Hetekig lógtak a suliból, és még díjazták is őket

Meglógott tizenegy diák az iskolából, és még díjazták is őket! – de hogy történhetett ez? 
fotók: Hodgyai-Lőrincz Eszter

Meglógott tizenegy diák az iskolából, és még díjazták is őket! – de hogy történhetett ez? 

Első lépésként diáknak álcázták magukat: felvették egyenruhájukat, bepakolták a tízórait az iskolatáskájukba, az iskola felé vették az irányt, ám egyszer csak letértek az útról, és a szerkesztőségünk felé igyekeztek, majd

olyant tettek, amiről maguk sem gondolták, hogy képesek.

Az idő elszáll, a csók megmarad

Egy laza időutazásra hívunk Udvarhelyen.

Egy periódusos rendszert végigkövetve időutaztak, tapsvihar és fehérnemű dobálás közepette találták magukat, de az iskoláról sem feledkeztek meg, arról faggatták a falusi tanító nénit, az igazgatót, szülőt és gyereket, szeretnek e-iskolába járni

Véget ért kedden, május 10-én a Lógj velünk! programunk második kiadása, melyre olyan középiskolás diákok jelentkezését vártuk, akik szívesen kipróbálták volna, milyen újságírónak lenni, kíváncsiak voltak arra, mi a sajtó feladata, mire is kattan a nép, milyen egy jó cím, és egyáltalán: hogyan készül egy cikk?

Tizenegy diák vállalkozott a feladatra, a Refiből ketten, Ambrus Réka tizedikes és Tankó Hilda tizenegyedik osztályos tanulók, a Gimiből egy ikerpár, Béni Emese és Béni Kinga, valamint Szabó Pálma és Hajdó Boglárka, a Pedából pedig összesen öten, Dunkler Krisztián, Gábor Ágnes, Józsa Barbara, Sata Zalán és Varró Szabolcs vállalták, hogy néha ellógnak a suliból és

olyanokról tanulnak, mint hogy

ki is az újságíró, milyen tulajdonságokkal és képességekkel kell rendelkeznie, mi az újságíró dolga, mely kérdésekre kell válaszolnia egy cikknek, hogyan kell körüljárni egy témát. Nemcsak az írásról, a képi megjelenítésről is szó esett: a szerkesztőség fotósai arra tanították a középiskolásokat, hogy ők maguk mindig élesek legyenek.

Megtanulták mi a rekesz, záridő, miért segít sokat a fotósnak az ISO, és hogyan érdemes komponálni. Aztán LEGO játékok segítségével alkották meg első próba képriportjaikat.

Tőkés Ildikó periódusos rendszere

Reggeli sütögetés bemelegítésként, szálkásítás a tanórákon, és intenzív sportolás levezetésként. Végigkövettük a város legismertebb kémia tanárnőjének napját.

Ezt követte a megmérettetés,

amikor a diákok azt a feladatot kapták, hogy készítsenek képriportot egy szabadon választott témáról. A feladat alaposan megdolgoztatta a szerkesztőség munkatársait is, hiszen a négy csapatba rendeződött diákok egy-egy mentort kaptak maguk mellé: Ambrus Bernadett, Gál Előd, Magyari Tímea és Szilágyi István segítették munkájukat. Igazi vetélkedő alakult ki nemcsak a csapatok, de a mentorok között is, mindenki győztesként szerette volna látni csapatát. 

Gál Előd mentor nagyon kritikus volt, a végletekig ment: többször is kijavíttatta csapatával a képriport szövegét, míg elfogadhatónak nem találta, mesélték a lányok, Béni Kinga és Emese, valamint Hajdó Boglárka.

Noha Szilágyi István a riport helyszínére, Bögözbe is elszállította csapatát, csak a szöveg szerkesztésében segített a csapattagoknak, Ambrus Rékának és Tankó Hildának, vallották a lányok, akiknek igencsak meggyűlt a bajuk a helyszínen a lemerült fényképezőgépek miatt.

Magyari Tímea csapata az utolsó percekig dolgozott időutazó képriportjuk koncepcióján, végül egy teljesen új módszert választottak, a már unalmas régi és új összeállításokkal szemben.

Ugyan csak egy fényképezőgép állt rendelkezésre Ambrus Bernadett csapatának, a diákok ügyesen vették az akadályt, egy teljes nap kísérték végig a színészeket, nyomukban hol a telefon kamerájával, hol fényképezőgéppel, s noha a minőségen ez meglátszott, a kulisszatitkokba így is betekintést tudtak adni.

Dobpergés: az első helyezett pedig …

Kis híján lekésték a csapatok a Kossuth udvarban tartott, saját díjátadójukat, a zsűri ugyanis részletesen elemezte a csapatok munkáit a szerkesztőségben tartott kiértékelőn.

