Amikor a cél maga az úton levés

Van, aki úgy tartja: csak akkor fut, ha kergetik. Szerencsére az elmúlt szombaton elég sokan, pontosabban közel 2.000-en gondoltuk úgy szeretett városunkban, hogy nem kell veszélyforrás ahhoz, hogy kissé megmozgassuk tagjainkat.

Az elmúlt hetekben, napokban felpezsdült a helyi média és közvélekedés az alternatív közlekedési formák témájában.

Mi nem kívánunk belebocsátkozni bármiféle vitába, csupán tenni akartunk (és tettünk is) egy élhetőbb Udvarhelyért, egy olyan városért, amelyben a gyalogos és a biciklis nem másodrangú állampolgár, ahol a legkisebbektől a legnagyobbakig minél többen szeretnek mozogni, ahol az egészséges (főként fiatal) emberek nem ódzkodnak párszáz méter vagy 1-2 kilométer gyaloglástól, ahol a szülők nem vívnak közelharcot más autóvezetőkkel azért, hogy gyereküket az iskola bejáratától lépésnyi távolságra tehessék le.

Ez a szemléletváltás irányába tettünk mindannyian egy lépést (mondjuk én, személy szerint 5.485-öt), akik részt vettünk a 11. IPSE Városi Tömegfutáson.

Ez a városi méretű rendezvény, amely immár 10 éve nem a versenyzésről, nem a teljesítmények fitogtatásáról, hanem a mozgás öröméről, annak megszerettetéséről szól, az idén 25 éves Melinda cégcsoport főtámogatását élvezte.

Mivel fontosnak tartjuk a hitelességet, ezért nem csupán anyagilag, hanem részvétellel is hozzájárultunk az esemény sikeréhez. Sőt, környezetünk megóvása és fenntarthatósága érdekében a cégünk udvarán elhelyezett Kupakszívet is leszállítottuk a tett helyszínére. Továbbá a kimelegedett futóknak saját, ünnepi csomagolású vizet kínáltunk frissítő gyanánt.

A videót készítette: Nagy Tamás | Melinda Cégcsoport

A két testvérvállalkozás, a Melinda Instal és Melinda Steel összesen egy 28 tagú csapattal iramodott neki a 4,2 kilométeres távnak. 11 órakor már teljesen felüdülve, jóleső fáradsággal a vádlinkban és combjainkban, egy fa nyakbaakasztható érem büszke tulajdonosaiként tértünk haza otthonainkba.

És ne csak jövőre találkozzunk ugyanitt, hanem időnként fussunk össze a városi focipályán, a Szívek Sétányán, bringázás közben a várost körülölelő dombokon vagy bármely sportrendezvényen!