Fotó: SZILÁGYI ISTVÁN
A szülőfölded az a legintimebb kapocs, első találkozásod a világgal, a legmeghatározóbb keret, valami olyasmi, amibe először kapaszkodtál, és ami a határoknak ütközéskor először adta az első pofont.
A szülőfölded megmutatni valakinek olyan, mintha a lelked legbelső bugyrait forgatnád ki. És mielőtt ez megtörténne, nyilván megvizsgálod, hogy kiforgatható-e és valakinek megmutogatható-e az a bugyor. Hogy vannak-e ott félelmek, fájdalmak, sötét árnyak benne, amelyektől Valaki elriad, vagy pedig színek és álmok, kerekded formák teszik vonzóvá a külső-belső tájat. Igényel némi önbizalmat, jelent némi intimitást, különösen úgy, hogy egyszerre kényszerít a külső-belső tájjal és azzal az emberrel, a Valakivel való kapcsolat felülvizsgálatára.
Ebbe bele se gondoltam, amikor elindultam a kollégáimmal és egy ismerősen ismeretlen emberrel, a Magyarországi Vendéggel pecázni a Homoród mentére, ahol felnőttem. Azért a Homoród mentére, mert mindenki a Hargitán áll meg, ha Magyarországról idejön, és ennek a vidéknek sem árt egy kis reflektorfény.
Hogy tudjátok ezt a víziszörnyet megenni?
Fák, levelek, színek, tükröződő halastó, benne halak. Akár egy meditációs videó borítóképe a YouTube-on. Homoródkeményfalva kékre festett kőházainak kemény kontúrjai után megpihenne a szem a Kormorán halastavon, de nem tud, a színek felfalják egymást, mint hosszú idő után találkozó szerelmesek.
Két helyi fickó füstöl és iszogat a tó közepén felépített bárnál, a harmadik terepszínű szettben sétál szembe.
– Én vagyok, feleli Gál Levente nemes egyszerűséggel, amikor a tulajdonost keressük. A férfi találta ki a halászlé receptjét, amit árul és elárul. Nagy adagban főzi a magyar és a lipován halászlé-hagyományok ötvözésével: „– Én megmondom őszintén, nekem se a bajai, se a szegedi nem tetszett, ezért kitaláltam a saját változatomat. Teszek bele zöldséget, kicsi lestyánt, sokféle halat, s mivel nagy adagban készül egyszerre, nem átpasszírozom, hanem ledarálom”. Nem fukarkodik az ötleteivel, hamar le is darálja nekünk a receptet:
12 kg leveszöldség, aminek egyharmada legalább hagyma, 15 kg hal, lestyán. Ötvenliteres fazékban főzi, ötliteres vödrökben lefagyasztja a masszát, majd olvasztáskor hígítja, és a só-bors-paprikával ízesíti, így mindig van alaplé a konyhán.
Most nem kóstolhatjuk meg, mert rendezvényre készülnek a vendéglőben, a tulaj két kislányát keresztelik másnap. De ha kedvünk támad, menjünk máskor bármikor,
a kis faházakban meg is szállhatunk,
ha nyáron érkezünk, s a nagy házban, a vendéglő fölött télen is tudnak szállást biztosítani. Nyáron forgalmas a hely, „a 21. horgásznak már nem adunk jegyet”. A patakból belopakodó domolykóra horgászni, mivel nem telepítve van, még ingyenes is.
Gál Levente 2010-ben hozta létre a Kormoránt, pár nap alatt építette fel a tavat az építkezési vállalkozóból halasgazdává vált férfi. Volt ez a területe, s gondolta, minek költsön el távoli tájakon rengeteg pénzt, 8 hetet is elhorgászgatott korábban évente a Duna-deltában, létrehoz egy saját halastavat itthon, Keményfalván. A tó 70 áron fekszik, amiből mintegy 20 árat a filagória foglal el. Az a hely, ahol az evolúciónak és a gravitációnak fittyet hányva ismét könnyű, vízi élőlénynek érezheti magát az ember.
Halat is mutat, hatalmas tokhal úszkál a tó melletti kis patakban. Emőke dermedten nézi: Hogy tudjátok ezt a víziszörnyet megenni?
