire a legbüszkébb ezek közül?

Valóban, ez az esztendő azáltal is bevésődik emlékezetünkbe, hogy sok eseményt és kampányt szerveztünk, amelyeket azért gondoltunk ki és keltettünk életre, hogy különlegessé tegyük ezt a jelentős mérföldkövet.

Kérdésére válaszolva mindegyikre büszke vagyok: a kisebb, illetve igazán nagy horderejű eseményekre, megvalósításokra egyaránt. Hiszen ahogyan egy kínai közmondás tartja: „A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik.” Ezért meg kell becsülnünk a kis előrelépéseket is.

Viszont mindenképpen kiemelném a sorból az alábbiakat:

Azon a hétvégén pedig egy pazar ünnepség keretében munkatársainkkal az egész ország területéről együtt ünnepeltük a vállalkozás 25. születésnapját. Ezt a rendezvényt beszállítóink és volt munkatársaink jelenléte, illetve Rákász Gergely, magyarországi koncertorgonista játéka tette még ünnepélyesebbé. Erre az alkalomra a Melinda Steel-el közösen emlékkönyvet adtunk ki, felölelve az elmúlt 25 év történelmét. Ugyancsak ez alkalommal került először bemutatásra a cégünk legújabb PR filmje.

A rendkívüli események kiemelkednek a mindennapi munka sorából, mégis ez utóbbiakból él egy vállalat. Ezen a téren volt-e előrelépés a negyedszázados évforduló évében?

Természetesen igen, hiszen kézzelfogható módon fejlődtünk több tevékenységi folyamatban. Ezeket nem szeretném mind felsorolni, egyrészt azért, mert hála Istennek sok van belőlük, másrészt nem biztos, hogy az olvasók számára mindegyik érdekesnek számít.

Azonban ki szeretném hangsúlyozni a következőket:

Van valami, aminek megvalósítása elmaradt a 2019-es esztendőről? Vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy elnapolódott 2020-ra.

Sajnos – bármennyire is törekszünk rá – nem vagyunk tökéletesek, ami maga után vonja azt is, hogy nem sikerül minden tervünket időben teljesítenünk. Ennek néha rajtunk kívülálló okai vannak, amiket nem mi befolyásolunk.

Néha viszont a mi emberi kapacitásaink szabnak határt egy-egy projekt kivitelezésének. Erre egy példa, hogy bár a tavaly év végére terveztük, mégis még folyamatban van a B2B (Business To Business) viszonteladói webáruház kialakítása és elindítása a szerződéses nagykereskedelmi vevőink számára, melynek éles indulása márciusban lesz.

Személyes életünkből tudjuk, hogy minden új év kezdetén a visszatekintésen kívül nagy jelentősége van a tervezésnek is. Mennyire fontos ez egy vállalkozás életében?

Amint a tavalyi, úgy az idei üzleti tervünket is egy kínai hadvezér gondolatával kezdjük: „Ha van egy átfogó és részletes terved, akkor nyerhetsz. Ha csak egy felületes és kevésbé részletes terved van, előfordulhat, hogy veszítesz. Viszont a kudarc előre látható, ha nem tervezel egyáltalán.” (Sun Tzu)

Ez a 263 oldalas dokumentum (+mellékletek) igazi csapatmunka eredménye, hiszen cégszinten összesen kb. 2.675 munkaórát fektettünk ebbe, ami egyértelműen bizonyítja a tervezési folyamat fontosságát számunkra.

A rövid- (2020-as év) és középtávú (2020–2024) tervezési tevékenységgel összefüggésben felmerült a szükségessége annak is, hogy vállalatunk vízióját és misszióját aktualizáljuk, hiszen a jelenlegi verzió 2015-ben készült. Ez nemrég véglegesítésre is került.

Kijelenthetem közel két évtized után, amelyet ezen csapat tagjaként és a jövő formálójaként töltöttem, hogy nagyon büszke vagyok a fiatal, lendületes és elkötelezett munkaközösségünkre, a megvalósításainkra, a méltóképpen megünnepelt negyed évszázadra.

Ezekre, valamint a jövőre vonatkozó közép- és hosszútávú terveinkre építve pedig hiszek abban, hogy az időkapszula kinyitásakor majd büszkék lehetünk a most még előttünk álló 25 évre is.