Idén a szakmai zsűri tagjai olyan személyek voltak, akik mindegyike dolgozott már a médiában: Botházi Mária, a BBTE újságírói szakján egyetemi oktató, újságíró, író, volt kollégánk, Egyed Ufó Zoltán, fotóriporter, az Átlátszó újságírója, az Ady Endre sajtókollégium volt tanára, Szabó Károly fotográfus-filmrendező, és Soós Róbert, a Zebramédia reklámügynökség vezetője, a Transindex, a Maszol, a Manna volt menedzsere, a Sapientia volt tanára bírálta el a diákok munkáit, melyek mindegyike olvasmányosra sikeredett, Botházi Mária például saját egyetemi hallgatóitól is szívesen olvasna hasonló írásokat – értékelte a képriportokat az egyetemi oktató, aki online jelentkezett be a kiértékelőre. 

Szeretsz e-iskolába járni?

Válaszol a tanító néni, az igazgató, a szülő és a gyerek arra, hogy milyen is az online oktatás egy falusi iskolában.

A zsűri egyetértett abban, hogy Gábor Ágnes, Sata Zalán és Varró Szabolcs, az Az idő elszáll, a csók megmarad című képriportjának az erőssége az érdekesen komponált, régi- és új város összehasonlító fotói voltak a cikk elején, kár, hogy a koncepció a képriport közepétől hirtelen megváltozik, ezzel törést okozva az anyagban, a különdíj – Vekker kávé és egy-egy könyv az Árnikából viszont járt nekik.

Szabó Károly szerint izgalmas volt a témaválasztás Szabó Pálma, Józsa Barbara és Dunkler Krisztián, Tapsvihar és fehérnemű dobálás a színpadon című képriportja esetében, hiszen  a színház kulisszái mögé vezettek be minket.

Az pedig, hogy a fehérnemű is belekerült a címbe, még inkább felkelti az érdeklődést. Botházi Mária már azelőtt olvasta, hogy zsűrinek felkérték volna a cikket, mely „sodorta magával”, ám a címben egy kis logikai bukfencre is felfigyelt: a tapsvihar ugyanis a közönség sorából jön egy előadás során, nem a színpadról. Ugyan a fotók minőségét és a kompozíciót helyenként kifogásolta a zsűri, a csapat felkerült a dobogó harmadik fokára, őket egy-egy Vekker-kávé ébreszti majd és az Elemózsia Burgernél falatozhatnak egy jót. 

Tapsvihar és fehérneműdobálás a színpadon

Vajon mi a különbség a civil melltartó és a színész melltartó között? Mitől férfipacsuli illatú a női öltöző, és ki az, aki nélkül nem kezdődhet el egy előadás sem?

Ambrus Réka és Tankó Hilda Bögözbe látogatott el, hogy megnézzék hogyan zajlik egy faluban az online oktatás. A témát alaposan körbejárták, beszéltek igazgatóval, tanítónénivel, és egy kisdiákhoz is ellátogattak. A Szeretsz e-iskolába járni? című képriportjuk a leginkább azzal tűnik ki Soós Róbert szerint, hogy nagyon közel merészkedtek az alanyokhoz. Olyan dolgokat mondattak ki, amit egy tapasztalt újságíró sem tud sokszor kiszedni interjúalanyaiból, értékelte a lányok munkáját Egyed Ufó Zoltán.

Szabó Károly abban segített, hogy képileg hogyan lehetett volna jobb az anyag: az alanyokat szemmagasságból érdemes fotózni, ha előnyös képet szeretnénk róluk, és ne engedjük kifutni őket a képből, a háttérben levő fényekre pedig érdemes vigyázni, mert elvonhatják a figyelmet a témáról.

Munkájukért meg is kapták a második helyezést: Vekker-kávékat, az Árnika könyvesbolt által felajánlott egy-egy kötetet és egy-egy finom reggelit ÁgnesCake-nél. 

A fődíjat,

egy gokartozást a Zete Karting gokártpályán, egy műtermi fotózást a Dávid Fotó jóvoltából, az Árnika könyvesboltból felajánlott könyveket és a Vekker kávéutalványokat Hajdó Boglárka, Béni Emese és Béni Kinga nyerte, ők Tőkés Ildikó tanárnő iskolán kívüli életére voltak kíváncsiak.

Képriportjukat jól kidolgozottnak, izgalmasnak találta Szabó Károly, akit a „szép képek, a nem terjengős szövegkíséret magával vitt”, amivel Soós Róbert is egyetértett, bár ő jobban keretbe helyezte volna az olvasót már az elején azzal, hogy ki is a tanárnő, hol tanít, hogy aki nem udvarhelyi vagy még nem ismeri, az is értse már az elejétől fogva, hogy kiről van szó. Botházi Mária itt is arra hívta fel a figyelmet, hogy vigyázzunk a logikai bukfencekre a szövegírásnál: nem kell egyenruhában lenni ahhoz, hogy az ember kíváncsi legyen. 

Ezzel a díjátadóval és a 6chapter zenekar gitárestjével ért véget a lógás, és az újságírás a diákoknak (egyelőre). Tanultunk, nevettünk, dolgoztunk, majd mindenki bezsebelte a jól megérdemelt dicsőséget. Lógni csak így érdemes.

A képekből készült kiállítás megtekinthető a Kossuth udvarban (UFF-udvar) a kapualjban, a panókon található QR-kódra kattintva a teljes képriportot megnyithatod a telefonodon a helyszínről.