Gál Levente 2010 óta működteti a homoródkeményfalvi halastavat, ami bátor módon a horgászok egyik legnagyobb ellenségéről, a Kormoránról kapta a nevét. Ezt Szily Laci mondja, a beépített 444-es újságíró/turista, akit ma magunkkal viszünk. Imád horgászni, és mit csinál a székely ember, ha a vendége horgászni szeret, de ő még életében halászbotot egyszer fogott, s akkor is csak a melltartópántját sikerült kipattintania vele? Összeszorítja a fogát, szerez a havertól egy botot s elindul horgászni a vendéggel.
Eleve ez a horgászás szó idegen neki, folyton fennakad a nyelve hegyén. Mert itt, ha már végképp elfogyott a szalonna, csak akkor és csak halászni szokás. Kicsit szégyenlősen bújik el a protestáns munkaetika elől, és magyarázkodik –
Dolgozunk mü hétközben eleget
– a szentpáli halastavaknál másik horgász barátunk, a szentpéteri Máté Balázs.
Balázs második napja élvezi a szentpáli halastavak harmóniáját. Abból is azt, amelyik nem élménytó. Hanem a másik, ahol reggeltől 6-7 órától este 7-ig lehet halat fogni. Az este 7-et jegyeztem elsőre meg, mert én mindenhova zárás előtt szoktam megérkezni. Ide 50 lej a belépő, ebben benne van 1 kg kifogott hal ára is. A kísérők belépése 10 lejbe kerül. Azért van ez, mert ha nem lenne,
„Már most elkezdhetném szedni a diazepamot, úgy viselkednek. Főleg a románok járnak ide horgászni, mert jobb a jövedelmük, jobban megéri ide jönniük”, tudjuk meg a felügyelőtől, Ágh Attilától, s „kicsit másabb a kultúra”, sok szemetet hagynak maguk után.
A pontyot nem kell a mélyvízbe dobni, elég neki a 40 cm, hallgatom a szakemberek, a vendégünk és a tófelügyelő beszélgetését. Ez az a nehézségű mondat, amit a horgászcsevejből meg is tudok jegyezni.
– A tó állami haltermelő gazdaság volt, ahogy mondani szokták, még Csáu bátyánk idejében hozták létre – folytatja a horgászfelügyelő, minden tó halgazdaságként működött, még a jelenleg rezervátumként fenntartott tavacskából is termékként szedték ki a halat.
A madárfajtákat értékelik ugyan, de nem igazán ismerik a környékbeliek, dr. Szabó Jóska bácsi ennek a szakértője, ráhagyják ennek a felelősségét. Szokott is lenni vele némi konfliktus, mert a bácsi erősen védi a madarakat, és nem érti meg, hogy a tó, azaz a halak nélkül nem léteznének a madarak sem. A kormorán ismét téma. Nagy kárt tud tenni a halállományban, akárcsak a szárazság.
Mindent államilag védenek, ami káros
– jegyzi meg nevetve Ágh Attila – a kormoránt, a medvét!, sorolja, aztán beenged megjárni magunkat a náddal szegélyezett, vadkacsákkal és egyéb vízimadarakkal dekorált tópartra. Évente 5-6 tonna halat telepítenek, a kormorán vagy egy száraz időszak fél tonnától is képes megszabadítani a tulajdonost.
A szomszédos horgásztó lenne az élménytó, ahol még 20-40 kg-os pontyot is fogni, de az megenni nem jó, mert vén és iszapízű, csak a fotó kedvéért kapják ki, és külföldön akár 1000 eurókat is elköltenek egy ilyen fotóért.
Annak a tónak a partján aludni is lehet, – jelzik a sorakozó sátrak is –, de nagyobb az ár és szigorúbbak a szabályok.
Két férfi épp kifele baktat, és beleönti a mérleg melletti vödörbe a zsákmányt. 3,9 kg – mondja a verdiktet Ágh Attila horgásztó-felügyelő. A két románul beszélő férfi kihasználta a szezon utolsó napjait, szabadságot kértek, hisz napokon belül zár a horgásztó. Mikor nyitnak újra és áremelésre lehet-e számítani, kérdezik a felügyelőt, akinek a flekkene már csábítóan illatozik a tányéron. Étterem a környéken nincs, egy foodtruckból lehet jelenleg kajálni, illetve halat grillezhetsz, ha nem a földön gyújtasz tüzet.
Azt még nem lehet tudni, hogy emelkednek-e jövőre az árak, de az biztosnak tűnik, hogy április 1-jén nyílik újra a tó.
„De nem április elsejei tréfa ugye?”
– kérdez vissza a román fickó, s még a biztonság kedvéért arról is meggyőződik, hogy a telefonszám marad, s délután 4 előtt lesz érdemes ideszólni, ha újból jönnek. Náluk fele nem ilyen jók a körülmények, az ár-értékarány, mondják arról, hogy miért jönnek gyakran ide. Búcsúznak a nyártól, a halaktól, a langysugarakkal ölelő őszi naptól, s beülnek a zsákmánnyal a brassói jelzésű autóikba.
Április elsejéig nyugodtan lubickolhatnak tehát a halacskák, nem kell tartaniuk attól, hogy egy-két óvatlan mozdulat folytán az olajban sercegnek, s meredten bámulják a konyha neonfényes, légyszarral ékes plafonját. Bár nem tudom, hogy a halak szoktak-e ilyesmiktől tartani. Értik-e már a horgászok szavát, akik az üres tarisznya mellett nyálcsorgató recepteket álmodnak és osztanak meg egymással.
Isteni szerencse, hogy pont most jött a vendég, amikor még lehet horgászni. Fogalmam sem volt arról, hogy két napon belül a tó bezár. Ami nem volt 8 éve lehalászva a tó, bármit jelentsen is ez, ezért a telepítetteken kívül többféle hal van benne, még csuka is. Leginkább a fenekezés jellemző.
Ahogy haladunk hátra, ismét román ember köszön ránk. Aztán egy asztalon apró, édes, egészségtelen cukorkának kinéző golyócskák. Szeretik a halak, derül ki, és hogy egészséges a horgásznak, egészségtelen a halnak. A pop-up lényege, hogy a vízfenék fölött lebegve tartja a horgot és harapnak rá a halak.
Semmit nem értek, de Laci elégedettnek tűnik és ez már jó.
A szentpáli tetőn megállunk, hogy végigsimítsuk tekintetünkkel a tájat, és egyben lássuk a tórendszert, melynek egyik oldala Szentpéterig tart, a másik pedig a Szentpáli-tető aljáig. A réten tehenek, bivaly, pásztor, pásztorkutya teszik élettel telibbé a látványt.
Az ösvényen gomba és medveszar gondoskodik a vadregényességről. Vendégünk térdre bukik a mackókaka előtt, és beleszagol, de nem árulja el, hogy mit érzett közben. Talán nem is fontos minden élményt megosztanunk egymással.
Sztereotípiák, specifikusan erdélyi élmények rész kipipálva. Innen a lövétei halastavakhoz tartunk, elmesélünk mindent, ami eszünkbe jut a tájról, falvakról, kalandokról egymásnak. A szövegelésnél csak a gyomorkorgásunk hangosabb. A lövétei halastónál nem osztunk már lapot a halnak, csak étlapot: pisztráng a menü és lazac. Szerencsére utóbbi nincs.
Halászlét is lehet enni, megkóstoljuk a turmixolt alaplevű halászlét. Laci szerint tök jó, ezért a főnöke meg fogja ölni, mert náluk késhegyre menő viták vannak akörül, hogy melyik a legjobb halászlé, a dunai vagy a tiszai. Istenkísértés, hogy ízlik, ugyanis zöldség és pürésített hal egyik hagyományos magyar halászlében sincs. A székelyben úgy néz ki, lesz.
Utólag, hazafele jöttem rá, hogy mire vállalkoztam, a legbelsőbb kötődésem mutattam meg egy idegennek. Rájöttem, hogy nem leszek ettől sérülékeny, hogy ezt tényleg megtehetem, különösen olyan társakkal, akik nem élnek vissza azzal, hogy ahol a leginkább önmagadnak érzed magad, ott vagy a legsérülékenyebb.